2014. augusztus 20., szerda

Senki se keresse a maga javát

(1Kor 10:24) Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét.

A helyes önszeretet

A legnagyobb parancsolat a szeretet parancsolata: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és szeresd felebarátodat, mint önmagadat ( Mt 22:37-39; Mk 12:30-31; Lk 10;27). Tehát a a felebarát iránti szeretet, a nagy parancsolat második fele és egyenrangú része. Sõt, olyannyira egyenrangú része, hogy az istenszeretet nem is valósulhat meg nélküle, mert ha valaki nem szereti felebarátját, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát (1 Jn 4:20)?...

A felebaráti szeretet alapja viszont az önszeretet, mert úgy kell szeretnünk felebarátunkat, ahogyan szeretjük önmagunkat. De hogyan szeretheti valaki felebarátját, amikor gyûlöli önmagát?... Sehogy... Az ilyen ember lelki beteg... Ahogyan gyûlöli önmagát, úgy méginkább gyûlöli egész környezetét... Tehát létezik egy helyes és egészséges önszeretet, amely által szeretjük, gazdagítjuk, növeljük és ápoljuk önmagunkat.

Az Úr Jézus nem arra hív meg minket, hogy gyûlöljük magunkat, hogy szegények, kicsinyek és satnyák legyünk. Amikor azt mondja, hogy gyûlöljük meg lelkünket ( Lk 14:26), hogy törekedjünk az utolsó helyre (Lk 14:10), hogy legyünk kicsinyek, mint a gyermekek (Mt 18:3), akkor ezzel, erre a bûnös világra és a mi bûnös vágyainkra utal. Az örök élettel és az üdvösséggel kapcsolatosan pedig azt mondja, hogy gyûjtsünk kincset a mennybe ( Mt 6:20), hogy nagyok lehetünk a mennyben ( Mt 20:26), hogy ottan trónokon ülhetünk majd (Mt 19:28) és hogy ragyogni fogunk egykor, mint az ég csillagai ( Dán 12:3).

A helytelen önszeretet

A helytelen önszeretet mindenben magát helyezi az elsõ helyre és mindenben saját magát keresi. A helytelen önszeretet vagyont gyûjt, de nem adakozik, az elsõ helyre gyúrakodik, de nem alkalmas oda, dicsõséget hajhász, de méltatlan rá. A helytelen önszeretetben, az önzõ ember, a testvérben is önmagát szereti. Mindenkit csak lépcsõfoknak tekint, amelyen fennebb léphet az önmegvalósítása érdekében. Gyakran látni a keresztény közösségekben is ezt a fajta rendetlen önszeretetet, amikor az egyik ember csakis azért rajong a másikért, mert az megfelel az õ céljainak, érdekeinek, véleményének, vagy mert az az ember olyan számára, mint a Hófehérke meséjében a gonosz királynõ tükre. „Tükröm-tükröm, mond meg nékem, ki a legszebb a világon?” Amig a tükör azt válaszolja, hogy: „Te vagy a legszebb a világon!”, addig szereti a másikot, de amikor egy õszinte pillanatban, a tükör megmutatja a valóságot, akkor megharagszik rá és eldobja. Ilyenkor már nem megy tovább a testvéri szeretet...

A rendetlen önszeretet súlyos eltorzulásokhoz vezethet, ami miatt még egy betegben vagy egy haldoklóban is önmagunkat síratjuk. Minden emberi kapcsolatunkban vagy ragaszkodásunkban, ott lehet a helytelen önszeretet és legtöbbször ez a félelmeinknek is a gyökere...






Az önmegtagadás

A helytelen önszeretet ellenszere mindig az önmegtagadás. Az önmegtagadás pedig abból áll, hogy Krisztus iránti szeretetbõl, az Õ példájára, nem önzõ vágyainkat hajszoljuk, hanem önmagunkból kilépve másokat szolgálunk:
(Lk 9:23) Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen.
(Róm 15:2-3) Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére.Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: „Gyalázóid szidalmai rám hullottak.”
(1Kor 10:24) Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét.
(1Kor 13:5) Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
(Fil 2:3-5) Semmit se tegyetek vetélkedésbõl vagy hiú dicsõségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is. Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.

A krisztuskövetõnek fel kell ébrednie lelkileg és meg kell tanulnia megfeledkezni önmagáról. Kemény lecke megtanulni azt, hogy ne a magunk javát keressük, hanem a testvéreinkét. Ábrahám példájára, arról kell lemondanunk, ami a legkedvesebb számunkra. Mindenrõl le kell mondani Krisztusért: az anyagiakról, a megtiszteltetésekrõl, a világi dicsõségrõl, az elismerésekrõl, a barátokról, a testvérekrõl, sõt még a családról is.

Nem azért kéri Jézus mindezt, hogy elvegye tõlünk, hanem azért, hogy helyessé válljon bennünk az Isten és felebaráti szeretet. Csakis így akalulhat ki bennünk egy helyes és egészséges értékrend, amelyben a szekér nem kerüli meg a lovakat. Csak ezáltal juthatunk el oda, hogy minden a maga helyére kerüljön, és ne becsüljük az értéktelenebbet feljebb az értékesebbnél. A legnagyobb értékünk Isten és Õeléje semmit sem helyezhetünk. De láthatjuk, hogy az emberek legtöbbször valamiféle bálványt helyeznek Isten elé. Ez lehet az ember, önmaga is, lehet a nemzet, a vagyon, a dicsõség, a megtiszteltetés vagy bármi más...

Ha nem keressük a magunk javát, hanem Krisztusban, önzetlenül kilépünk magunkból, akkor minden a helyére kerül és egy isteni harmónia alakul ki életünkben. Ebben a harmóniában, mindennek megvan a maga helye, sorrendje és értéke. Ebben a harmóniában teljes szabadságban élhetjük meg viszonyainkat és kapcsolatainkat.

Ima: Uram Jézus, kérlek segíts, hogy megtagadhassam magam és így igazi követõd lehessek. Ámen.