Kell szenvedni

(1Pét 4:12-19) Szeretteim, ne lepõdjetek meg azokon az égõ fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsõsége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsõség Lelke, vagyis az Isten Lelke nyugszik rajtatok. Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevõ vagy bujtogató. Ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsõítse meg az Istent ezzel a névvel. Mert itt van az ideje, hogy elkezdõdjék az ítélet az Isten házanépén. De ha mirajtunk kezdõdik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek és a bûnösnek? Ezért azok is, akik az Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hûséges Teremtõnek azzal is, hogy jót tesznek.

Az mondják, hogy a szenvedés misztérium. Márton Áron püspökünk meghatározásában, a misztérium nem az, ami távol van és elérhetetlen, hanem az, ami egészen közel van hozzánk, de megfoghatatlan. Habár érezzük a hatását, lényegét azonban meg nem foghatjuk.

Azt gondolom, hogy a szenvedés témájára ez csak részben érvényes, mert a szenvedés okai nagyrészt megfoghatóak. Ami nem megfogható, az a Krisztus szenvedéseivel való egyesülés és a szenvedések személyes megélése. Ez egy olyan terület, amelyet tûz perzsel és amelyrõl még az sem tud igazán beszélni, aki keresztülment rajta.

A szenvedés okai

1. Az õsbûn
Minden szenvedés az õsbûnre vezethetõ vissza. A sátán, az õskígyó, irigységbõl bûnre csábította az elsõ emberpárt, és ezzel berontott a halál és a szenvedés az ember életébe. Az õsbûnt követte a halál, a bûnhõdés, az átok, a gyilkosság, a betegség, a szenvedés és a nyomor. Tehát minden rossznak, a sátán megrontó kisértése és az õsbûn az oka.

2. Elõdeink bûnei
Eltekintve az õsbûntõl és annak minden emberre kiterjedõ következményétõl, a haláltól, láthatjuk a Szentírásban, hogy a nemzõ atyák egy-egy bûnös tette, magatartása miatt, egy egész nemzettség sorsa pecsételõdött meg. Itt megemlíthetjük Kain leszármazottjait ( Ter 4:24), Kham leszármazottjait (Ter 9:25) vagy a kannaneusok leszármazottjait ( Kiv 23:23). De sok népet, várost vagy királyságot (pl. Ácháb háza, 1Kir 21:17-29) ért csapás és egésszen kiírtó pusztítás, mert az atyák és az elõljárók vétkeztek az Úr ellen.

Nem kell messzire menni... Ma is, egy-egy családon, átkos szenvedés uralkodik, mert a családban, a dédszülõk, nagyszülõk vagy a szülõk elpártoltak Istentõl és az ördögnek hódoltak. Ezek az elpártolások leginkább a népi babonaságok, varázslások, boszorkányságok, csináltatások, átkozódások, de lehet, hogy modern, esteleg intelektuális jellegû okkultizmusok következményei, mint pl. a sátánizmus, ezoteria, reiki, stb. Akik ilyen sátáni dolgokba keverednek, azok megkóstolják cselekedetük átkos, szenvedést okozó következményeit, sõt azok átöröklõdnek leszármazottjaikra is, harmad és negyedíziglen.
(Kiv 20:5) Ne borulj le ilyen képek elõtt és ne tiszteld õket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyûlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.
(Kiv 34:7) Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bûnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyedízig.”
(Jer 32:18) Te irgalmas vagy ezrek iránt, de az apák gonoszságáért még fiaik ölébe is fizetsz.

3. Személyes bûneink
Minden ember örökli a bûnre való  hajlamot, amit a keresztség szentsége sem szûntet meg. Ha az ember vétkezhet, akkor bizony vétkezik is. A kisgyermek ártatlanságában jelen van az õsbûn meg az elõdök bûneiknek következménye, de a kisgyermeki ártatlanság elvesztését követik a személyes bûnök és azok következményei. Az õsbûn és az elõdök bûnei, habár következményként jelen vannak az ember életében, nem határozzák meg az ember üdvösségét. Isten minden embert egyformán szeret, minden embert megváltott és minden embert egyformán meghívott az üdvösségre ( 1 Tim 2:4). Mindenki csak a személyes életéért felelõs és csakis azért ad számot. Mindenki azzal bûnhõdik, amivel vétkezett ( Bölcs 11:16).
(Jer 31:29-30) Azokban a napokban nem mondják többé: Az apák ették az éretlen szõlõt, és fiaik foga vásott el tõle. Mert ki-ki a maga gonoszságáért hal meg; csak annak vásik el a foga, aki az éretlen szõlõt eszi.
(1Tim 2:4) aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.
(Bölcs 11:16) …hogy megtudják: ki-ki azzal bûnhõdik, amivel vétkezik.

4. Krisztus szenvedéseivel való egyesülés, vagyis a másokért való szenvedés  
A szenvedés misztériumát leginkább abban a szenvedésben látom, ami nem a testtõl származó bûn következménye, hanem Krisztus engesztelõ áldozatába belekapcsolódó, odatársuló, egyesülõ szenvedés.

(Kol 1:24) Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedésébõl hiányzik, testének, az Egyháznak javára.

Az ember engesztelõ szenvedése elõször saját bûneiért kell lennie, és csak azután, amikor azok „teljes búcsút nyertek”, csak akkor kezdõdhet a másokért való engesztelõ szenvedés. Mindenkinek elég a maga baja. Szenvedhet-e valaki másokért, amikor saját bûneiért kell bûnhõdnie?  

Nem tudjuk... Hogy kinek, miért és kiért kell szenvednie, az titok... A másokért szenvedõ, engesztelõ, nagy szentünk, a Pietrelcinai Szent Pio atya. Az õ életében figyelhetjük meg igazán az engesztelõ szenvedés misztériumát. Tiszta, szûz, szent, Istennek elkülönített és feddhetetlen életû ember volt, aki Krisztussal egyesülve, sokat szenvedett a bûnösökért. Vágyódhatunk Pio atya életszentségére, de tudnunk kell, hogy egy korszakra, helyre és az Egyház egésszére való tekintettel, az ilyen emberek predestináltak és elhívottak. Nem azé az ilyen életszentség, az ilyen szenvedés, aki akarja, törtet utána vagy ábrándozik róla, hanem azé, akit Isten erre rendelt.
(Róm 9:16) Eszerint nem azon fordul a dolog, aki erõlködik vagy törekszik, hanem a könyörülõ Istenen.

A szenvedés vállalása

1. A szenvedéstõl irtózunk
Bármilyen szenvedésrõl van szó, írtózattal húzódunk vissza. Péter apostollal együtt mondjuk: Isten mentsen, hogy ilyen történjen velünk!

(Mt 16:22) Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.”

Ha látunk egy nyomorékot vagy egy gyógyíthatatlan beteget, akkor visszahúzódunk, mint egy leprástól. El akarunk távolodni tõle, hogy ne is lássuk. Semmi közünk ne legyen hozzá, nehogy ránk ragadjon a baj. Pedig az Úr azt parancsolta Assziszi Szent Ferencnek, hogy menjen oda a lepráshoz, ölelje át, és csókolja meg. Gondoljuk csak meg. Mennyire nehéz odamenni egy nyomorék gyermekhez és anyjához, mennyire nehéz odamenni egy rákos beteghez. Mit mondjunk neki? Hogyan fogjuk meg a kezét?...

2. A szenvedést képtelenek vagyunk vállalni
Ha eljutunk is oda, hogy érzésünk szerint vállanánk a szenvedést, valójában csak áltatjuk magunkat. Péter apostol is váltig fogadkozott az Úr Jézusnak, hogy biza, ha kell, meg is hall vele együtt. De az Úr Jézus, aki elõtt az ember szíve nyitott könyv, egyhamar lehütötte felindulását és megjövendölte neki háromszoros tagadását. Biza, mielõtt a kakas megszólalna, háromszor tagadjuk meg az Úr Jézust, amikor megérezzük a szenvedés sáfrányillatát. Egyhamar felkössük a nyúltalpakat, hogy mentsük az irhánkat. Még olyanok se vagyunk, mint a béres, mert a béres legalább ott van a nyáj mellett és csak a veszély esetén menekül el. De mi oda se megyünk, nehogy bajunk essék...

(Lk 22:33-24) „Uram - felelte -, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sõt még a halálba is kövesselek.” Õ azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielõtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.”

Egyedül Isten tehet képessé bennünket a szenvedésre: az Atya akarata, a Fiú teremtõ igéje és a Szentlélek segítõ kegyelme teszi lehetõvé a szenvedés vállalását. A Szentlélek segítõ kegyelme nélkül mindenki csak gyáva nyúl.

3. A szenvedésre készülni kell
Keresztelõ Szent János tudatában volt annak, hogy miután beteljesíti küldetését, szenvedni fog. A feltámadás után, amikor Péter apostol háromszor vallotta meg az Úr Jézusnak, hogy szereti, megtudta azt is, hogy milyen sors vár rá. Úgy apostolkodott, hogy tudtatában volt az elkövetkezõ szenvedéseinek és halálának. Pál apostol is elõre tudta, hogy nem fog visszatérni szeretett közösségéhez,és hogy életét fogja adni Rómában az evangéliumért.

(Jn 3:30) Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.”
(Mt 14:11) Fejét elhozták egy tálon, odaadták a lánynak, az meg elvitte az anyjának.
(Jn 21:18) „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.”
(Jn 21:22) Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!”
(ApCsel 20:38) Leginkább az a mondása fájt nekik, hogy nem látják többé viszont.
(Fil 1:20-21) Bizakodom és reménykedem, hogy semmiben sem vallok szégyent, sõt nyíltan megmondom, hogy Krisztus, mint mindig, most is megdicsõül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.

A szentek példaképe Krisztus a kereszten, erejük pedig a Szentlélek kegyelme. A szenvedést senki sem kerülheti el, de rajtunk áll, hogyan nézünk szembe vele. A Gladiátor címû filmben ( 2000, Ridley Scott rendezése), Proximo így szól a harcba induló gladiátorokhoz: Halálunkat sajnos nem választhatjuk meg, de eldönthetjük, hogyan nézünk szembe a véggel, hogy férfiként emlékezzenek ránk.

A szenvedésre készülni kell, mint a harcba induló katonáknak. Márpedig mi katonák vagyunk, Krisztus katonái, ha valóban azok vagyunk...

4. A szenvedést gyakorolni kell
Hogy felkészülhessünk a szenvedésre, edzenünk kell magunkat. A szenvedésre való felkészülés, a megpróbáltatások szives és önkéntes vállalásában áll. Minden döntésnél választhatjuk a szûkebb kaput és minden útkereszrezõdésnél választhatjuk a nehezebb útat.
(Mt 7:14) Szûk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.

Ez a világ szemében bolondság és csakis a Szentlélek képesíthet efféle természetfeletti gondolkodásra. A keresztény ember, Krisztus iránti szerelembõl vállaja a szenvedést.

Ima: Uram Jézus! Megvallom, hogy nélküled semmit se tehetek. Nem csak nagy dolgokat nem tehetek, hanem a legkisebb dolgot sem. Viszont ha Te velem vagy és adod a Szentlelket, akkor tebenned mindenre képes vagyok. Ámen.

Az élet kenyere

(Jn 6:35-58) „Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”

Itt a legszentebb dolgokról van szó: Isten szentségérõl és az élet szentségérõl. Éppen ezért, csakis megrendülve, imádattal, gyermeki lelkülettel és alázattal lehet ezeken a dolgokon elmélkedni.

Uram, add Szent Lelkedet, hogy illõ módon, helyesen és hasznosan elmélkedjünk az alábbi igékrõl. Ámen.

Az ember nem autonóm lény

Az ember, habár halhatatlan lelke van, nem autonom lény és élhet örökké önmagától, önmagában. Az embernek, mint Isten teremtményének, szûntelen gondviselésre: megtartásra és táplálásra van szüksége. Ezt a mi gondviselõ Istenünk adja nekünk közvetlenül és az Õt szolgáló angyalai által. Az embernek naponta szüksége van testi, de ugyanakkor lelki táplálékre is, mert nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, ami Isten ajkáról származik (MTörv 8:3; Mt 4:4). A hitetlen ember azt gondolja, hogy õ jól megvan az anyagi javaival, a testi életével, de valójában nagyon szegény, mert szûkölködik a lelkiekben. Egyedül Isten és az Õ Szent Fia Jézus Krisztus autonóm, azaz egyedül csak Neki van élete önmagában (Jn 5:26). Isten örökké él és nem szorul arra, hogy valaki táplálja Õt. Isten az Úr, mindeneknek elsõ megvilágosítója, táplálója, éltetõje és mozgatója...

Az ember táplálkozik

1. Az embernek teste és szellemi-lelke van. A földi élet ideje alatt ez a kettõ egy, amint a vizes szivacsban egy a szivacs és a víz. Mindkettõt táplálni kell… Az õsszentség állapotában, az elsõ emberpár testi tápláléka a növények magjai és gyümölcsei voltak ( Ter 1:29), míg a lelki tápláléka az élet fájának gyümölcse ( Ter 2:9). Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Ádám és Éva, a két édeni misztikus fa közül, csak a jó és a rossz tudásának fájáról szakított, pedig hát megmondta az Úr, hogy a kert minden fájáról ehetnek, kivéve a tiltott fáról (Ter 2:16-17). Tehát, szabad volt enniük az élet fájáról... Sõt, úgy gondolom, hogy naponta ettek az élet fájáról és táplálták lelküket az Istentõl származó táplálékkal. Ezt a jogot veszítették el az õsbûn esete után (Jel 22:19), amikor az Úr elzárta útjukat az Éden kertjében az étet fája felé, a kerubok fenyegetõ tüzes kardja által (Ter 3:24).

2. Az õsbûn esete után, az ember csak a testi táplálékkal maradt. Elszakadt Istentõl, a Lélektõl és meghalt. Az emberiség az õsbûn okozta halálban vesztegelt az idõk teljességéig, amikor az Ige testté lett. Jézus Krisztus, az élõ Isten Fia, megváltotta az embert és önmagát adta neki a szentségekben, kiváltképpen az Oltáriszentségben. (Mt 26:28; Mk 14:22-24; Lk 22:19-20). Isten addig sem hagyta magára az embert, hanem sokféleképpen szólt hozzá a pátriárkák és a próféták által, táplálva az embert az Õ igéiével. Ma is, a megváltott keresztény ember, táplálja a testét testi eledellel és táplálja a lelkét Isten igéjével meg az Eucharisztiával. Jézus Krisztus a mennybõl alászálott kenyér, az Élet kenyere. Így a Keresztfa lett az embernek visszaadott "élet fája” ( Jn 6:35-51).

 

3. Az eszkatonban, az új világban, a megváltott és megdicsõült ember is táplálkozni fog az élet fájáról (Jel 2:7; 22:1-2; 22:19). A megdicsõült embernek is teste lesz, nemcsak lelke, de mivel a feltámadt test, megdicsõült test lesz és az ember hasonlatos lesz Isten angyalaihoz (Mt 22:30), ezért a megváltott ember csak lelki táplálékkal fog táplálkozni. A testi táplálkozás megszûnik majd az új életben (1 Kor 6:13). Láthatjuk az írásokban, hogy az népek nem közvetlenül Isten trónjából kapják az életet, ahonnan a víz folyik ki, nem az élet folyójából, hanem a folyóból táplálkozó fákból, azoknak is csak az ágai végérõl, a gyümölcsökbõl (Ez 47:1-12; Jel 22:1-2). Ez az ábrázolás egy nagyszerû és szent hierarchiát sejtet, amelyben az ember a legkisebb a teremtmények között (Mt 11:11) és a legvégén van... De a legvégsõ szent hierarchiát majd a Mennyei Atya határozza el ( Mt 20:23)...

Az ember aktívan kapja az életet

Azt gondolhatnánk, hogy Isten csak úgy adja, automatikusan árasztja az emberbe a lelki életet és az ember passzív haszonélvezõje lehet az isteni életnek. A Szentírásból láthatjuk, hogy az embernek aktívan kell hozzájárulnia az élet elvételéhez. Tehát nem magától árad az élet az emberbe, hanem neki kell odajárulnia Istenhez, hogy elvegye az életét (Lk 16:12). Az embernek oda kellett járulnia az élet fájához (Ter 2:9), le kellett szakítania gyümölcsét és meg kellett ennie. Ma is aktívan oda kell járulnunk  az Úr oltárához, hittel, és magunkhoz kell vennünk az Oltáriszentséget, a kenyér és bor színe alatt rejtõzõ Úr Jézus Krisztus valóságos testét és vérét (1 Kor 11:27-29). Azt gondolom, hogy az eszkatonban is majd aktívan oda kell majd járulnia az embernek az élet fájához, hogy Isten életében részesüljön (Jel 22:2; 22:19)...

 Az Élet kenyerének elõképei és ábrázolásai a Szentírásban

Az Istentõl kapott tápláló élet sokféleképpen van szemléltetve az írásokban, de mindegyik az Élet kenyerére, a mennybõl alászállott Isten Fiára, Jézus Krisztusra mutat, amely valóságosan jelen van az Eucharisztiában:

1. Ádám és Éva, az Édenben, élet fájáról táplálkoztak és életük volt mindaddig, míg az õsbûn miatt el nem zárták útjukat az élet fája felé, a kerubok fenyegetõ kardja által (Ter 3:24);
2. Izrael népe, a pusztában, mannával táplálkozott és az nem fogyott el, míg be nem értek az ígéret földjére (Józs 5:12);
3. Illés és Elizeus megszaporították a kenyeret meg az olajat és az el nem fogyott, amíg a szükség tartott (1 Kir 17:7-16; 2 Kir 4:42-44; 2 Kir 4:1-7);
4. Az Úr Jézus kétszer is megszaporította a kenyeret meg a halat és emberek ezreit táplálta úgy, hogy utána sok maradékot szedtek össze;
5. Az eszkatonban az élet fája, amely gyümölcseivel táplálja és leveleivel gyógyítja a nemzeteket (Jel 22:2).

Boldogok akiket meghív az Úr az Õ lakomájára ( Jel 19:9).  Ezekben az elõképekben felismerhetjük az Élet kenyerét azáltal,  hogy az eledel nem fogy el soha, folyamatosan szaporodik és kitart mindaddig, amíg az Úr akarja...  

A továbbiakban olvassuk el azokat az igerészeket, amelyek az Élet kenyerére mutatnak. 

Kérünk Szentlélek Úristen, száll le ránk, hogy méltó tisztelettel, alázattal és hódolattal elméledjünk ezekrõl az igerészekrõl. Ámen

Ádám és Éva esete:

(Ter 2: 9) És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját.

(Ter 3:22-24) Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!” Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett. Amikor az embert elűzte, az Éden kertjétől keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

A manna Mózes idejében:

(Szám 11:7-9) A manna olyan volt, mint a koriander magja, szemre meg mint a bdellium gyantája. Az emberek végigpásztázták (a környéket), összeszedegették, aztán megőrölték kézimalmon vagy összetörték mozsárban, megfőzték fazékban, s cipót sütöttek belőle; olyan ízű volt, mint az olajos kalács. Ha éjszaka harmat hullott, manna is hullott.

Illés esete:

(1 Kir 17:7-16) Egy bizonyos idő elteltével történt, hogy a patak kiszáradt, mert nem esett eső az országban. Akkor az Úr így szólt hozzá: „Kelj útra, és menj el a Szidónhoz tartozó Careftába és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” Erre útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony – rőzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor elment hozni, utánaszólt: „Hozz egy harapás kenyeret is!” Azt felelte: „Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.

Elizeus esete a próféta tanitványokkal:

(2 Kir 4:42-44) Baál-Salisából jött egy ember és új kenyeret hozott az Isten emberének, húsz árpakenyeret meg darát a zsákjában. Erre megparancsolta: „Adjatok enni az embereknek!” Szolgája ellene vetette: „Hogy adjak ennyit száz ember elé?” De ő azt felelte: „Adj csak az embereknek enni!” Mert ezt mondja az Úr: „Esztek és még marad is.” Erre eléjük tette, ettek, s még maradt is, ahogy az Úr mondta.

Elizeus esete a próféta özvegyével:

(2 Kir 4:1-7) A prófétatanítványok asszonyai közül az egyik hangosan megszólította Elizeust, ezekkel a szavakkal: „Férjem, a te szolgád, meghalt. Tudod jól, hogy szolgád az Úr tisztelője volt, s most jön a hitelező, hogy elvigye a két fiamat rabszolgának.” Elizeus azt válaszolta: „Mit tegyek veled? Add ide, amid van házadban!” Az így felelt: „Nincs semmi egyebe szolgálódnak házában, csak egy korsója, s benne olaj.” Erre azt mondta neki: „Menj, kérj kölcsön minden szomszédodtól edényeket, mégpedig üres edényeket, de ne keveset! Aztán menj, zárd magadra és fiaidra az ajtót, és tölts (az olajból) mindegyik edénybe. Amelyik megtelik, azt állítsd félre.” Elment hát, magára és fiaira zárta az ajtót, aztán ezek adogatták neki (az edényeket), ő pedig töltögette őket. Amikor az edények megteltek, azt mondta az egyik fiának: „Nyújts ide még egy korsót!” De az azt felelte: „Nincs több edény.” Ezzel az olaj megszűnt folyni. Elment hát és jelentette Isten emberének. Az meghagyta: „Menj, add el az olajat és fizesd ki adósságodat! Abból, ami megmarad, fiaiddal együtt megélhetsz.”

Ezekiel látomása:

(Ez 47:1-12) Visszavezetett a templom bejáratához, és lám, víz fakadt a templom küszöbe alatt a keleti oldalon, mert a templom kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le az oltártól dél felé. Kivitt azután az északi kapun és körülvezetett kívülről egészen a külső kapuig, amely kelet felé néz, és lám, víz tört elő a jobb oldalon. A férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, kelet felé ment és ezer könyököt mért, majd átvezetett a vízfolyáson, s a víz bokáig ért. Újra ezret mért és átvezetett a vízfolyáson, s a víz térdig ért. Megint ezret mért és átvezetett rajta, s a víz a veséig ért. Ismét ezret mért, s már folyó volt, amin nem tudtam átmenni, mert a víz áradt, mély folyóvá dagadt, amelyen nem tudtam átmenni. Akkor ezt mondta nekem: Láttad ezt, emberfia? És elvezetett, majd elvitt a folyó partjához. Amikor visszatértem, lám, a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. Így szólt hozzám: „Ez a víz a keleti vidék felé indul és lefolyik Arabáig, s eljut a tengerig; amikor beleömlik, annak vize egészséges lesz. Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog. Halak lesznek nagy bőségben, mert ahová ez a víz behatol, egészségessé lesz, és élni fog minden, ahová a folyó elér.  Partján halászok állnak. En-Gadditól En-Eglajimig hálókat vetnek ki. Olyan tömérdek és sokfajta hala lesz, mint a Nagy Tengernek.  Ingoványai és mocsarai azonban nem lesznek egészségesek, hanem sógödrökké válnak.  A folyó mentén, mindkét parton mindenfajta gyümölcsfa nő, amelyeknek lombja nem hull le, s gyümölcse nem fogy el: minden hónapban friss gyümölcsöt hoznak, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül, lombjuk pedig orvosságul szolgál.”

Az Úr Jézus elsõ kenyérszaporítása:

(Mt 14:15-21) Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!”  Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!”  „Csak öt kenyerünk van és két halunk” – felelték. ¹⁸„Hozzátok ide!” – mondta,  s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek s jól is laktak. A maradékból tizenkét kosarat teleszedtek.  Az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva mintegy ötezer férfi evett.

(Mk 6:35-44) Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: „A vidék elhagyatott, s már késő van. Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.”  Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és jelentették: „Öt, és két halunk.” Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre.  Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban.  Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta.  Mindenki evett és jól is lakott.  A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele.  A kenyérből csak férfiak ötezren ettek.
(Luk 9:10-17)  A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Hagyd, hadd menjen el a nép – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákban szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt a pusztában vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Nincs, csak öt kenyerünk és két halunk – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennyi népnek ennivalót vegyünk.” Volt ott vagy ötezer férfi. Erre azt az utasítást adta tanítványainak: „Telepítsétek le őket olyan ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek, letelepedtek mindnyájan. Most kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta, és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Mindnyájan ettek és jól is laktak, s végül még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.
(Jn 6:4-13) Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?”  Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak.  Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.”  Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.

Az Úr Jézus második kenyérszaporítása:

(Mt 15:32-39) Jézus ekkor összehívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.”  A tanítványok megjegyezték: „Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?”  Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét – felelték –, és néhány apró halunk.”  Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre.  Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek.  Mindnyájan ettek és jól is laktak, s a kenyérből még hét kosár maradékot összeszedtek.  Akik ettek, voltak vagy négyezren férfiak, az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva.  Amikor a tömeget elbocsátotta, bárkába szállt, és Magadán környékére ment.

(Mk 8:1-10) Azokban a napokban ismét nagy népsokaság vette körül. Nem volt mit enniük, ezért magához szólította tanítványait. „Sajnálom a tömeget – mondta –, mivel már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük.  Ha étlen engedem el őket, kidőlnek az úton, hisz többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai ezt válaszolták: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét” – válaszolták. Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt. Egy kevés haluk is volt. Ezeket is megáldotta, s meghagyta, hogy osszák ki. Ettek és jól is laktak, aztán fölszedték a maradékot: hét kosárral lett.  Lehettek vagy négyezren. Ezután hazaküldte őket,  maga pedig tanítványaival bárkába szállt, és Dalmanuta környékére ment.

Az Eucharisztia alapítása:

(Mt 26:28) Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.
(Mk 14:22-24) Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik.

(Lk 22:19-20) Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.

Az Eucharisztia és az emmauszi tanítványok:

(Lk 24:30) Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik.

Jézus az Élet kenyere:

(Jn 6:35-58) „Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”
(Jn 10:10) Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.
 

Pál apostol az Eucharisztia ünneplésérõl és a szentáldozásról:

(1 Kor 10: 16-17) Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés?  Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.
(1 Kor 11:23-29) Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.”  Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.  Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét.  Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza.

(Kol 1:19-20) Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Az Élet fája az eszkatonban:

(Jel 2:7) Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van.”

(Jel 22:1-2) És megmutatta nekem az élet folyóját, kristályhoz hasonlóan ragyogott, Isten és a Bárány trónjából fakadt. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak.
(Jel 22:19) S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva.

Ima: Úr Jézus Krisztus, kérlek áld meg ezt az írást, hogy aki végigelmélkedi, az részesüljön az Élet kenyerébõl és örök élete legyen. Ámen.

Nem a test, hanem a lélek szerint

(Róm 8:1-17) Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. Hiszen a lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bûn és a halál törvényétõl. Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erõtlenné vált, azt Isten véghezvitte: elküldte tulajdon fiát a bûn miatt a bûn testének hasonlóságában, hogy elítélje a testben levõ bûnt, és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem a test, hanem a lélek szerint élünk. A testi ember bizony testiekre vágyik, a lelki ember ellenben lelkiekre törekszik. De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke. A test vágya ellene mond Istennek, nem veti alá magát Isten törvényének, sõt nem is képes rá. Ezért aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését. De ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akikben nem lakik Krisztus Lelke, azok nem az övéi. Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bûn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, õ, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által. Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel megölitek a test szerinti tetteket, élni fogtok. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.  Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Elõbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsõüljünk.

Olofsson Placid bencés atya, akit 2003-ban a Hit Pajzsa dijjal tüntették ki, az egyik elõadásában kb. így magyarázta az ember testi és a lelki életét: Amikor az ember megszületik, akkor elkezdõdik a biológiai élete. Amikor megkeresztelik, akkor megszületik benne az õ lelki, kegyelmi élete. Az emberben, a földi élete során, a biológiai élet és a lelki, kegyelmi élet, párhúzamosan haladnak egymás mellett. A halál pillanatában a biológiai élet véget ér, de a lelki élet tovább halad Istenhez, az örök boldogságba...

A testi élet

Az ember nem csak hús-vér testbõl és gondolatokból áll, ahogyan azt az ateista materialisták állítják, nem is csak hús-vér testbõl és Isten éltetõ erejébõl (Ter 2:7), ahogyan az adventisták állítják, hanem hús-vér testbõl és szellemi-lélekbõl. Az ember hús-vér teste és szellemi-lelke nem alkotnak valamiféle kettõsséget az emberben, nem két különálló dolog, hanem szétválaszthatatlan egységet alkotnak. Az élõ ember hasonlatos a vizes szivacshoz. Se nem szivacs, se nem víz, hanem vizes szivacs. A halott ember olyan, mint a száraz szivacs. A víz elpárolgott belõle. A vizes szivacsban, a víz teljesen felveszi a szivacs alakját. Ugyanúgy, az ember szellemi-lelke is hasonló az ember testi ábrázathoz. Amikor az ember meghal, akkor a szellemi-lelke különválik a testtõl, ezért aztán természetes módon visszakívánkozik a testbe, amellyel összetartozik. Ezért a feltámadás egy természetes szükséglet, amely bele van "kódolva" az ember lelkébe.

A test szó alatt, hajlamosak vagyunk, minden esteben hús-vér testét érteni. A test szó azonban sokkal többet foglal magába... A test szó azt jelenti, hogy valami teremtett, véges, korlátozott autonómiájú és ami egy mozgatót ígényel. Ebben az értelemben az ember szellemi-lelke is csak egy test. Sõt, az angyalok is, akik tiszta szellemi teremtmények, csak testek, “égi testek”.  Csak az nem test, akinek élete van önmagában és nincs szüksége egy elsõdleges mozgatóra. Ebben az értelemben, csak egyedül Isten nem test. Az Úr Jézus, amikor megvallja, hogy az Atya megadta neki, hogy élete legyen önmagában, amint az Atyának élete van önmagában,  kinyilatkoztatja Istenségét:

(Jn 5:26) Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában…
(Ter 6:3) Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltetõ lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.”
(Iz 31:3) Egyiptom ember és nem isten, lova csak test és nem lélek.

Az ember hús-vér testét és szellemi-lelkét egyaránt Isten Lelke élteti. Az embernek van biológiai élete és van lelki élete. Minkettõt Isten tartja fenn, gondviselõ erejével és segíti kegyelmével.  Azonban, az ember szellemi-lelke, valami nagyobbra van hívatva mintsem, hogy önmagának és az evilági, anyagi dolgoknak éljen..Az ember szellemi-lelke arra van rendelve, hogy elteljen Isten Lelkével és egyesüljön Vele. Ezt nevezzük Isten kegyelmének. Isten Lelke átjárja az ember szellemi-lelkét, betölti, megvilágosítja, élteti, erõsíti, felmelegíti szeretetével, felruházza különbözõ képességekkel, ajándékokkal és a jóra serkenti.

Az ember embertõl születik, vagyis test a testbõl. Ádámot Isten teremtette az Õ képére és hasonlatosságára, de Ádám már Séthet a saját képmására nemzette ( Ter 1:26; Ter 5:3). Mivel az õsbûn által, a test Ádám elszakadt Istentõl, az éltetõ Lélektõl és meghalt, ezért csakis halott lelkû utódokat tudott nemzeni, test szerint. Mivel minden test testbõl születik, ezért minden ember lelkileg halottnak születik és szûkölködik Isten dicsõségében.

Jn 3:6 Ami a testbõl születik, az test, ami a Lélekbõl születik, az lélek.
Róm 3:23 Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsõségét.
 
De Isten már az õsbûn után megígérte, hogy nem hagyja az embert a test halálában, hanem megváltja és újra egyesíti önmagával. Ezt az igéretét Ábrahámmal kezdte megvalósítani és utódaival folytatta. Majd késõbb, Mózes által átadta a Törvényt Izraelnek. A Törvény nem más, mint a Lélek karakterének evilági kicüvekelése a test számára a világban. De lényegében, a Lélek karaktere a szeretet. A Törvény abban állt, hogy a test saját erejébõl próbálta követni a Lélek karakterét, a törvény cüvekei nyomán. De a test sohasem tudta a saját erejébõl magára ölteni a Lélek karakterét, ezért aztán mindenki vétkezett, mert senki sem tudta betartani a Törvényt. A test és a Törvény olyanok, mint amikor két, ugyanazon pólusú mágnesvéget akarunk összeilleszeni. Csakis erõvel lehet azokat egymáshoz illeszteni, de amint elengedjük, azonnal eltávolodnak egymástól.

A Törvény, ami teljességében a Lélek karaktere, vagyis a szeretet, nem szûnik meg soha, hanem Krisztus által beteljesedik. Krisztus megváltó mûve által, az Újszövetségben, az ember szíve megváltozik a kegyelem által és alkalmassá válik a Törvény beteljesítésére. Ezért mondja az Úr Jézus, hogy nem azért jött, hogy a törvényt megszüntesse, hanem hogy betöltse ( Mt 5:17). Ezért jövendölte meg már Jeremiás próféta, hogy a törvény nem kõtáblákra lesz vésve, hanem emberi szívek hústáblájára (Jer 31:33). A megváltás által, Isten életének részesei lettünk. A Lélek által, a törvény most már a szûvünkbe van írva... A Lélek által megváltozik a szûvünk polaritása és odatapad a törvényhez, ami a Lélek karaktere, vagyis a szeretet...
(Mt 5:17) Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.
(Jer 31:33) Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok - mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, õk meg az én népem lesznek.
(Gal 3:3) Ennyire értelmetlenek vagytok, hogy amit lélekben kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni?
(Gal 6:8) Aki tehát test szerint vet, testébõl is arat majd romlást. Aki ellenben a lélek szerint vet, lelkébõl arat örök életet.

 
A lelki élet

Isten elküldte Szent Fiát, Jézus Krisztust, hogy megváltson bennünket. A Megváltás megtörtént a kereszten, egyszer s mindenkorra, 2000 évvel ezelõtt. Mindenki, aki hisz és megkeresztelkedik, részesül a megváltásban, beleoltatik Isten szentháromságos életébe és részesül Isten Lelkébõl. Aki megkeresztelkedik víz és a Szentlélek által, az újjászületik lélekben és a Lélek szerint él:
(Jn 3:3-8) Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?” Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízbõl és (Szent)lélekbõl születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testbõl születik, az test, ami a Lélekbõl születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekbõl született.”

Csakis az üdvözülhet, aki lélek szerint él (Jn 6:63) vagy legalábbis vágyik erre, amint a jobb lator tette ( Lk 23:40-43). Nem a saját bûnös teste szerint, nem a saját bûnös szellemi-lelke szerint, hanem Isten szent és éltetõ Lelke szerint. Az él a Lélek szerint, aki a lélek cselekedeteit cselekszi és nem a test cselekedeteit. Az ilyen ember megfeszíti önmagát, megfékezi bûnös vágyait ebben a világban, amint Krisztust is megfeszítették a Golgotán (Gal 5:24). A lélek cselekedetei életszentségre és örök életre vezetnek. A test cselekedetei bûnre meg kárhozatra vezetnek (Gal 5:19-21).

(Jn 6:63) A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet...
(Gal 5:19-21) A test cselekedetei nyilvánvalók: kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már elõbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket mûvelnek, nem öröklik Isten országát.
(Gal 5:22-24) A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hûség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény. Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt. 
(Kol 3:1-6) Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen. Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait.

A test és a lélek egymás ellen tusakodnak ebben az életben. A test mindaz, ami az ember bûnös természetébõl fakad. A lélek Istentõl származik és Istenhez emel fel. Ez két különbözõ út… Az elsõ a halálba, a kárhozatba vezet, a második pedig felfele ível, az örök életbe. A leki ember elhagyja a bûnt, megfékezi a testet és ellenáll a kisértéseknek. A testi ember lerombolja az életszentséget, csapodár és nem tud ellenállni a kisértésnek. A test szolgaságban tart, a bûn szolgaságában, de a lélek szabadságra vezet Krisztusban, az istengyermeki szabadságra ( Jn 8:32). Mi a szabad asszony gyermekei vagyunk, vagyis az Egyházé (Gal 4:31). Ha lélek szerint élünk, akkor a mi szellemi-lelkünk Istenhez emelkedik és nem jut a testtel az ítéletre.

(Mt 26:41) Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erõtlen.”
(Gal 4:29-31) De ahogy akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is. De mit mond az Írás? „Ûzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem örököl a szabad asszony fiával.” Mi tehát, testvérek, nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi.
(Gal 5 :16-17) Kérlek tehát benneteket, hogy lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait. A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek.
(1Pét 2 :11) Szeretteim, kérlek benneteket, hogy mint idegenek és zarándokok, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, mert ezek a lélek ellen törnek.
(1Pét 3 :18) Mert Krisztus is meghalt egyszer a bûnökért, az Igaz a bûnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt.
(1Pét 4:6) Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is, hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek az Isten által.

A lelki élet útja gyakorlatban, Szent Benedek útja: “Ora et labora” , azaz “Imádkozzál és dolgozzál"... Az elsõ, a legfontosabb és a legszükségesebb: az Úr imádata. De mivel a föld átok alatt áll (Ter 3:17), ezért dolgozni kell a megélhetésért (2 Thessz 3:10). Ez az átok azonban áldássá lett számunkra, mert amíg dolgozunk, nincs idõnk vétkezni a bûnös természetünkkel... Ha felajánljuk Istennek a becsületes, mindennnapi munkánkat, akkor a munkánk is imádság lehet. Így az egész életünk lelkivé és Istent dicsõítõvé válhat.

Megváltottság és bûnhõdés

Paradox helyzetnek tûnik, hogy ugyanakkor megváltottak vagyunk és mégis bûnhõdünk. Meg vagyunk váltva, Isten gyermekei lettünk, de a bûnre hajló természetünk megmarad ebben az életben. Isten megbocsájtotta bûneinket, de mégis, a személyes bûneinknek, vagy õseink bûneinek következménye ott maradnak életünkben. Miért?... Mert a testi életünkre kihat a bûn következménye, de lelki életünk Krisztusban nyer kifutást az örök haza felé. Ezért ott van az életünkben a szenvedés, a betegség és a nyomorúság, test szerint, de ugyanakkor ott van a lekünk öröme és boldogsága a lélek szerint. Így teljesedik be minden í betû vagy veszõ a Törvénybõl (Mt 5:18).

(Kiv 20:5) Ne borulj le ilyen képek elõtt és ne tiszteld õket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyûlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.
(Kiv 34:7) Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bûnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyedízig.
(Jer 31:29-30) Azokban a napokban nem mondják többé: Az apák ették az éretlen szõlõt, és fiaik foga vásott el tõle. Mert ki-ki a maga gonoszságáért hal meg; csak annak vásik el a foga, aki az éretlen szõlõt eszi.
(Jer 32:18) Te irgalmas vagy ezrek iránt, de az apák gonoszságáért még fiaik ölébe is fizetsz. Nagy és fölséges Isten vagy; a Seregek Urának hívnak.

Hogyan éljünk?

Hát a Lélek szerint… De mit jelentsen ez konkrétan?...  Hát elõször is óvakodjunk a test cselekedeteitõl:

(Gal 5:19-21) A test cselekedetei nyilvánvalók: kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már elõbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket mûvelnek, nem öröklik Isten országát.

Általános szabály lehet az, hogy ne azt nézzük, hogy mit nem szabad tenni, hanem azt, hogy mit kell tenni. Ne azt nézzük, hogy mi tilos, hanem azt, hogy mi a jó és a hasznos ( 1 Kor 10:23). Nem az ördögöt és a kárhozatot firtatjuk, hanem Krisztusra és a keresztre tekintünk, Aki a mi üdvösségünk ( Jn 3:14-15). Nem a gonosszal való csatározásokkal kell töltenünk idõnket, hanem Krisztus oltalama alá kell futunk és Õ majd megvéd bennünket. Így a dolgok leegyszerûsödnek... Krisztus szent vérének oltalma alá kell futnunk és minden nap õt kell szemlélnünk, imádnunk. A munkánkat is, a pihenésünket fel kell ajánljuk Krisztusnak és így mindent Benne élünk meg. Ha ezt tesszük, akkor hamar letisztul az életünk és valóban krisztusivá válik.

 

Kerülni kell a testieket, a bûnre vezetõ dolgokat. Ilyenek a rossz filmek, az érzékies zenék, a kívánatos képek, a rendetlen olvasmányok, az gátlástalan internetezés, a szociális hálózatok helytelen használata, a rossz társaságok, a mulatozások, a haszontalan sportok, testépítések, a divat, stb. Óvakodjunk a bálványimádástól, ami a babonaságban, az okkultizmusban, az ezoteriában, a jóslásokban, az anyagiasságban, a pénzimádásban, az önmegvalósításban, vagy más ördögi dolgokban áll. Óvakodjunk a haragtól, az indulatosságtól, a bosszútól, a viszálykodástól, a versengésektõl, a nagyravágyástól, a karrierizmustól, a megszólásoktól, az ítélkezésektõl, a rágalmaktól, stb. Nagyon óvakodjunk a szentségtöréstõl, a káromlástól, a szent dolgok iránti tiszteletlenségtõl és az átkozódástól. 

Kérjük minden nap Isten Lelkét, a Szentlélek Úristent, hogy halmozzon el ajándékaival és teremjük meg a Lélek gyümölcseit ( Gal 5:22). Legyünk tökéletesek, amint a mennyei Atyánk is tökéletes (Mt 5:48)!

Ima: Uram Jézus Krisztus, csak Terád akarunk tekinteni. Mindent Tebenned akarunk tenni. Akár élünk, akár halunk, Tieid akarunk lenni. Ámen.