A vőlegény

(Mt 9:15) Jézus ezt mondta nekik: „Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek olyan napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak.

Isten terve kezdettõl fogva az volt, hogy feleségül veszi az Õ népét (Iz 62:1-5). Nem az van, hogy a házasság szemlélteti Istennek az Õ népével való kapcsolatát, hanem a házasság alapszik Krisztus és az Egyház viszonyán ( Ef 5:32). Ezért az Eucharisztia Isten és az ember legszentebb kapcsolata és a házasság alapja.

Ahogyan senki sem állhat a võlegény és a menyasszony közé, úgy Isten és ember között is teljesen bensõséges, intim a kapcsolat. Isten egy és mégis  rengeteg menyasszonynak a võlegénye. A alábbi igerészben, az “országot” vonatkoztassuk önmagunkra, a mi lelkünkre:

(Iz 62:3-5) A dicsőség koronája leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened kezében. Nem hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek: „én gyönyörűségem”, és országodat: „menyasszony”, mert az Úr örömét találja benned, s országod újra férjhez megy. Mert amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítőd; és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.

Az udvarlás

A bûn rabságában az ember olyannyira elhagyatott volt, hogy már segitséget is képtelen volt kérni. A bûn mocsarába rekedt ember már vágyódni sem tudott önmagától Isten és a megváltás után. Az ember helyzete reménytelen volt... Isten azonban, az Õ végtelen jóságában és szeretetében, segitségére kelt az elveszett embernek és egy mély vágyat, egy tikkasztó szomjúságot támasztott a szívében Isten igéje után. Ez a vágy, ez a szomj, a Szentlélek segítõ kegyelme által ( Jn 6:65), elindítja a bûnös embert az istenkeresés útján. Hajtja, ûzi, akár a szerelmes legényt a leány után... Így kezdõdik el egyfajta udvarlás, de megfordított, új formában: a nõ, a leány jár a férfi után...

(Jer 31:22) Meddig kalandozol ide-oda, te elpártolt leány? Hiszen az Úr új dolgot teremtett a földön: a nő jár a férfi után.
(Ám 8:11)  Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, és éhséget bocsátok a földre, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.

Ez az udvarlás a szamariai asszony történetében válik teljesen nyilvánvalóvá, ahol Jézus, a Võlegény, élõ vízzel oltja a bûnös szamariai asszony szomját:

(Jn 4:13-14) Jézus így válaszolt neki: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.

Az eljegyzés

Az udvarlást követi a komoly szándék és az egymásnak való elígérkezés. Az elígérkezést jegygyûrû felhúzásával fejezik ki, pecsételik meg. Az eljegyzéssel, a fiatalok lefoglalják maguknak egymást, de ez a lefoglalás még nem teljes, hanem csak egy köztes állapot. A fiatalok már hûséget igérnek egymásnak, de még nincs végérvényesen megpecsételve a kapcsolatuk. A jegyesség még felbontható...

Isten, az idõk teljességében, elhatározta, hogy eljön és eljegyezi az embert. A Fiú eljött, hogy teljesítse az Atya akaratát  ( Zsid 10:9) és megváltsa az embert. Felhúzta ujjára a jegygyûrût, amikor megtestesült Mária méhében és magára vette az emberi természetünket ( Fil 2:6). Isten Fia visszavonhatatlanul a Võlegényünk lett.

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.
(Zsid 2:17) Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas és hűséges főpap legyen Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit.

Isten nem ember, hogy meggondolja magát és visszadobja a jegygyûrût. Az ember azonban gyakran állhatatlan... Minden hívõ egy menyasszony és Jézus minden krisztuskövetõnek jegygyûrût húz az ujjára. A kérdés az, hogy ki marad mindvégig hûséges a Krisztussal való jegyességhez. Aki mindvégig kitart az üdvözül ( Mt 10:22; Mt 24:13, Mk 13:13). Hisszük, hogy ha kitartunk, elnyerjük a teljes megváltást a feltámadáskor, az Istennel kötött házasságban. Aki nem tart ki és hûtlenné válik, az úgy jár, mint amikor a király katonái ujjastól vágják le a gyûrût a hûtlen intézõ kezérõl.

A menyegzõ

Még a legegyszerûbb ember is elõbb-utóbb rájön, hogy mindenkinek akkor jön el a világ vége, amikor meghal. Hasonlóképpen, mindenkinek akkor lesz az Istennel való menyegzõje, amikor meghal. Halálunk és különítéletünk után, az Úr Jézus, az Õ emberi természete szerint, az Õ jobbján vezet be mindnyájunkat egyenként a menyországba, mint legkedvesebb hitvesét. Az Úr Jézus poligámiája az egyetlen poligámia, amelyik nem kelt feszültségeket és féltékenységeket. Az Úr Jézus, az Õ isteni természetet szerint, minden menyasszonyának egyformán oda tudja ajándékozni Önmagát és képes az Õ jobbjára emelni az egész, Lélek által egy testté összeszerkesztett menyasszonysereget., a Menyasszonyt...

(Mt 25:10) Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták.
(Jel 21:2) És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve.

A Võlegény az Eucharisztiában

Az Eucharisztia nem csak szimbólum és nem csak megemlékezés, hanem mély misztérium és valós isteni jelenlét. Az Eucharisztia Krisztus valóságosan feltámadt, élõ teste és vére, a kenyér és a bor színe alatt. Ebben a legméltóságosabb szentségben benne van az egész mindenség: a múlt, a jelen és a jövõ; a régiek, a mostaniak és mindazok, akik még meg sem születtek (Kol 1:17-20). Az Eucharisztiában benne van az idõk szinpada és annak közepén a Golgota a megfeszített Megváltóval a kereszten. Az Eucharisztia a Võlegény, Aki folyamatosan magához öleli az embert, mint szerelmes menyasszonyát, hogy az Atya kebelére vigye. Senki sem juthat az Atyához, csakis a Võlegény által ( Jn 14:6) és senki sem ismeri meg az Atyát, csakis az, akinek Õ kinyilatkoztatja ( Mt 11:27). A menyasszony nem az Atya menye, hanem az Atya gyermeke, mert ez a házasság egy természetfölötti, szent, testvéri és istengyermeki házasság.

Ima: Jézusom, segíts mindig hûséges maradni Hozzád és a szent jegyességhez. Ámen.

Önmagatokat vizsgáljátok meg!

(2 Kor 13:5-9) Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok. De remélem, felismeritek, hogy mi viszont kipróbáltak vagyunk. Imádkozunk az Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek, nem azért, hogy mi kipróbáltaknak mutatkozzunk, hanem azért, hogy a jót tegyétek, mi pedig mintha nem volnánk kipróbáltak. Mert semmit nem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért. Mert örülünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti pedig erősek vagytok. Könyörgünk a ti épülésetekért.

Az önvizsgálat nehéz dolog... Nehéz tükörbe nézni, nehéz szembenézni a valósággal, fõleg a lelkünk sívár állapotával. Egyszer azt mondta nekem egy lelkileg gyenge ismerõsöm: „Az igazsággal ölni lehet!” Akkor elcsodálkoztam ezen, mert én úgy tudtam, hogy az igazság szabaddá tesz (Jn 8:32) és életet ad (Jn 14:6)... Késõbb értettem meg, hogy mit akart mondani. Valóban, a bûnös ember, aki rejtõzködik a lelkiismerete elõl, a valóság elõl, annyira gyenge, hogy össze is roppanhat a valóság megismerésének súlya alatt...

Lelki tükör

Az önvizsgálat általánosan használt vezérvonala a Tízparancsolat. Ez a klasszikus lelki tükör a szentgyónáshoz. De most nem ilyen lelki tükörbe szeretnék belenézni, hanem a Szentlélek gyümölcseinek a lelki tükrébe...

(Gal 5:22) A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény.

Önvizsgálat a Szentlélek gyümölcseinek tükrében

1. A szeretet

A szeretet nagy parancsolata kettõs parancsolat:

(Mt 22:37-40) Ő azt felelte neki: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”.Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.

Isten szeretete

Szeretjük Istent? Honnan tudjuk?... Hogyan bizonyíthatjuk?... Ha szeretjük Jézust, akkor szeretjük a mennyei Atyát is, Aki küldte Őt. Ha szeretjük az Atyát és a Fiút, akkor szeretjük Isten Lelkét is, Aki a Szentlélek, az Atya és a Fiú Lelke. Tehát Isten szeretetének mértéke az Emberfia szeretete, a megtestesült Isten Fiának szeretete. Ha szeretjük az Úr Jézus Krisztust, akkor szeretjük a Szentháromságot. Honnan tudjuk, hogy szeretjük Jézust? Onnan, ha megtartjuk parancsolatait...

(Jn 12:45) És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem.

(Jn 14: 9-10) Jézus erre ezt mondta: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van?

(Jn 14:15) Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.

(Jn 14:21) Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.”

(Jn 15:10) Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.

Vizsgáljuk meg önmagunkban Isten szeretetének jeleit:

- Engedelmeskedünk-e Isten parancsolatainak?

- Megcselekedjük-e Isten akaratát?
- Helyezünk-e valamiféle bálványt Isten és parancsolatai elé?
- Hiszünk-e az evangéliumban?
- Éljük-e nap mint nap Jézus tanítását?...

Az emberek szeretete

Lehet, azt gondoljuk magunkról, hogy szeretjük Istent, de valójában ez egyáltalán nem igaz... Az Isten iránti szeretetünk azon áll vagy bukik, hogy szeretjük-e a mellettünk levõ embert.

(1Jn 3:15) Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos. És jól tudjátok, hogy egy gyilkosnak sincs örök élete, amely megmaradna benne.

(1 Jn 4:20-21) Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és a testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

Vizsgáljuk meg önmagunkat,  hogy szeretjük-e embertársunkat:

- Haragszunk-e valamelyik közösségi tagra igazságtalanságai, hûtlenségei, árulásai, csalásai miatt?
- Haragszunk-e valamelyik szomszédunkra határvita vagy birtokvita miatt?
- Haragszunk-e valamelyik munkatársunkra, fõnökünkre igazságtalan magatartása miatt?
- Haragszunk-e papunkra, egyházi személyekre, bûneik, anyagiasságuk, igazságtalaságaik vagy pártoskodásaik miatt?
- Haragszunk-e bizonyos népcsoportokra, más nemzetiségû vagy fajú emberekre?
- Haragszunk-e családtagjainkra, házastársunkra, szüleinkre, gyermekeinkre vagy testvéreinkre?...

A harag, a sértõdöttség, a keserû gyökér, amely a lelkünkben van, mindaddig fogja gátolni Isten kegyelmét, amíg szívbõl meg nem bocsájtunk és el nem nyerjük lelkünk gyógyulását. A gyógyulás elõfeltétele az erõs elhatározás, hogy megbocsájtunk. A gyógyulást majd Isten viszi végbe, lelki gondozás által, ima által és a Szentlélek gyógyító ereje által, Jézus nevében...

Akadályok

- Egy pap iránti gyûlölet, sértõdöttség blokkolja a kegyelmet, félelmet, depressziót okoz, ami végül alkoholizmushoz, idegbetegséghez, depresszióhoz, nyugtatóktól való függõséghez vezethet;
- Egy közösségi tag iránti gyûlölet, sértõdöttség blokkolja a kegyelmet és használhatatlanná tesz Isten országának építésére, az evangelizációra;
- Egy más nemzetnek, fajnak gyûlölete (pl. románok vagy cigányok) kicsinyessé, szûklátókörüvé, durvává és korlátolttá tesz (lelki vakság);
- A zsidók gyûlölete, az antiszemitizmus és antijudaizmus minden formája, megfoszt Isten áldásától és konoksághoz, makacssághoz, megkötözöttséghez vezet. Manapság az antiszemitizmus legújabb formája a palesztinok mellett való kardoskodás. Nem a palesztinok jogairól van szó, hanem arról, hogy az, hogy ellenségem ellensége az én barátom... Minden zsidógyûlölet gyökere - bármilyen köztes dolog is akarja igazolni azt – az, hogy Jézus Krisztus testben zsidónak született és Õ Izrael dicsõsége (Lk 2:32)...

A nacionalizmus, a sovinizmus, a fajgyûlölet és az antiszemitizmus, igen súlyos bûnök és lelki betegségek. Amikor ezek még csak a Facebook-on terjednek, akkor még  kitörülheted, de amikor már a keresztény közösségben vagy az oltártól hallod ezeket, akár viccesen, akár komolyan, akkor tudd, hogy nagy baj van. Az ilyenekért csak távolról lehet imádkozni. A szeretet ellentéte a gyûlölet. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy szeretet van-e bennünk vagy gyûlölet...

2. Az öröm

Mi az öröm? Miféle örömrõl van szó? Evilági örömrõl? Arról, hogy kaptunk egy iPhone-t vagy egy BMW-t? Az igazi öröm teljesen más. Van-e bennünk igazi öröm?...

Vannak lelkiségek, ahol divat mímelni az evangéliumi örömet?... Kell "hallelujázni", ha van kedved hozzá, ha nincs... Sõt! Van már "hallelujázó" felekezet is... Vídámak a vasárnapjaik, de nem tudjuk, hogy milyenek a hétköznapjaik... Az ilyeneknél meglehet, hogy ez érvényes: Örvendezzetek az örvedezõkkel és mindenki sírjon odahaza (v.ö. Róm 12:15)...

A valódi öröm oka és értelme nem evilági. Assziszi Szent Ferencet kitaszították a sárba, amikor koldult a szegényeknek. Ekkor azt mondta társának: „Na látod? Ez az igazi öröm!” Az igazi öröm a Szentlélek szívünkbe kiáradó szeretetének ujjongó szárnyalása. Az igazi öröm minden emberi értelmet meghaladó, madarat fogatni tudó, csodálatos bizsergés, amelyért az ember képes lenne  áthajózni az óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl... Az igazi öröm ragyog a komor világban, a Szentlélekkel eltelt ember szemében (Mt 6:22) és ábrázatán (Kiv 34:29-30).

(Fil 4:4) Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek!

(1 Tessz 5:16) Mindig örüljetek!

Az öröm ellentéte a búskomorság, a rosszkedvûség, a morcosság és a depresszió. Vizsgáljuk meg önmagunkat? Van-e bennünk igazi öröm? Ha nincs, akkor keressük azt a gyóntatószékben, az szentségekben, egy jó lelkigyakorlatban, egy jó krisztusi közösségben vagy a szív bensõ imájában...

3. A békesség

Ma egyfolytában téma a világbéke. Errõl tárgyalnak az ENSZ-ben, ezért imádkozik az Egyház, errõl folynak a diplomáciai tárgyalások. Pax Romana az evilági béke, amely egy fegyver által megszerzett és fenntartott béke. Az igazi béke nem ilyen. Krisztus békéje belülrõl jön, a szívünkbõl és azt nem kell erõvel, kívülrõl ránk kényszeríteni.

(Jn 14:27) Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.

Az igazi békesség a Szentlélek által jön el a szívekbe:

(Jn 20:21-22) Aztán újra szólt hozzájuk: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” S miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: „Vegyétek a Szentlelket!”

Az apostolok azért tudtak békességet továbbadni, mert a Szentlélek kenete által a békesség bennük volt. Aki méltó volt arra, rászállott a békességük, ha pedig a ház népe nem volt méltó a békességre, akkor a békesség visszaszállott reájuk...

(Mt 10:13) Ha méltó rá az a ház, rászáll békétek, ha nem, békétek visszaszáll rátok.
(Lk 10: 6)  Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok.

Ez ma is így van. Ha a békesség fia vagy és egy megszentelt életû emberrel beszélgetsz, akkor a békessége azonnal rádszáll és betölt egyfajta bizsergõ, világ zaját kizáró, bensõséges jóérzéssel.

(Mt 5:9) Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.

A békesség ellentéte a nyugtalanság, az aggodalom és a félelem. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy a békesség fiai vagyunk-e. Töltött-e el már minket Isten minden értelmet meghaladó békességének jó érzése? Ha az életünket összhangba hozzuk Isten akaratával, akkor elnyerjük a békességet...

4. A türelem

A türelem a szeretet, a békesség és az alázatosság kistestvére. Ha szeretjük embertársunkat, ha békesség van bennünk és ha alázatosok vagyunk, akkor eltûrjük a tökéletlenségeket és a  gyarlóságokat. A veszekedések, viszálykodások leggyakoribb oka a türelmetlenség. Minden türelmetlenség oka az, hogy nem szeretjük eléggé embertársunkat, nincs bennünk békesség és embertársunknál jobbnak gondolva magunkat, kevélyekedünk.

(1 Kor 13:4) A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

(2 Kor 12:12) Apostoli küldetésem bizonyítékai voltak nálatok a nagy türelem, a jelek, csodák és erőmegnyilvánulások.

( Róm 5:3-4) De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység.

A türelem ellentéte az igedesség, a türelmetlenség és a követelõzés. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy van-e bennünk türelem. Meg tudjuk-e fékezni a hibákat észrevevõ tekintetünket, a rosszat gondoló észjárásunkat és az elmarasztaló megjegyzéseinket?...

5. A kedvesség

(Lk 2:52) Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.

(Sir 32:14)Villám előzi meg a jégesőt, a szerénység előtt pedig kedvesség jár, és tisztességtudásod miatt jóindulatban lesz részed.

A kedvesség a szeretet és a jóság kistestvére. Aki szeret és jóságos, az szivesen, jószóval és mosollyal az arcán szolgálja embertársait. Van aki cselekszi a jót, de morcosan teszi. Ugyanannyi erõvel lehetne kedves is, csak a magatartásán kellene változtatnia. Azt szokták mondani, hogy egy jó szó és egy mosoly nem kerül semmibe. Miért ne lehetnénk ugyanannyi erõvel kedvesek?...

A kedvesség ellentéte a durvaság, a morcosság és az illetlenség. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy kedvesek vagyunk-e az emberekhez? Tudunk-e egy jó szót szólni, egy kedves mosolyt ajándékozni embertársunknak?...

6. Jóság

Mi a jóság? Az a jóság, ha azt tesszük, amit az emberek jónak vélnek vagy jól esik nekik? Az a jóság, ha valakinek elnézzük, támogatjuk a bûnös magatartását? A jóság fogalmát már a Teremtés könyvébõl is megérthetjük. Minden, amit Isten teremt az jó, mivel egyedül Isten jó...

(Ter 1:31) És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó.

(Lk 18:19) Jézus ezt válaszolta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül csak az Isten.

Tehát a jóság, az a törekvés, magatartás, amely segít másokat az életre, segíti õket rátalálni Isten akaratára és igazságára. A jó azt jelenti, hogy életképes, tartós, mûködõképes. A jóság, az örök élet perspektívájában, tartósságára, helyes, müködõképes életre segít Isten felé, a szeretet által.

A jóság ellentéte a gonoszság. A gonoszság öl és Isten ellen fordít. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy van-e bennünk jóság? Tudunk-e jók lenni másokhoz és tudjuk-e segíteni õket az életben Isten felé?...

7. Hûség

A hûség egy ragaszkodó odatapadás a szeretett személyhez, eszméhez vagy szociális képzõdményhez. A hûség Istentõl van és egyedül csak Isten igazán hûséges.

(MTörv 7:9) Tudd tehát, hogy az Úr, a te Istened erős és hűséges Isten, aki ezerízig megtartja a szövetséget, s az irgalmasságot azokkal szemben, akik szeretik őt, s megtartják parancsait...

(2 Tim 2:13) ...de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.

(Lk 16:10) Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is.

(1Kor 4:2) Márpedig az intézőtől azt kívánják, hogy hűséges legyen.

Minden kapcsolat alapja a hûség. Az Istennel való kapcsolat alapja az Õhozzá való hûség. A házastárssal való kapcsolat alapja a házastársi hûség. A hazaszeretet alapja a hazához való hûség. A krisztuskövetés és Isten szolgálatának elõfeltétele, az Istenhez való hûség.

A hûtlen sáfár esetében láthatjuk a hûtlenség súlyos következményeit (Lk 16:2). Az Isten iránti hûtlenség a világias lelkületben és a bálványimádásban nyilvánul meg, ami lelki paráznaság és házasságtörés.

(Jak 4:4) Ti házasságtörők! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellensége az Istennek?

A hûség ellentéte a hûtlenség, a megcsalás, az elpártolás és az árulás. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy hûségesek vagyunk-e Istenhez, házastársunkhoz, barátainkhoz, közösségünkhöz, egyházunkhoz és hazánkhoz...

8. A szelídség

A szelídség az alázatosság kistestvére. A szelídséget, leginkább az állatokat szemlélve érthetjük meg. Szelíd a bárány és vad az oroszlán. A Sátán és a bûn miatt, Isten elvetette az erõset, a hatalmasat meg a vadat és felkarolta a gyengét, a kicsinyt meg a szelídet. Isten elvetette Egyiptom vad oroszlánját ( Sfinx-et), Básán bikáit (Zsolt 22:13), lesöpörte õket trónjukról és felmagasztalta a szelídeket meg a kicsinyeket, amint a Szûzanya énekelte a Magnificat-ban.

(Lk 1:52) Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt.

(Mt 5:5) Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.

Emlékezzünk arra, hogy miként súlytotta Isten Egyiptomot Mózes idejében. Jusson eszünkbe, hogy milyen sorsra jutottak a kannaneus törzsek Józsué idejében. De megfigyelhetjük az aztékok, a maják vagy az észak-amerikai indiánok sorsát is, akik pogány isteneiket követve, elvesztek a vadságuk miatt a történelem forgatagában.

A szelídség ellentéte a vadság és a kevélység. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy szelídek vagyunk-e életünkben, kapcsolatainkban vagy kevélyek és vadak. Csak a szelídek öröklik a földet...

9. Az önmegtartóztatás

Keresztelõ Szent János teveszõr ruhát viselt bõrövvel a derekán, sáska meg vadméz volt az eledele és az Úr Jézus nagynak nevezte õt:

(Lk 7:24-26) Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen, akik pompás öltözetben és bőségben élnek, azok a királyi palotákban vannak.  Akkor miért mentetek ki? Prófétát látni? Azt láttatok, sőt - mondom nektek - prófétánál is nagyobbat!

Az Úr Jézusnak egy szál ruhája volt és nem volt ahová lehajtania a fejét:

( Lk 9:58) Jézus azonban így felelt: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.”

Ha növekedni akarunk lélekben, akkor gyakorolnunk kell az önmegtartóztatást. Az ember három dolognak van kitéve: a test kivánsága, a szemek kivánsága és az élet kevélysége.

(1 Jn 2:16) ...mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége. Ez nem az Atyától, hanem a világtól van.

Az önmegtartóztatás ellentéte a dõzsölés, a falánkság, a pazarlás és a luxus. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy van-e bennünk önmegtartóztatás. Próbálunk-e valamilyen téren Krisztushoz hasonulni vagy a világot követjük?...

Még sok gyümölcse van a Szentléleknek, de azokat végigvenni, mind felsorolni, nagyon hosszú lenne. Szent Pál is csak ezeket tartotta fontosnak megemlíteni...

Ima: Uram Jézus, Tebenned bízok. Remélem, hogy védõûgyvédem leszel, nem pedig kemény bírám. Ámen.

Nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai

(Jel 1:17-18) Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó, az élő, bár halott voltam; de íme élek örökkön-örökké; nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai.

A Katolikus Egyház Katekizmusa tanítása:

KRISZTUS ALÁSZÁLLT A POKLOKRA

632 Az Újszövetségben gyakran előforduló állítás, mely szerint Jézus "föltámadott a halálból" (1Kor 15,20), föltételezi, hogy föltámadása előtt a holtak honában időzött. Az apostoli prédikáció Jézus pokolraszállásának ezt az elsődleges jelentést adta: Jézus, mint minden ember, megismerte a halált, és a lelke leszállt hozzájuk, a holtak honába. De mint Üdvözítő szállt le oda, hirdetvén a jó hírt az ott fogva tartott lelkeknek.

633 A halottak honát, ahova a meghalt Krisztus alászállt, az Írás alvilágnak, seolnak vagy hádésznak nevezi, mert akik ott vannak, meg vannak fosztva Isten látásától. A Megváltóra várva ebben az állapotban voltak az összes megholtak, gonoszok és igazak egyaránt, ami nem azt jelenti, hogy azonos volt a sorsuk, miként Jézus az "Ábrahám kebelére" fogadott szegény Lázárról szóló példabeszédben megmutatta. "Az igazak lelkét, akik Ábrahám kebelén vártak az Üdvözítőt , a pokolraszálló Úr Krisztus kiszabadította". Jézus nem azért szállt alá a poklokra, hogy a kárhozottakat szabadítsa ki, nem is azért, hogy a poklot, a kárhozat helyét megszüntesse, hanem hogy az igazakat szabadítsa ki, akik őelőtte éltek.

634 "A halottaknak is hirdették az evangéliumot (...)" (1Pt 4,6). A pokolraszállás az üdvösség evangéliuma hirdetésének megvalósulása a beteljesedésig. Ez Jézus messiási küldetésének utolsó szakasza, mely az időben sűrített, ugyanakkor mérhetetlen jelentőségű, mert a megváltás művét kiterjeszti minden hely, minden idő összes emberére, mindnyájan ugyanis, akik üdvözültek, a megváltásnak lettek részesei.

635 Krisztus tehát alászállt a halál mélységébe, hogy "a megholtak" hallják "Isten Fiának szavát, és akik meghallották", éljenek (Jn 5,25). Jézus, "az élet Szerzője" "a halál által" lerombolta azt, "akié a halál birodalma volt, tudniillik az ördögöt, és" kiszabadította "azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgákká tett" (Zsid 2,14-15). Ezek után a föltámadott Krisztusnál vannak "a halál és az alvilág kulcsai" (Jel 1,18), és "Jézus nevében" meghajol "minden térd, az égieké, a földieké és az alvilágiaké" (Fil 2,10).

"Ma nagy csönd van a földön; mélységes hallgatás és néma csönd; nagy csönd, mert a Király alszik; a föld megremegett és elnyugodott, mert Isten testben elaludt, és a régóta alvókat fölébresztette (...). Bizony, először az ősszülőt megy keresni mint elveszett bárányt. Azokat akarja megkeresni, akik teljes sötétségben és a halál árnyékában ülnek; a teljesen fogoly Ádámhoz és vele együtt a fogoly Évához jön Isten és az ő fiuk, hogy eloldja őket a fájdalmaktól (...): Én a te Istened, aki miattad lettem a fiad (...). Serkenj föl, aki alszol: mert nem azért alkottalak téged, hogy az alvilág foglya légy. Ébredj föl a halálból; én vagyok a halottak Élete."

Összefoglalás:

636 A hitvallás a "Jézus alászállt a poklokra" kifejezéssel vallja, hogy Jézus valóban meghalt, és halála által számunkra legyőzte a halált és az Ördögöt, "aki birtokolta a halál birodalmát" (Zsid 2,14).

637 A meghalt Krisztus isteni személyével egyesült Lelkével szállt alá a holtak honába. Az Őelőtte élt igazaknak megnyitotta a mennyország kapuját.

Olvassuk el az idézett szentírási részleteket:

(Mt 27:51-53) És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.

( Jn 5:25) Bizony, bizony mondom nektek: eljön az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és akik meghallották, élni fognak.

( 1Kor 15:20) Krisztus azonban feltámadt a halottak közül, mint az elszenderültek zsengéje.

( Fil 2:9-11) Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja,, hogy »Jézus Krisztus az Úr!« az Atyaisten dicsőségére.

( 1Pét 4:6) Mert azért hirdette Krisztus az evangéliumot a megholtaknak is, hogy bár test szerint, emberek módjára ítélet alá estek, de a Lélek szerint Istenben életük legyen.

( Zsid 2:14-15) Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek halált osztó hatalma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott.

(Jel 1:17-18) Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó, az élő, bár halott voltam; de íme élek örökkön-örökké; nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai.

Megjegyzések:

Az Úr Jézus Krisztus, amikor alászállt a pokolra, az igazaknak hirdette az evangéliumot és az igazaknak hozott szabadulást. Ez a kárhozottakat nem érintette. Mivel már az Úr Jézus pokolra való alászállásakor is külön voltak választva az igazak a gonoszaktól ( Lk 16:25), ezért mondhatjuk, hogy ezeknek már megtörtént a különítélet. Tehát, a Krisztus elõtt élõknek is, mindjárt a haláluk után meglett a különítélet. Mivel az ítéletet az Atya a Fiúnak adta át, ezért gondolhatjuk, hogy az örök Ige, megtestesülése elõtt is és Krisztus földi élete alatt is betõltötte ítélõbírói feladatát.

(Jn 5:22) Az Atya nem is ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át...

Azt mondják, hogy mivel a Fiú, a második isteni személy, a Szentháromság mindeneket betöltõ egy Isten második személye, ezért a megtestesülésével, valójában nem is hagyta el sem a mennyet, sem a szentháromságos isteni életet, amely végtelen és mozdulatlan ( v.ö. Aquinói Szent Tamás, A teológia összefoglalása, 4. fejezet).

Tehát a különítélet folyamatosan megtörtént minden megholt esetében, közvetlenül a haláluk után, csakhogy a Krisztus megváltó keresztje elõtt megholt igazaknak, a szabadulás csakis a Krisztus pokolra való alászállásával jöhetett el. Ezért boldogok a Kriszus után születettek, akik hisznek és Benne alusznak el, mert nekik nem kell várniuk a szabadulásra.

(Jel 14:13) Egy hangot hallottam az égből, amely ezt mondta nekem: Írjad: Már most boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg! Igen, mondja a Lélek, hogy megpihenjenek munkáiktól; mert cselekedeteik követik őket!

Ima: Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tûzétõl, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen.

Amelyik feltekint életben marad

(Szám 21:6-10) « Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokakat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez, és azt mondták: ”Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!”  Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: ”Készíts egy rézkígyót, és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

Izrael népe a megváltottak elõképe

Az Úr Ábrahámmal kezdte el az üdvtörténetet, amikor kihívta őt rokonsága körébõl, hogy elvezesse arra a földre, amelyet neki és utódainak ígért (Ter 12:1, ApCsel 7). Ha végigkövetjük Ábrahám, Izsák és Jákób történeteit, József történetét (Ter k.), az egyiptomi fogságot, Mózes életét és az egyiptomi kivonulást (Kiv k.), akkor láthatjuk, hogy az Úr Ábrahám sátrától, az egyiptomi kivonulásig, egy milliós népet hozott létre, teremtett magának (Kiv 12:37).

Izrael népének története, mely az egyiptomi fogság, az Egyiptomból való kivonulás, a Vörös-tengeren való csodálatos átvonulás, a pusztai vándorlás, a Jordánon való átvonulás és az ígéret földjére való bevonulás, a mi történetünk is...

Ezek a történetek mind a hívõ, keresztény ember életének és a küzdő, e földön vándorló Egyháznak elõképei. Az egyiptomi szolgaság – a bûn rabsága; az egyiptomi kivonulás – a segítõ kegyelem általi személyes megtérés és a megváltás elfogadása; a Vörös-tengeren való átkelés – az újjászületés és a szabadság Krisztusban; a pusztai vándorlás – életünk gyarlóságokkal terhelt vándorútja; a Jordánon való átkelés – az üdvösség elnyerése és a belépés az Isten örömébe.

Ebben a történetben egy sor prófétikus elõkép van, amelybõl csak az egyik a rúdra szegezett rézkígyó. Nagyon sok elõkép van még a Torában: Izsák - a feláldozott Fiú elõképe (Ter 22:6-8); József - a megdicsõült Krisztus elõképe (Ter 41:42); Mózes - az eljövendõ Próféta, a Messiás elõképe ( MTörv 18:18-19); a szikla, amelyre Mózes ráütött a botjával - Krisztusnak, az élõ vizek forrásának elõképe (Kiv 17:6; Jn 4:14). Itt csak a rúdra szegezett rézkígyóra tekintünk...

 

Isten Báránya Aki elveszi a világ bûneit

Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, a második isteni személy, a Messiás, illetve a Krisztus, Aki azért jött a világba, hogy megváltsa az embert, felajánlja a megváltást minden egyes embernek és az egész világnak (1Tim 2:4). Õ önszántából vállalta értünk a kereszthalált, hogy Önmagát adja értünk (Tit 2:17). Bûnt nem ismerve, bûnös lett értünk (2 Kor 5:21), hogy megváltson minket bûneinktõl. Felvitte a keresztre adóslevelünket (Kol 2:14), hogy megváltson minket adósságainktól. Átokká lett helyettünk a keresztfán, hogy megszabadítson minket a bűn átka alól (Gal 3:13).

Hallhatunk, olvashatunk, láthattunk filmekben az Úr Jézus kínszenvedésérõl olyan dramatizált képeket, amelyben próbálják hangsúlyozni az egész világ bûnének súlyát, mely a Passióban, hegyként nehezedik az Úr Jézus vállára. Ha õszintén belegondolunk, akkor be kell látnunk, hogy emberileg ezt nem tudjuk felfogni és lehet, hogy nem is így kellene ezt szemléljük...

Engem nem az kell érdekeljen, hogy mennyire nyomta az Úr Jézus vállát az egész világ bûne, hanem az, hogy mennyire nyomják az Õ vállát az én bûneim. Amikor a megváltást szemlélem: a vérrel való verejtékezését, az ítéletét, a megostoroztatását, a kereszthordozását, a keresztre feszítését és a halálát, akkor csakis azt kell látnom, hogy ezt egyedül értem tette. Megfordítva: az Úr Jézus, az Õ emberi természete szerint, csakis értem szenvedett és csakis engem váltott meg. De mivel sok hívõ van és sokan tekintenek rá, ezért az Úr Jézus, az Õ isteni természete szerint, mindenkit magához vonz, mindenkit megvált, mindenkit egybefog és üdvözít.

Tehát, nem úgy kell szemlélni a Passiót, hogy Krisztus a világot váltotta meg, hanem úgy, hogy Krisztus mindig azt a személyt váltja meg, aki a megváltás mûvére hittel tekint fel és hittel fogadja el. Így valósul meg az, hogy „aki feltekint rá, az életben marad” és az, hogy „mindenkit magamhoz vonzok”.

(Jn 3:14-16) És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.
(Jn 12:32) Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.

A megváltottak egysége

Krisztus teste olyan tagokból álló Test ( 1Kor 12:12), akiknek közvetlen, személyes és bensőséges kapcsolatuk van a Fõvel, Jézus Krisztussal, a Megváltóval és Võlegénnyel ( Jn 3:29). Amint minden kígyótól megmartnak egyénileg kellett feltekintenie a rézkígyóra, hogy életben maradjon, úgy a megváltás elnyeréséért is egyénileg kell feltekinteni a megfeszített Krisztusra, hogy elnyerjük az örök az életet. Ekképpen, az egy Menyasszony (Jel 21:2) tagjai, a sok kis menyasszonyka is ( Lk 17:2), egyénileg lesznek a Võlegény karjára emelve. Az Úr Jézus, az én szemléletemben, az Õ emberi természete szerint, csakis engem szeret és csakis engem emel a karjára, mint az én Võlegényem. De mivel sokan vagyunk így, Ő az isteni természete szerint, megteszi ezt minden egyes megváltott hívõvel. Ezért lehet minden megváltottnak egyéni, bensőséges és boldog magánkapcsolata a sokakat megváltó Isten Fiával.

Ebben rejlik a egyéni hitélet és a közösségi hitélet közötti kapcsolat. Egyénileg, a saját döntésembõl és saját felelõségemre leszek Krisztusé, de hasonlóképpen történik ez másokkal is, akikkel közösségben vagyok... A sok egyéni istenszeretetet, Krisztus, az Õ isteni természetében fogja össze, a Szentlélek egyesítõ ereje által, egy Menyasszonyá, Krisztus misztikus testévé.

Ima: Jézus és én!  Jézusom ments meg engem!  Crux Sacra Sit Mihi Lux!  A Szent Kereszt legyen az én fényem! Ámen.

Új szívet

(Ez 36:26) Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekbõl a kõszívet és hússzívet adok nektek.

2014 október 11-én abban a kegyelemben részesültem, hogy részt vehettem az EKKM XI. találkozóján, ahol a nap előadója David Payne, az angliai Westminster-apátság székhelyű Katolikus Evangelizációs Szolgálat elnöke volt. Nagy örömmel hallgattam meg a tanuságtételét, tanítását. Habár õ inkább más dolgokat emelt ki, engem mégis ez a két mondása ragadott meg:

- Jézus szívmûtétet végez el rajtunk: kiveszi a mi bûnös szívünket és az Õ szívét adja nekünk;
- Minden nap "le kell tusoljunk" az Õ oldalsebébõl kiáramló szent vér és víz sugaraiban.  

Vajon hogyan történik ez? Valóban nekünk adja Jézus az Õ Szent Szívét? Hogyan? És hogyan "tusolhatunk le" az Õ Szent Vérében, amely több, mint 2000 évvel ezelõtt folyt ki?...

A kõszívü ember fiai

Az õsbûn által az elsõ emberpár elszakadt Istentõl és meghalt ( Ter 2:17).  Az ember szíve kõvé változott, eltompult értelmében, érzelmeiben és akaratában. Ezáltal nemcsak bûnös állapotú lett, hanem bûnös természetû is, vagyis hajlamos a bûn elkövetésére. A bûnös szív bûnre vezetett:  testvérgyilkosságra ( Ter 4:8), paráznaságra ( Ter 6:2), bálványimádásra, és a bûn elterjedt a föld színén ( Ter 6:5).

Isten teremtette Ádámot az Õ képére és hasonlatosságára ( Ter 1:27) és Ádám nemzette Séth-et az õ képére és hasonlatosságára ( Ter 5:3). Habár Isten Ádámot élõ szívvel teremtette, az õsbûn miatt õ már csak halott, kõszívet tudott átörökíteni ivadékainak. Ezért, az elsõ emberpár miatt, mindenki a bûn és a halál alá rekesztetett és így mindenki kõszívûnek születik.

(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsõségét.

Isten szívcserét ígér

Dávid, a bûnbánó zsoltárában, mélyen átérzi bûnösségét, amelyet anyja méhébõl hozott magával, de ugyanakkor, nagy hittel és bizalommal fordul az irgalmas Úrhoz és hiszi, hogy Õ képes egy új szívet adni neki:

(Zsolt 51:12) Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erõs lelkületet!

Az Úr válaszol népének Ezekiel próféta által és megígéri, hogy új szívet és új lelket ad neki. Elveszi a nép kõszívét és érzõ hússzívet ad helyette. Egy új szívet és egy új lelket ad Izrael házának.
(Ez 11:19 Károli) És adok nékik  egy szívet, és új lelket  adok belétek, és eltávolítom a kõszívet az õ testökbõl, és adok nékik hússzívet;
(Ez 18:31) Vessetek el magatoktól minden bûnt, amit ellenem elkövettetek, szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket! Miért is halnátok meg, Izrael háza?
(Ez 36:26) Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekbõl a kõszívet és hússzívet adok nektek.

Jézus az Õ szívét adja nekünk

A Megtestesülés lényege, hogy a Isten, Aki lélek, magára vette emberi természetünket testben, hogy az hordozója legyen isteni természetének és személyének. A második isteni személy, a Fiú, az örök Ige, emberré lett ( Jn 1:14), hogy velünk legyen az Isten ( Emmanuel; Mt 1:23). Ezért Jézus Krisztus egy személyben valóságos Isten és valóságos ember. Így létrejött a természeti tulajdonságok kicserélõdése. Isten részesült emberi természetünkben, kivéve a bûnt ( Zsid 4:15), hogy részesíthessen bennünket isteni természetében. Habár nem leszünk olyan, mint Isten és Istennel egyelõk, mégis megistenesít bennünket a Megváltó, hogy „istenek legyünk”( Zsolt 82:6; Jn 10:34). Mindezt három dolog által valósította meg: Lélek, víz, és vér. És ez a három egy:

(Jn 19:34) ...az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belõle.
(1Jn 5:6-8) Õ az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek az igazság. Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy.

A Szentlélek Úristen misztikus módon közvetíti, folytonosan ontja Jézus Krisztus oldalsebébõl a vér és víz sugarait az Egyházba. Amint az oltári áldozatban mindig benne van Jézus Krisztus egész élete, megváltó keresztáldozata, halála és feltámadása ( Kol 1:19), úgy az oltárról, az Oltáriszentségbõl, mindig patakzik a hívõkre Jézus Krisztus oldalsebének szent vér és víz áradata.

Mindenki, aki hisz Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában és abban, hogy Õ megváltott minket a kereszten, megmosakszik ( Jel 7:14; 22:14), illetve "letusol" az õ oldalából kifolyó vízben és vérben. Szent Fausztina nõvér látomásában a víz a fehér sugár és a vér a piros sugár, amelyek az Úr Jézus oldalából törnek elõ. A víz a bûnbánat, a vér pedig a megszentelõdés. Ez Isten irgalmassága amit felajánl a világnak, mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte, hogy aki benne hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen ( Jn 3:16).

Mindenki aki megkeresztelkedik és részesül a szentségekben az új teremtménnyé válik. Tehát nem úgy történik a szívcsere, hogy Jézus szíve kerül a mi szívünk helyére, hanem úgy, hogy Szentlelke által az isteni természete folyik belénk. Krisztus Lelke formálja át kõszívünket, belekapcsolva azt a Fiú ponján a Szentháromság isteni életáramlatába. Tehát a szívcsere nem személy és forma szerint történik, hanem természet és tartalom szerint. A szívünk a miénk marad, de mégis egy teljesen más szív lesz … Ez a Krisztusban való újjászületés, ez az új teremtmény… A mocskosból, a förtelmesbõl, tiszta és szent lesz…

(2Kor 5:17-18) Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszûnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelõdés szolgálatával megbízott.
(Gal 6:15) Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény.
(Ef 2:14-16) Õ, a mi békességünk a kettõt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében, a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerzõ, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettõt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte.
(Ef 4:23-24) Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.

A lelki higiénia

Ha a testünket megfürösztjük, letusoljuk, akkor mennyivel inkább kell az értékesebbet, a lelkünket füröszteni, letusolni. Hogyan lehet ezt megtenni?

- Ha havonta szentgyónáshoz járulunk és meggyónjuk még a bocsánatos bûneinket is.
- Ha lehetõleg naponta részt veszünk a szentmisén és szentáldozáshoz járulunk.
- Ha a kettõ vagy három egybegyûlt hívõ között jelen lévõ Krisztussal találkozzunk ( Mt 18:20) azáltal, hogy részt veszünk lelki találkozásokon, imákon, lelki gyakorlatokon.
- Ha naponta Istenhez emeljük szívünket imában a bensõ szobánkban ( Mt 6:6).
- Ha gyakoroljuk a böjtöt, az önmegtagadást és az alamizsnát ( Mt 6).
- Ha gyakorta táplálkozunk a Szentírásból és elmélkedünk a szent igéken ( 2 Tim 3:16).
- Ha nagy tisztelettel tudakozzuk a szentek életét és megpróbáljuk õket utánozni ( Ef 1:15).

Ima:

Teremtő Szentlélek, jövel,
Tiéd a lelkünk, töltsed el,
Te alkotád a szíveket,
Hozd el nekik kegyelmedet!

Vigasztaló, a kegyes Úr
Adott nekünk ajándokul,
Eleven kútfő, égi láng,
Mennyei kenet, szállj le ránk!

Te hét ajándék kútfeje,
Atyánk kegyelmes jobbja, te,
Te kit nekünk az Úr ígért,
Ajkunk sugalmas ihlete.

Gyújtsd meg szemünknek fényedet,
Szálljon szívünkbe szeretet,
Ha testünk gyarló, s lankadunk,
Légy mindig éber gyámolunk!

Űzd messze tőlünk ellenünk,
Szent békességed add nekünk,
Te járj, vezér, utunk előtt,
Veszélyről védjen szent erőd!

Add, ismerjük meg általad
Az Atyát és az egy Fiat,
És kettejüknek lelke, te,
Maradj lelkünk örök hite!

Dicsérjük Istent, az Atyát,
S ki feltámadott, szent Fiát,
S a Lelket, a Vigasztalót
Most és örök időkön át. Ámen.

Aki hisz és megkeresztelkedik

(Mk 16.15-16) Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.

Azt gondolhatnánk, hogy itt csak a keresztség szentségérõl van szó... Elvigyük a csecsemõt a templomba, megkereszteli a pap, ahogyan minket is megkereszteltek, majd egyet eszünk-iszunk és megnyugszunk, hogy lerendeztünk egy problémát... Azonban a felnõtt keresztény megtapasztalja életében, hogy ebben az igében, egy sor Isten bensõ életébe beavató, bevezetõ kegyelemrõl van szó, a csecsemõkori keresztség szentségétõl, a felnõttkori Szentlélek keresztségig.

Szüleink által részesültünk a csecsemõkori keresztségben, akik elkérték benne számunkra is a hit ajándékát. Ettõl kezdve beleoltattunk szentségi módon Isten szentháromságos életébe, Krisztus által, a Fiú pontján és ha Istennel éltünk, akkor azóta sok lelki ajándékot kapunk lelkünkbe a Szentlélek által. Az elsõ szentgyónás, az elsõáldozás, a bérmálkozás és a további lelki fejlõdésünk, mind-mind, újabb és újabb fokozatai voltak a "hit és megkeresztelkedés"-nek. Ilyenkor, nem egyszer, megújítottuk a keresztségi fogadalmat is...

Ma már az iskolában is külön tananyag a logika, a matematika keretén belül. Az elsõ órákon megtanítják az “és” meg a “vagy” logikai mûveleteket.

Aki - hisz „és” megkeresztelkedik = igaz;
Aki - csak hisz „vagy” csak megkeresztelkedik = hamis.

Gyakran felháborít egyes emberek ignoranciája, felületessége, képmutatása, kényelmessége, lelki tunyasága és restsége:
 

1. Vannak akik látványosan, fennhéjázó módon nyilvánítják ki hitüket, de ez nem társúl hitbõl fakadó cselekedetekkel és a kereszt vállalásával:
(1Jn 3:18) Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.
(Jak 1.22-23) A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg. Ha ugyanis valaki csak hallgatja a tanítást, de nem követi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki a természettõl kapott arcát tükörben nézegeti.
(Jak 2:26) Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül.

Ha a hit nem társul, hitbõl fakadó tettekkel, ami valójában a megkeresztelkedés Krisztusban, akkor az a hit halott.

2 Másfelõl, sokan gyakorolják így-úgy vallásukat, néha még szentségekhez is járulnak, de valójában nem hisznek:

( Mt 17:20 ) Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.
(Jn 16:8-9) Amikor eljön, meggyõzi a világot a bûnrõl, az igazságról és az ítéletrõl. A bûnrõl, amiért nem hittek bennem.
(ApCsel 28:24) Némelyek hittek szavainak, mások nem hittek.
 

Sajnos, hogy a hit és a tett közötti összhang hiányának vannak igen rossz példái is:

- Nagy esemény volt egy kisvárosban… A város egyik leggazdagabb fiatalembere, aki ismert vállakozó és élettársa, egy mondén hölgyike, aki hetente a fõváros bulvárlapjainak hasábjain tündököl botrányaival, megkereszteltette gyermekét. A keresztelõ a helység legnevezetesebb templomában volt megtartva, hirességek, újságírók és a helyi televizió jelenlétében. A végén azt kérdezték az emberek: Hogy van az, hogy egy ilyen, össze se házasodott pár csecsemõjét megkeresztelik?... Hát nem a szülõk hiteles keresztény élete a garancia a csecsemõnek kiszolgálatott kereszségre? És hogy van az, hogy más, szegény ember gyerekét, aki hasonló helyzetben van, nem keresztelik meg, holott csak az van, hogy nincs még elég pénzük családot alapítani? Vajon ilyenkor nem ûzünk csúfot a keresztség szentségébõl és a szegény emberbõl?...
- Egy másik városban, egy nyilvánosan törvénytelen életet élõ, egy egész várost rettegésben tartó, milliomos maffiózó kereszteltette meg csecsemõjét, több magas pozíciójú, vele paktáló elõljáró társaságában. A keresztelés közben, az egyik keresztszûlõ egy marok bakjegyet dobott a keresztelõ vízbe. Amikor a pap odaért a szertartással, látta a bankjegyeket a keresztelõ vízben, de úgy tett, mintha semmi sem történt volna és elvégezte a keresztelést. Vajon ez a krisztusi lelkület?...
      
Mirõl van itt szó?... Hitrõl és megkeresztelkedésrõl?... Közel sem… Habár ott van egyfajta igény a vallás, a hagyomány és a tisztesség látszata iránt - mert hát kérték a keresztség szentségét - valójában szó sincs hitrõl és hitbõl fakadó megkeresztelkedésrõl.

Olvassuk el az alábbi, megkeresztelkedésre utaló szentírási részeket:
(Mt 3:13-16) Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre – mondta –, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett.
(Mk 10:38) Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelybõl, amelybõl majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?”
(Mt 28:19) Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg õket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére…
(Lk 12:50) Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik.
(ApCsel 2:38) „Térjetek meg - felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bûnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát.
(ApCsel 19:3-5) „Mire keresztelkedtetek?” - kérdezte ismét. Ezt válaszolták: „János keresztségére.” „János a bûnbánat keresztségével keresztelt - magyarázta Pál -, a népet meg arra biztatta, higgyenek abban, aki utána jön, azaz Jézusban.” Ezt hallva megkeresztelkedtek Jézus nevére.
(Róm 6:3) Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az õ halálában keresztelkedtünk meg?
(1Kor 15:29) Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?

Hányféle keresztség van?...
 

1. Az Úr Jézus megkeresztelkedett Keresztelõ János vízkeresztségével, ami a bûnbánat keresztsége ( Mt 3:13-16). Habár Õ bûnt nem ismert ( 2 Kor 5:21), mégis beállt a bûnös emberek sorába, hogy egy legyen közülünk és így mindnyájunk adóslevelét felvigye a keresztre ( Kol 2:14). Láthatjuk, hogy a bûnbánat keresztsége egy hitbõl fakadó, aktív cselekedet, beállás a bûnbánók és bûneiket megvallók sorába. Ezt a lépést a Szentlélek alászállása követi. Tehát a hit bûnbánatra és kiengesztelõdésre kell vezessen. Enélkül nincs keresztség és nincs Szentlélekben való részesedés.

2. Az Úr Jézus megkeresztelkedett az Õ kínszenvedése és kereszthalála által. Ezáltal megnyította számunkra az utat a Kálváriára és a kettéhasított templomkárpiton keresztül a szentélybe ( Mt 27:51). Ezt az utat járják a szentek, akik hittel követik Krisztust. Tehát a hit krisztuskövetésre és kereszthordozásra kell vezessen. Enélkül nincs keresztség és nincs Krisztus dicsõségében való részesedés ( 2 Kor 3:10).

3. Az Úr Jézus meghagyta az apostoloknak és rajtuk keresztül az apostolutódoknak, a püspököknek és az összes felhatalmazott presbiternek, hogy kereszteljenek meg minden nemzetet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ez a elsõ és legfontosabb beavaltó szentség, amely mindenkit hitre és istengyermeki életre szûl meg az Egyházba. Ez a szentség megelõzi a hit kegyelmét.

4. Aztán ott van a Szentlélek keresztség Jézus Krisztus szent nevében, ami egy lelki csatornát pucoló tûzes folyam, mindent elárasztó kristálytiszta vízesés, menyasszonyi ékszerekkel felékesítõ násznagy ( Jel 21:2), ajándékokat hozó királyi nagykövet ( Ef 4:8) vagy turbékolva, fejre telepedõ fehér galamb ( Mt 3:16; Mk 1:10). A hit által, a Szentlélek keresztége, szõlõmunkássá teszi a hivõt ( Mt 20:2).

5. És végül, ott van a Krisztus halálára és az elhunytak halálára való megkeresztelkedés ( 1 Kor 15:29), mivel a keresztségben meghalunk test szerint ennek a világnak, hogy egy új életre támadjunk lélekben. A keresztségben újjászületünk ( Jn 3:5; 1 Pét 1:23; Tit 3:5) és új teremtményekké válunk Krisztusban ( 2 Kor 5:17; Gal 6:15).

Mit jelent akkor az, hogy “aki hisz és megkeresztelkedik”? Talán azt, hogy folyamatosan megtérünk hitbõl Istenhez és naponta megmosakszunk Jézus Krisztus szent vérében. Minden nap új hitre fakadunk, hogy naponta megújítsuk keresztségünket bûnbánattal, hitvallással, jócselekedetekkel és kereszthordozással...

Ima: Uram segíts nekünk, hogy ne vegyük hiában kegyelmedet és ne valljunk szégyent a szentek elõtt. Ámen.