2014. április 14., hétfő

Nem vagyok méltó

(Mt 8:5-12) Amikor beért Kafarnaumba, egy százados járult eléje, kérve õt: „Uram - szólította meg -, szolgám bénán fekszik otthon, és rettenetesen kínlódik.” „Megyek és meggyógyítom” - felelte neki. A százados ezt mondta neki: „Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul! Magam is alárendelt ember vagyok, s katonák szolgálnak alattam. Ha azt mondom az egyiknek: Menj el! - elmegy, a másiknak: Gyere ide! - odajön hozzám, vagy szolgámnak: Tedd ezt meg! - megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott és kísérõihez fordult: „Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet. Ezért mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletrõl és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában, az ország fiait pedig kivetik a külsõ sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.”

Ez az evangéliumi rész egy római, vagyis egy pogány katonaembert állít elénk, mint a hit példáját és a méltóság mércéjét. Az õ esete által Isten világosan kinyilványította, hogy üdvterve kiterjed a pogányokra is, azaz minden emberre, aki hisz az Emberfiában, Jézus Krisztusban (1Tim 2:4). Amint Isten Ábrahámnak és utódainak egy jobb hazát, egy jobb országot ígért (Zsid 11:15), úgy ezt az országot minden embernek felkínálja, aki befogadja az evangéliumot...

A pogány százados hite

A százados hitte és megértette, hogy Isten és az Ő seregei, a szellemi világban, egy országot alkotnak, a Római Birodalomhoz és a római hadsereghez hasonlóan (Mt 26:53), orszag mely egy testet alkot, és amelyet egy szent hierarchia és törvény szabályoz. A római százados már Szent Pál elõtt ráérzett a Krisztus teste modelljére (1Kor 12:12)...

A százados megértette/megérezte a názáreti Jézus nagyságát... Nem mondja ki, hogy Jézus az Isten Fia, nem mondja ki, hogy Jézust Istennek tartja, de kimondja, hogy Jézus Krisztus a legnagyobb Isten országában és, hogy minden angyal Neki van alárendelve (Jn 1:51)...

A százados megértette, hogy habár õ a nagy Római Birodalom polgára és katonája, tisztség, mely kiváltságos jogokat biztosít számára, habár rangos tiszt, akinek hatalma van a katonái fölött és a leigázott zsidók fölött is, mégis, ez a hatalom csekély és mulandó. A százados megértette, hogy az üdvrendben õ másodrangú, és a zsidók elõbbrevalók, mert az üdvösség és a dicsõség Izraelbõl származik (Lk 2:32)...

(Lk 2:29-32) „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe elõtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsõségül népednek, Izraelnek.”

(Róm 2:9-10) Mindenkit, aki gonoszat mûvel, utolér a kín és a gyötrelem, elsõsorban a zsidót, azután a pogányt. S dicsõség, tisztelet és békesség vár mindenkire, aki jót tesz, elsõsorban a zsidóra, azután a pogányra.

Az újpogányok hitetlensége
 
A mai világ újpogányai nem hiszik az evangéliumot, Isten országát, és megtévesztõ sátáni tanításokra hallgatnak... 

(1Tim 4:1) A Lélek világosan állítja, hogy a végsõ idõkben némelyek elpártolnak a hittõl, megtévesztõ szellemekre és sátáni tanításra hallgatnak.

Az ilyenek nem ismerik az alázatot. Kevélyek, megátalkodottak, gyalázzák és megvetik az isteni fölséget és hatalmasságokat, meg az Egyházat... 

(Júd 1:8) Ennek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy megfertõzik a testet, megvetik az (isteni) fölséget, káromolják az (égi) hatalmasságokat,...

Mivel nincs hitük, nem ismerik az üdvtörténetet... Gyûlölik, üldözik és átkozzák a zsidókat. Az antiszemitizmus minden formája sátáni eredetû és végső soron, minden gyülölködésük Jézus Krisztus ellen irányul. Amikor a zsidókat átkozzák, akkor Ábrahámot, a hit atyját is átkozzák, mert ő az atyja úgy a körülmetélteknek, mint a körülmetéletleneknek. Az ilyenek átkot vonnak magukra...

(Ter 12:3) Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.

(Ter 27:29) Népek szolgáljanak neked és nemzetek hódoljanak elõtted. Légy ura testvéreidnek, s hajoljanak meg elõtted anyád fiai. Legyen átkozott, aki átkoz, és áldott, aki áld téged.

(Róm 4:11) A körülmetélés jelét mint a körülmetéletlenségben nyert hitbeli megigazulás pecsétjét azért kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívõnek, hadd legyen nekik is részük a megigazulásban, és hogy atyja legyen a körülmetélteknek is.

A százados méltósága

A százados méltó volt, hogy részesüljön Isten országában, mert hitt Jézus Krisztusban és megvallotta hitét szóban és tettben. Egy élet-halál kérdésben, hitt az Úr Jézus szavának távolra ható hatalmában, és bizonyította Izrael iránti szeretetét, mivel zsinagógát építtetett a zsidóknak (Lk 7:5)...

A százados méltó volt, hogy felmagasztaltassék, mert római polgár és katonatiszt létére megalázta önmagát a zsidók előtt. Elment kérni egy zsidóhoz, sõt azt mondta egy zsidónak, hogy nem méltó, hogy belépjen a házába. Mivel a százados megalázta magát, ezért felmagasztaltatott (Mt 23:12). Annyira felmagasztaltatott, hogy szavai belekerültek az Egyház liturgiájába: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jõjj...“

A mi méltóságunk

A mi méltóságunk a hitbõl fakad. A hit pedig a kegyelembõl van, mely méltóvá tesz ha:

- a hit által felmagasztaljuk Jézus Krisztust és Õ lesz az elsõ a mi életünkben;

(Mt 10:37) Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.

- a hit által elfogadjuk a szenvedéseket és a megpróbáltatásokat Jézus Krisztusért;

(Mt 10:38) Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám.

- a hit által tanuságot teszünk Jézus Krisztusról az emberek elõtt és megvalljuk Őt;

(Lk 12:8-9) Mondom nektek, hogy aki tanúságot tesz mellettem az emberek elõtt, azt majd az Emberfia is magáénak vallja az Isten angyalai elõtt. Aki azonban megtagad az emberek elõtt, azt én is megtagadom Isten angyalai elõtt.

A hit Isten kegyelméből buzog a szeretetre, és a reményt táplálja, ami a mennyet veszi célba. Ez a mi méltóságunk.


 

Kérdések

1. Hiszünk-e igazán a názáreti Jézus Krisztusban?
2. Miben áll a mi hitünk, és milyen a mi hitünk?
3. Megvalljuk-e szóban és tettben Jézus Krisztust?
4. Megcselekedjük-e tanítását és parancsolatait?
5. Megnyilvánul-e a hitünk anyagi áldozatokban is az Egyházban?
6. Szégyeljük-e Jézust, és az Ő evangéliumát, vallásosságunkat, bizonyos környezetekben?
7. Helyezünk-e valamit Jézus elé vagy fölé, mint pl.: szülõk, gyermekek, férj, feleség, nemzet, pénz, földek, vállalkozás, stb.?
8. Utálunk-e, gyûlölünk-e valakit (ket), monduk-e gonosz, átkos dolgokat a zsidókról vagy más nemzetekrõl, más fajú emberekrõl?
9. Merünk-e lemondani életünkrõl, dolgainkról Jézusért?
10. Merünk-e szenvedést és üldöztetést vállalni Jézusért?
...

Ha ezek a kérdések nyugtalanítanak bennünket vagy ellenkezést váltanak ki, akkor lehet, hogy még hajlamosak vagyunk megbotránkozni Jézusban...

(Mt 13:20-21) A köves talajba hullott ellenben az, aki meghallgatja a tanítást és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, mert csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar megbotránkozik.

(Lk 7:23) Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam!”

Lássuk be méltatlanságunkat és törekedjünk az Isteni erényekre (1Kor 13:13). Ma még van idõnk behozni méltatlanságunk hátrányát, hogy egykor majd méltók lehessünk...

Ima: Uram Jézus, bocsásd meg méltatlan viselkedésemet. Kérlek segíts, hogy ne kelljen megtagadnod engem angyalaid és szentjeid elõtt. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése