Meztelenül

(Ter 9:20-23) Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni.  Amikor bort ivott, megrészegült, és meztelenül feküdt sátrában. Kám, Kánaán atyja látta apja meztelenségét, és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét.

A meztelenség fogalma benne van a Szentírásban az elejétõl a végéig. A meztelenség valami nagyon bensõséges, misztikus jelentõséggel bír, amely meghatározza legintimebb érzéseinket, bensõ életünket. A meztelenséggel találkozunk álmainkban, bensõ szobánkban, képeken vagy odakint a nudista telepeken. Bárhol is legyünk meztelenül, bárhol is éljük meg a meztelenséget, az a legbensõbb énünket mozgatja meg.

A meztelenség az õsszentségben

Kezdetben, az õsszentség állapotában, Ádám és Éva mezítelenek voltak, de nem szégyellték magukat:

(Ter 2:25) Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.

Meglátásom szerint, ezt a mezítelenséget nem csak testi, vagy nem csak lelki értelemben kell szemlélni, hanem egyszerre mindkét értelemben. Abban az idõben olyan erõs volt az egység a test és a lélek között, hogy minden testinek szoros lelki vonakozása is volt. Akkor a test még nem volt „távol” a lélektõl és a testnek nem kellett „bevárnia” a lelket, mint a vonatról leszálló indián esetében...  Abban az idõben, Ádám és Éva, tényleg mezítelenek voltak test szerint. Ugyanakkor, az õ mezítelenségük, az Istennel való teljesen õszinte és gyermeki kapcsolatot is jelentette. Ezt az állapotot mindnyájan megéljük úgy kb. 5 éves korunkig. Önfeledten szaladgálunk a tenger partján, pucéran, a szüleink felügyelete alatt és eszünkbe sem jut szégyenkezni. Aztán egyszerre csak szégyenkezni kezdünk és nem akarunk többé bugyi nélkül megjelenni az emberek elõtt. Nem, mert a lelkünk, az õsbûn következményeként, elkezd önállósodni és rejtõzködni „a fák mögé” ( Ter 3:8).

A meztelenség a prófétánál

Noé meztelenségét is kétféle módon tekinthetjük: testi értelemben és lelki értelemben. Habár nem tudjuk, hogy miként aludhatott el Noé részegen, mezíltelenül, de kétségtelen, hogy a kép sokatmondó. Az õsatya, az õsi világ, vízözön előtti magva, férfiassága szépségében, ott hever a sátra közepén, mély révületben. Khám bûne az lehetett, hogy csak a testi látványt látta meg a sátorban, úgymond Noé szégyenét. Khám nem fogta fel atyja állapotában a lelkit, az istenit. Testvérei azonban, Szém és Jáfet, a lelki dolgokra voltak tekintettel és mély tisztelettel, háttal közeledve fedték be atyjuk meztelenségét. Szém és Jáfet, átérezve atyjuk intimitásának szentségét, nem mertek még odatekinteni se. Ha lefordítjuk ezeket a szimbólumokat: a sátor az az ember testi élete ( 2 Kor 5:1); Noé a sátor közepén, Noé lelke; Noé részegsége, révület az Istennel való találkozásban - akkor lelki értelemben, nézhetjük úgy, hogy Noé prófétai révületben volt, egy “õsszentségi” találkozásban Istennel. Ez az, amit Szém és Jáfet megérezhetett... Ezért lehetett az, hogy Noé, miközben megátkozza Kánaánt, Khám fiát, nem Szémet és Jáfetet áldja, hanem az Urat:

(Ter 9:25-27) »Átkozott legyen Kánaán, legyen utolsó szolgája testvéreinek!« Majd ezt mondta: »Áldott legyen az Úr, Szem Istene, és legyen Kánaán a szolgája! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Szem sátraiban...

Úgy néz ki, hogy a prófétai meztelenség, mint az "õsszentséghez" való visszatérés, jelen volt az ószövetségi prófétaiskolákban is. Még Saul király is ott feküdt mezítelenül Sámuel elõtt:

(1 Sám 19:24) Ott ő is levetette ruháit és prófétált a többiekkel együtt Sámuel előtt, s ott feküdt azon egész nap és éjjel mezítelenül. Innen is származott a közmondás: »Hát Saul is a próféták közt van?«

A meztelenség az apostolnál

Péter apostol félig meztelenül halászott a bárkában. Amint megértette, hogy az Úr jelent meg a parton, azonnal magára öltötte köntösét és úgy ugrott a vízbe, pedig hát az ember általában leveti a köntösét ha a vízbe ugrik.

(Jn 21:7) Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: »Az Úr az!« Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert neki volt vetkőzve, és a tengerbe vetette magát.

Itt Péter apostol ösztönösen fedi be testét, hogy betakarja a „lélek test” foltjainak rútságát és méltóképpen jelenjen meg az Úr elõtt. Az õ köntöse a kegyelmi ruhát jelképezi, azt a fehér ruhát ( Jel 3:3; 3:18), amelyet majd Isten kegyelme által nyernek el a hívõk.

A meztelenség Isten elõtt

Minden ember teljesen meztelen Isten elõtt. Nincsen olyan bensõ szoba és nincsen olyan ruha, amely eltakarhatna Isten szeme elõl. Nincsen olyan képmutatás és nincsen olyan kegyesség, amely ne lenne teljesen átlátszó Isten szemében. Õ behatol az ember lelkének legrejtettebb zúgába... Olyan ez, mint a kék színezõ az átvilágításnál, amely átjárja és megfesti a bensõ szerv minden hajszálerét.

(Zsid 4:12-13) Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol és szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízeket és a velőket, s megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk.

Csak Isten elõtt vagyunk teljesen meztelenek. Az angyalok nem láthatnak be korlátlanul sátrunk intimitásába, hanem csak kivülrõl szemlélnek bennünket. Hogy mennyit láthat egy angyal lelkünkből az nem nyilvánvaló, de hogy nem láthat mindent, az biztosnak tûnik. A teljes ismeret egyedül csak a Lélekké, aki átvizsgálja a mélységeket, még Isten mélységeit is (1 Kor 2:10).

A meztelenség a krisztuskövetésben

Az õsszentségi meztelenséggel ellentétben, az üdvözültek fehér ruhát kapnak. Nem lehet visszatérni az õsszentségi meztelenséghez, az édeni ártatlansághoz, mert az õsbûn már megfertõzte azt és személyes bûneink foltjait is magunkon hordozzuk. Ezeknek a csúnya, fekete foltoknak szégyenét takarja be lelkünkön a kegyelem ruhája, amit a Bárány vére mosott fehérre ( Jel 7:14). Erre a ruhára, a kegyelem fehér ruhájára, kell vigyáznia a krisztuskövetõnek minden erejével. Ebben áll a virrasztás...

(Jel 3:4-5) De vannak néhányan nálad Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruháikat, és velem fognak járni fehérben, mert megérdemlik. Aki győz, így fog fehér ruhába öltözni, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből, és megvallom nevét Atyám és angyalai előtt.
(Jel 7:9-10) Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, és hangosan azt kiáltották: »Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!«
Jel 16:15 Íme, úgy jövök, mint a tolvaj! Boldog az, aki virraszt, és őrzi ruháját, hogy meztelenül ne járjon, és ne lássák a szégyenét!

A kegyelem ruhája nemcsak bûneinket fedi el, hanem a rossz hajlamainkat is megváltoztatja. Megszépít bennünket Isten angyalai és szentjei elõtt...

(Kol 3:12) Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést!

Tehát, ha az õsszentség állapota az ártatlan meztelenség volt, akkor az üdvözültek állapota a kegyelmi felruházottság lesz...

(2 Kor 5:1-4) Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben. Azért is sóhajtozunk ebben a testben, mert vágyakozunk felölteni rá égi hajlékunkat, hogy ha le is kell vetkőznünk, mezítelennek ne bizonyuljunk. Mert amíg ebben a sátorban vagyunk, roskadozva sóhajtozunk, mivel nem azt akarjuk, hogy levetkőztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így azt, ami halandó, elnyelje az élet.

A meztelenség középpontja

A mezteleség középpontja leginkább a nemi szerv látványa. Ha a testi meztelenség, leginkább a férfi nemi szervének látványában jelenül meg, akkor a lelki meztelenség az ember szívében, a lelke legbensõbb zúgában. Ha minden testi élet a férfi nemi szervébõl fakad, akkor minden lelki élet az emberi szívbõl indul ki ( Péld 4:23). Ha az Istenhez való tartozás jele az Ószövetségben a körülmetélés volt, az Újszövetségben ez a szív körülmetélésében, a bûnbánatban és a hit kegyelmében valósul meg.

(Róm 2:28-29) Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, és nem az a körülmetéltség, ami kívül, a testen látható, hanem az a zsidó, aki bensejében az. Ez a szív körülmetéltsége a lélek szerint és nem a betű szerint. Az ilyen ember nem az emberektől nyer dicséretet, hanem Istentől.

Meztelenül az Úr elõtt

Bármennyire is akarjuk elfelejteni Istent hétköznapjainkban, bármennyire is elfordulunk Tőle gondolatainkban, Õ mindig ott van velünk. Nincs az a fal, az a bensõ kamra, az az elfordulás, amely elrejthetne az Õ szemei elõl. Ezért térjünk vissza az Úrhoz, de ne külsõségekben, hanem szívbeli odaforulásban és levetkõzésben. Nem nagy zarándoklatokra és hosszú útakra van szükség, hogy eljussunk az Úrhoz, hanem azonnali és õszinte odaforulásra.

Van néhány dolog, amit azonnal megtehetünk:

1. Az esti imánkban, amikor számot adunk az elmúlt napunkról, adjuk át az Úrnak a legintimebb gondolatainkat. Azokat adjuk át legbuzgóbban, amelyeket a leginkább rejtegetnénk, amelyeket a leginkább szégyenlünk. Ha átadjuk, akkor Õ befedi azokat és meggyógyítja szívünket;

2. A reggeli imánkban hozzuk magunkat mezítelenül Isten szent színe elé és határozzuk el, hogy minden gondolatunkat ma Vele együtt gondoljuk végig. Isten bennünk él és velünk gondolkodik. Ha mi is vele gondolkodunk, akkor Õ terelgeti a szívünket;

3. Próbáljunk minden percben telesen õszinte, folyamatos kapcsolatba lenni az Úrral. Isten állandó jelenlétének tudata legyen mindig a szemünk elõtt. Ha ez sikerül, akkor mindig az Ő jelenben élünk, mert Õ az, aki úgy nevezi magát, hogy VAGYOK AKI VAN ( Kiv 3:14).

Ima: Én Uram, én Istenem, Neked adom mindenem. Fedd be Uram szégyenemet és légy mindig oltalmazó menedékem. Ámen.

Egyszülött Fiát adta

(Jn 3:13-21)  Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia (aki a mennyben van).  Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Azt mondják, hogy ez a Szentírás legidézettebb igéje. Azt is mondják, hogy ha valamiképpen elvesznének az evangéliumok és csak ez az egy mondat maradna meg a Szentírásból, akkor ez is elég lenne örömhírnek.

Amikor ezt az igét halljuk, olvassuk, mindig a Megváltásra gondolunk. Arra gondolunk, hogy a mennyei Atya nekünk adta Szent Fiát, hogy keresztre feszítsék, meghalljon értünk és megváltson minket a bûntõl meg a haláltól. És ez így is van. Hiszen az adott szöveg-kontextusban, ez az ige szorosan összefügg a Mózes által felemelt rézkígyóval (Szám 21:8). Amint Izrael népe, a pusztában, a felemelt rézkígyóra tekintett és megszabadult a mérges kígyók marásának következményétõl, úgy mi is, ha feltekintünk a felemelt, keresztre feszített Úr Jézus Krisztusra, megmenekülünk a bûn halálos mérgétõl és örökké élni fogunk. De Isten szeretete nem csak ennyibõl áll... Isten egyszülött Fiának odaadottságát mélyebben kell szemlélnünk...

Nekünk adta Fiát az örökkévalóságban

Az idõk kezdete elõtt volt az Isten, akinek a régi, ( talán) találóbb neve: Él. Õ az abszolut kezdet nélküli kezdet az örökkévalóságban. Aztán született az Ige (Logosz), aki született de nem teremtmény, hanem Isten. Született, de nincs születésnapja, mert az örökkévalóságban született ( Zsid 5:5). Õ az elsõ Ige, Isten örök kimondott Szava. Minden más ige csak ezután lett. Az Ige által lett minden, ami lett és nélküle semmi sem lett. Õbenne foglaltatik össze a mindenség, minden Õbenne áll fenn és Õ a feje a Testnek, az Egyháznak.

(Jn 1:1-3) Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.
(Jn 8:58) Jézus így felelt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.
(Kol 1:16-18) Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje.

Isten lélek. Az Atya a saját lényébõl és szubsztanciájából szülte a Fiút,az örök Igét, akinek megadta, hogy vele egylényegû legyen és önmagában élete legyen, amint az Atyának is élete van önmagában (Jn 5:26).  Az Atya úgy szerette a Fiút, hogy teljesen belelehelte magát a Fiúba, minden dicsõségével, hatalmával és kincsével. A Fiú pedig úgy szerette viszont az Atyát - alávetve szeretebõl magát az Atyának, kinek Õ az egyszülöttje -,  hogy teljesen visszalehelte magát az Atyába, minden dicsõségével, hatalmával és kincsével, amit az Atyától kapott. Az Atya a Fiúban van és a Fiú az Atyában (Jn 10:38). Ez a lehelet - mivel Isten leheletérõl van szó, Aki lélek – a harmadik isteni személy, vagyis a Szentlélek. E szeretet körforgásnak nincsen kezdete, mert az örökkévalóságban nincsen idõ. A Szentháromság egy Isten minden tér és idõ fölött létezik és ezért az ember számára felfoghatatlan. Olyan ez, mintha egy lapra rajzolt, megelevenedett ember, elmélkedne a negyedik dimenzióról...

Már a Szentháromság örök boldog, bensõ életében nekünk adta az Atya az Õ szeretett Szent Fiát. A mindentudó Atya elõre tudta, hogy mi kell terve véghezviteléhez, teremtménye üdvözítéséhez. Azt kérdezte: Ki menjen el?...  Erre a Fiú azt mondta: Íme, itt vagyok...

(Zsid 10:5-7) Ezért, amikor eljön a világba, így szól: „Áldozatot és ajándékot nem kívánsz, de testet alkottál nekem; égő- és bűnért való áldozatban nem telik kedved. Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem.”

Nekünk adta Fiát a Megtestesülésben

Az idõk teljességében ( Gal 4:4), amint a próféták megjövendölték, Isten belépett a történelembe (Mt 1:1-17), egy bizonyos térbe és idõbe, egy bizonyos vérvonalba, Dávid házába, hogy megszülessen Mária által a világba.  Isten, az Õ Szent Fia által, leszállott a mennybõl, emberré lett, magára vette emberi természetünket, amely hordozója lett istenségének. Ez egy olyan nagy esemény volt, hogy tiszteletére angyali  kórusok dicsõítettek a pásztorok szeme láttára a földön. "Dicsõség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek", mert az Ige nem csak egy rövid idõre lett testté, amig megvált minket, hanem a magára vett emberi természetet soha többé nem veti le. Ebben érzékelhetõ leginkább az isteni odaadottság, mert igaz, hogy a Megváltás mûve a legnagyobb, de a Megtestesülés, azzal, hogy nem múlik el soha, megejtõ... A mennyei Atya úgy szerette ezt a világot, hogy örökre nekünk adta Szent Fiát, hogy örökre valóságos ember legyen.

(Lk 2:13-14) És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

Nekünk adta Fiát a Jordánban

Keresztelõ János ott keresztelt a Jordán vizében. Egyszer csak maga az Úr Jézus jelenik meg a sorban és kéri János keresztségét. János tudja, hogy az Úr Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bûneit (Jn 1:29), a szeplõtelen Bárány (1 Pét 1:19), akinek nincs szüksége a bûnbánat vízkeresztségére és vonakodik megkeresztelni. De az Úr Jézus, szeplõtelen létére, egy akart lenni a bûnös testvérei közül (Zsid 4:15), hogy magára véve bûneinket, kiengesztelje az Atyát és bocsánatot kérjen a bûnös emberek nevében.

(Mt 3:13-17) Akkor Jézus eljött Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy az megkeresztelje őt. De János igyekezett visszatartani: »Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?« Jézus azonban ezt válaszolta neki: »Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.« Akkor engedett neki. Miután Jézus megkeresztelkedett, mindjárt feljött a vízből, és íme, az ég megnyílt neki, és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni. És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik«.
(Zsid 5:7) Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért.

A mennyei Atya odaadta szeplõtelen Fiát a bûnös embereknek, mert a bûn rabságában sínylõdõ emberiség képtelen volt bocsánatot kérni vétkeiért. A mennyei Atya odaadta a világnak Szent Fiát, hogy szószólója legyen a bûnben megnémúlt, elrejtõzött ( Ter 3:8) emberiségnek. Amint felemelkedett a Jordánból, rászállott a Szentlélek és megtelepedett. Itt is nekünk adta az mennyei Atya Szent Fiát, mert Õbenne, mindnyájunkra, hívõkre, leszáll a Szentlélek és mi is Isten szeretett fiai leszünk, akikben kedve telik. Ezután az Úr Jézus böjtölt a pusztában, imádkozott és esedezett az emberiség bûneiért, hiszen az emberek még imádkozni sem tudtak. A tanítványok meg kérték az Úr Jézust, hogy tanítsa meg õket imádkozni ( Lk 11:1).

Nekünk adta Fiát a Megváltásban

A Megváltásra nincsenek szavak... Az Úr Jézus megváltott minket a kereszten, kifizette adósságainkat, felszegezte adóslevelünket a keresztfára, átok lett értünk, sebei által gyógyulást szerzett nekünk, kiengesztelte a mennyei Atyát... Nem tudjuk teljesen átfogni elménkkel a megváltás mûvét... Csak annyit tudunk elképzelni, hogy a Kálvárián rettenetesek lehettek az Úr Jézus testi kínjai. De azt, hogy milyen volt az Úr Jézusnak magára venni a világ bûneit, milyen volt átok lenni, milyen volt az „Eli, Eli, lama szabaktani?”, milyen volt kimondani az utolsó szavakat a kereszten, azt esetleg, majd a saját haláltusánkban sejtjük meg...

Itt már csak a csend van... Isten odaadta Szent Fiát a világnak az Õ lándzsával átdöfött szívén át... Odaadta nemcsak testileg, hanem istenileg is, hogy amint az Isten emberi lett, úgy az emberi is megistenesedjen. Kicsordult az Õsszentségbõl a kegyelem kifogyhatalan, kiapadhatatlan forrása, a víz és a vér képében...

(Jn 19:33-34) Mikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg lábszárát, hanem egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, melyből nyomban vér és víz folyt ki.
(1 Jn 5:6) Hiszen Jézus Krisztus az, aki víz, vér és Lélek által jött. Nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által. Erről a Lélek tanúskodik, hiszen a Lélek az igazság.

Nekünk adta Fiát az alvilágban

Tudjuk, hogy az Úr Jézusnak, az Õ kereszthalála után, még dolga volt. Meghalt és alászállt a poklokra. Igen. Leszállott az alvilágba, mert Õ nem csak az akkoriaknak adatott oda, nem csak a kereszthalála után született hívõknek adatott oda, hanem a kereszthalála elõtt élt embereknek is. Emberek milliárdjai szálltak le az alvilágba, a börtönökbe, minden remény nélkül. És ezek között is a leginkább megszenvedettek a mi testi õsszüleink voltak: Ádám és Éva. Ó, hányszor, de hányszor járta át fájdalom a szívüket, látván, hogy bûnükért minden leszármazottuk aláhull az alvilágba. Minden egyes lélek érkezése újabb és újabb gyötrelmet okozhatott lelkükben. Milyen hosszú és gyötrelmes lehetett az õ fogságuk. Ezért hát, az Úr Jézus elsõ útja a pokolban, minden bizonnyal, Ádámhoz és Évához vezethetett, hogy megvigasztalja és kiszabadítsa õket, az oly sokat raboskodottakat és szenvedetteket. Nem is hagyta õket többé az alvilágban, hanem felvitte õket a mennybe. Így valóban foglyokat vitt fel a magasba...

(Mt 27:52) A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste.

(Ef 4:8) Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.

Nekünk adta Fiát a Szentírásban

Minden idõk embere, akár az Ószövetségben, akár az Újszövetségben, a szent írásokban az odaadott örök Igét olvasta/olvassa. Az örök Ige nekünk adatott a Szentírásban. Táplálkozzunk belõle és megtaláljuk az örök életet...

(Mt 13:51-52) Megértettétek mindezeket?” „Igen” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.”
(Tim 3:16-17) Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.

Nekünk adta Fiát a közösségben és a kenyértörésben

A mennyei Atya nem csak az eljövendõ Igét adta nekünk, hanem a feltámadott Urat is, az idõk végezetéig, amikor majd mi adatunk Neki, mint menyasszony a Võlegénynek ( Jel 21:2). Ezért az Úr Jézus mindig jelen van a közösségben, amely az Õ nevében gyûl össze, illetve a kenyértörésben, ami a szentmise és az Oltáriszentség.

(Mt 18:20) Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
(Mt 28:19-20) Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.
(ApCsel 2:42) Ezek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.
( 1 Kor 11:23-26) Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Úgy szerette Isten az embert, hogy mindenét odaadta érte. Ennél többet már nem tud tenni értünk. Csak hinni kell Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában. Ha nem hiszünk, ekkora nagy ajándék láttán, akkor Istennek nincs mit velünk kezdenie és kárba veszünk.

 

Ima: Uram, add nekem is Szent Fiadat, hogy ne csak értelmemmel, hanem teljes szívemmel, teljes lelkemmel, teljes lényemmel és egész életemmel higgyek Tebenned. Ámen.