Emlékezetébe véste

(Lk 2:15-19) Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvõ gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekrõl nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette.

 A Fájdalmas rózsafûzér második beveztõ titka így szól: Aki emlékezetünket erõsítse. Ha valaki elõször imádkozza ezt a rózsafûzért, talán meglepõdik ezen a titkon. Miért olyan fontos dolog ez a titok, hogy ennyire kiemelten kéri az imádkozó Egyház? Ahogyan telnek az évek és megöregszünk, egyre inkább megértjük ennek a kérésnek az értelmét...

Az emlékezés az ember életében

Már az elemi iskolában észrevehetjük, hogy mennyire fontos emlékezni. Fõleg az elemi iskolás kislányok között szokás az emlékes füzet készítése. Régebben a felnõtt fiatalok is készítettek emlékes füzetet. Az ilyen emlékes füzetekbe fotókat szoktak ragasztani vagy rajzokat készítenek és megkérik a barátokat, barátnõket, hogy írjanak bele egy-egy versikét vagy egy-egy szép gondolatot...

Késõbb készítenek családi fotoalbumokat, sõt ma már filmarhívumokat is, amelyekben benne vannak a fontosabb események: a babakor, a szülinapok, az iskolakezdések, az évzárók, a keresztelõk, bérmálkozások, esküvõk, kirándulások, üdülések, stb. Fontos az ember és a család életében az emlékezés...

Van ami élesen megmarad az emlékezetünkben és van amit elfelejtünk. Vannak emlékek, amelyekre szivesen emlékezünk és vannak emlékek, amelykre nem szivesen emlékezünk vissza. Vannak emlékek, amelyeket egyszerûen kitörölnénk, ha lehetne... Vannak emlékek, amelyek megmagyarázhatatlan módon felkavarják lelkünket és könnyeket fakasztanak a szemünkbe...

Az emlékezet megtisztítása

Azt mondják, hogy az emlékek nem vesznek el, hanem halálunk óráján egész életünk világosan fog lepörögni elõttünk... Van aki azt mondja, hogy olyan lesz a különítéletünk az Úr Jézus ítélõ trónja elõtt, mintha leűlénk Vele egy képernyõ elé és megnéznénk életünk teljes és vágatlan DVD-jét. Hát ez elég kényelmetlen lenne... Boldog az az ember, akinek bûnei nincsenek felvéve erre a DVD-re és nem kell végignéznie ezeket...

(Róm 4:7-8) Boldog, akinek a bûne megbocsátva, akinek be van födve gonoszsága. Boldog ember, akinek az Úr vétkeit fel nem rója.

Tehát tisztítsuk meg emlékezetünket a bûneinktõl. Ezt elsõsorban a folyamatos lelkiismeret vizsgálattal tehetjük meg és a kiengesztelõdés szentségével, vagyis a szentgyónással, ami a különítéletünk elõvételezése. A protestánsok is megtisztíthatják emlékezetüket lelki beszélgetéssel, lelki gondozással, amely végén imádkoznak a megtisztulásra vágyó hívõért. A Szentlélek betölti és megtisztítja a sérült emlékterületeket, a lélek sérült kamráit...

Az ember nem azonos az emlékezetével

Manapság divatosak az olyan sci-fi filmek, amelyben az emberi klónozás témáját boncolgatják. A téma alapja, hogy az ember én-je az emlékeiben él és az emlékei határozzák meg személyét. Így aztán, önmaga klónozása által, az ember akár örökké is élhetne... 

Azonban ez nem így van... Az ember sokkal több, mint az emlékei és sokkal több, mint valami számítógép-memória. Az embernek Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelke van, amely már magzatkorban létezik, él és érez. Ebbõl a szellemi-lelki magból növekedik az ember, akinek halhatatlan lelke van és ebben jönnek létre az emlékek. A megtapasztalások, a neveltetés, a tanulás, az események és a cselekedetek, mind hozzájárulnak az ember lelki fejlõdéséhez. Az ember lelke, Isten kegyelmébõl, egy kis kamrából, óriási kastéllyá tud növekedni. A fent említett folyamatokban lehetnek rossz dolgok is, mint pl. botránkozások, megbántások, rossz tapasztalatok, személyes bûnök, stb, azonban ezek, hogyha karban van tartva a lélek, rendben kigyógyulnak és nem épülnek be fájdalmasan az ember lelkébe...

Egy betegség miatt, vagy az öregkorral, megjelenik a felejtés és a leépülés. Lehet ez szenilitás, öregkori demencia vagy Altzheimer kor. Az ember leépülhet, akár olyanná válhat, mint egy növény... Vajon, ilyenkor az ember elveszett az emlékezetével együtt? Nem... Az ember ott van bent, csak elromlott az interface. Elromlott a lélek fizikai kapcsolata a külvilággal. Az ember én-je, a lelke odabent van, de nem tud már megnyilvánulni. Az ember memóriáját nem lehet letölteni egy memóriaegységre, majd egy új testbe feltölteni. Az ember csak akkor ember, ha a teste és lelke teljes egységben van, ahogyan Isten teremtette. A véglegesen leromlott memóriájú ember, csak az Úr Jézusban tud újra önmaga lenni, a Szentlélek által...
 

Emlékezés a társadalomban

Nagyon fontos az emlékezés a társadalomban. Már a kisiskolásoknak is tanítják a történelmet. Az értelmiségiek egész rétege dolgozik azért, hogy a társadalmi emlékezetet kutassák, rögzítsék, ápolják és tanítsák. Ez a történelem tudományának szerepe... Az embereknek fontos, hogy megismerjék az emberiség emlékezetét a kezdetektõl, egésszen a napjainkig. A népeknek, mind nagyon fontos, hogy ismerjék történelmüket, eredetüket, gyökereiket, amilyen régrõl csak lehetséges. Ásatásokat, kutatásokat és tanulmányokat végeznek ezért...

Fontos, hogy a társadalmi emlékezés is megtisztuljon és meggyógyuljon. Erre való a történelem tisztességes feltárása, a bizonyos korszakokat elítélõ nyilatkozatok, dokumentumok, könyvek, vagy a nemzetek közötti hivatalos kieggyezések. Gyakran elõfordult, hogy országok, nemzetek, vezetõk vagy egyházfõk, elítéltek diktaturákat, népírtásokat és hivatalosan bocsánatot kértek a múltbeli atrocitásokért. Ez csakis akkor jöhet létre, ha azokban az országokban, nemzetekben, az egyes emberek megtérnek és belátják, hogy csakis békében, megértésben és kölcsönös tiszteletben lehet teljes életet élni. Az ilyen széles körû személyes megtérések tették lehetõvé, hogy az emberek bocsánatot kérjenek a keresztes hadjáratokért vagy elítéljék a náci, fasiszta vagy a kommunista diktaturákat...

Fontos a személyes életünkre nézve is, hogy a társadalmi emlékezés meg legyen tisztítva, be legyen gyógyulva, mert társadalmunk  békéje és végül személyes békénk függ ettõl. A meg nem tisztított emlékezetû társadalomban, a múlt gonosz szellemei feltámadnak és a társadalmi bûnök megismétlõdnek...

Emlékezés Isten kegyelmére

Az Úr Jézus azt mondja, hogy senki sem mehet Õhozzá, ha az Atya meg nem adja neki (Jn 6:65). Tehát Isten kegyelme vezet el bennünket az Úr Jézus Krisztushoz, a Szabadítóhoz. Megtérésünk és annak lelki folyamata olyan hatalmas kegyelem, amelyrõl nem szabad megfeledkeznünk. Jól az eszünkbe és szívünkbe kell vésnünk ezeket a kegyelmeket és csodákat. A szentírás számos helyen figyelmeztet, hogy mennyire fontos emlékezni Isten kegyelmére...

(Zsolt 50:22) Ti, akik megfeledkeztek Istenrõl, szálljatok magatokba, különben elvesztek, s nincs, aki megmenthet titeket.

(Zsolt 137:5) Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon le a jobbom!

(ApCsel 20:31) Ezért legyetek éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül, könnyek között figyelmeztettelek benneteket.

(Júd 1:5) Emlékezetetekbe szeretném idézni, bár egyszer s mindenkorra tudtok mindent, hogy az Úr Egyiptomból kiszabadította a népet, de késõbb azokat, akik nem hittek, elpusztította.

Nem feledkezhetünk meg az Úrról és az Õ irgalmáról egy pillanatig sem... A tiszta, egészséges emlékezet az Úrral való kapcsolatban áll, a Szentlélek által. Ha hûségesen ragaszkodunk az Úrhoz, akkor Õ folyamatosan tisztítja, gyógyítja és erõsíti emlékezetünket. Minél inkább a keresztre tekintünk, az Úr megváltó mûvére, annál inkább erõsebb lesz az emlékezetünk. A keresztáldozat fájdalma felszántja emlékezetünket és éberen tartja azt...

Az emlékezetünk gyógyítása

Vonuljunk vissza egy csendes helyre és elmélkedjük végig életünket:

-  Milyenek voltak az elsõ éveim a szüleimmel; elfogadott voltam-e vagy sem?

-  Milyen volt az óvódában?

-  Milyenek voltak az elemi iskolás éveim?

-  Milyen volt a gimnázium?

-  Milyen volt a katonai szolgálat?

-  Milyen volt az egyetem?

-  Milyenek voltak a tanítók, a tanárok, a vizsgák?

-  Milyen volt az elsõ szerelmem és a többiek?

-  Milyen volt az esküvõm?

-  Milyen volt a fiatal házaséletem?

-  Milyen volt a szûlés, a gyermekáldás? 

-  Milyen volt az életem dereka és a gyerekek nevelése?

-  Milyen problémáim, konfliktusaim voltak, a családban, a munkahelyen, a közösségben?...

-  Milyen személyes kapcsolatok okoznak bánatot, keserûséget, haragot vagy dühöt?...

   Stb...

Gondoljunk a szüleinkre, nagyszüleinkre, régi munkatársainkra, elhunyt barátainkra, ellenségeinkre és imádkozzunk értük. Sok eltemetett bûn, sérülés lehet ezekben az életszakaszokban. Kérjük a Szentlelket, hogy hozza fel és gyógyítsa ezeket. 

Akarod-e felszínre kerüljenek sérüléseid? Akarod-e átadni ezeket Jézusnak?...

Ima: Uram Jézus! Légy irgalmas hozzám. Tisztítsd meg életem DVD-jét, hogy amikor majd visszanézzük, ne kelljen szégyenkeznem. Ámen.

Ne féljetek!

(Mt 10:28-33)  Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.

Amikor az Úr Jézus azt mondja, hogy ne féljünk vagy ne aggodalmaskodjunk, akkor azt nem parancsolatként mondja, hanem bátorításként, mert tudja, hogy félni fogunk. 

II. János Pál pápáról két dolog juthat eszünkbe: „Totus tuus ego sum.”, "Egésszen a tiéd vagyok" és a  „Ne féljetek!”. Õ volt a teljes önátadottság és a félelmet nem ismerõ Isten embere. Ez nem két erény, hanem egy és ugyanazon erény két oldala. Az Istennek való teljes öntátadottság és a félelem leküzdése, szorossan összetartoznak...

A félelem

Mi a félelem? A félelem az az intenzív rossz érzés, szenvedély, amelyet valaminek az elvesztése vagy a kudarc miatti aggodalom okoz. Félelmünk tárgya lehet: az életünk, a biztonságunk, egészségünk, javaink, szabadságunk, jogaink, pozíciónk, munkahelyünk, stb. A félelem lehet obiektív vagy szubiektív. Pl. obiektív félelem volt az Úr Jézus gyötrõdése a getszemáni kertben, mert Õ bíztosra tudta, hogy mi vár rá, de gyakran a mi félelmünk szubiektív, mivel rövid idõn belül bebizonyosodik, hogy az a rossz dolog, ami miatt annyit aggódtunk, nem következik be...

Egy másik fajta félelem az, amelyet a bûn és a lelkiismeretfurdalás okoz. Az õsbûn óta, bennünk van a félelem és a rejtõzködés (Ter 3:7-8). A rossz lelkiismeret rejtõzködésre és rejtegetésre késztet bennünket. Ekkor a félelem, egyfajta aggodalom azért, hogy nehogy felfedezzék, felfedjék rejtett énünket, rejtett dolgainkat...

Félelmeink oka

 

Félelmeink oka: a bûn, a hitetlenség, az alázat és az önátadás hiánya:

- Fél az, aki bûnös, nehogy világosságra kerüljenek dolgai, vagy nehogy bûnhõdnie kelljen;

- Fél az, aki nem hisz Isten gondviselésében, hatalmában, szabadításában és abban hogy Õ nagyobb, mint a mi problémáink;

- Fél az, aki nem elég alázatos belátni, hogy az élet túl nagy autó ahhoz, hogy mi vezessük és hogy át kell adnunk a kormányt az Úrnak;

- Fél az, aki nem adja át dolgait és problémáit, egyszóval mindenét az Úrnak...

 

Állandóan félek? Félelemben élek? Mi az oka? Bûnben élek? Még nem tértem meg bizonyos bûnökbõl? Kevés a hitem? Nem hiszem el, hogy Isten tenyerén van az egész életem, az egészségem, a családom, minden javam? Nem hiszem el, hogy Isten hatalmasabb, mint a problémám? Nem vagyok elég alázatos? Azt gondolom, hogy én majd megoldom problémáimat, ne szóljon bele Isten a dolgaimba? Nem jutottam el valójában soha az önátadásig ? Lehet, hogy csak mondogatom, hogy átadom az életemet, de valójában nem tettem ezt meg soha?...

 

Félelmek az életben

Sokféle félelem van az életben:

A kisgyerek fél a sötétségtõl;

A kisgyerek fél elmaradni az anyukájától;

A kisgyerek fél az óvódától;

Az iskolás fél egy új osztályközösségtõl;

A tanuló fél egy vizsgáktól;

A gyerek fél egy új környezettõl, várostól;

A gyerek fél egy rossz filmtõl;

A gyerek fél a másfajta emberektõl;

Az ember fél a póktól, békától, kígyótól;

Az ember fél a magasságtól, a szoros helyektõl;
Az ember fél a közösségtõl, a tömegtõl;

Az ember fél a munkahelyi problémáktól, feladatoktól, konfliktusoktól;

Az ember fél a munkanélküliségtõl, a pénztelenségtõl;

Az ember fél a csalóktól, a tolvajoktól;

A nõ fél a tisztességtelen, erõszkos férfiaktól;

A nõ fél a szûléstõl;

Az ember fél gyerekei, házastársa, családja miatt;
Az ember fél a balesetektõl, szerencsétlenségektõl;

Az ember fél a háborútól, az erõszktól;

Az ember fél a betegségtõl, a vértõl, az orvosoktól;

Az ember fél véleményt nyilvánítani, hitét megvallani;

Az ember fél, hogy kiderül a bûne, elítélik és bezárják;
Az ember fél a babonától, az okkult dolgoktól;

Az ember fél az eljövendõ büntetéstõl, a kárhozattól;
Az ember fél a haláltól...

 

Ha felismerjük magunkat valamelyik példában, imádkozzunk az Úrhoz és adjuk át neki félelmeinket...
 

 

 

A félelem gyógyírja az önátadás és a szeretet

 

Minden félelemnek oka az aggodalom, hogy nehogy veszteség érjen bennünket. Nehogy elveszítsük magunkat, életünket, egészségünket, jólétünket, nyugalmunkat, biztonságunkat, gyerekeinket, tulajdonunkat, stb. Félelmeink oka, a mindenáron való ragaszkodás és a kudarc el nem fogadása. Ezért, félelmeinket csakis az Istennek való önátadás oldhatja fel. Ha átadjuk magunkat Istennek és magunkkal együtt minden problémánkat, akkor a szeretet kiszorítja belõlünk a félelmet.

(1Jn 4,18)  A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet.

 

Miért van szükség az önátadásra? Mert bennünk, emberekben, önmagunktól nincs szeretet. Isten a szeretet és a szeretet Istentõl van. Nem úgy van, hogy mi szeretjük elõbb Istent és majd Õ válaszol szeretetünkre, hanem Isten szeret elõbb minket, betölt minket az õ szeretetével és így leszünk képesek viszontszeretni Istent és embertársainkat.

 (1Jn 4,19)  Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket.

 

Ima: Uram Jézus! Félelemben és rettegésben élem életemet. Kérlek segíts, add nekem szeretetedet és szabadíts meg félelmeimtõl. Ámen.

Minden hiábavalóság!

(Préd 1:1-3) A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának a szavai. Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság! Mi haszna az embernek minden fáradozásból, amit magára vállal a nap alatt?

Salamon dicsõsége

Salamon, Dávid fia, király és próféta volt, aki nagy áldásokban részesült életében... Nem az õ érdemeiért áldotta meg az Úr, hanem apja, Dávid iránti irgalmából, akit az Úr kiválasztott és felkent Sámuel próféta által. Az Úr megígérte, hogy megáldja Dávid házát, és trónját megszilárdítja mindörökre...

(Jer 33:17) Mert ezt mondja az Úr: Dávid nem marad férfi sarjadék nélkül, hogy legyen, aki Izrael házának trónjára üljön.

(2Krón 1:8) Salamon így felelt az Istennek: „Nagy irgalmat tanúsítottál atyám, Dávid iránt, engem pedig megtettél helyette királynak.

(Iz 22:22) Az õ vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja.

Salamon bûnös kapcsolatból született (2 Sám 11:4-5) és mégis, õ lett apja, Dávid király utóda (1Kir 1:34). Õ építette fel a Jeruzsálemi Templomot (1Kir 6:14) és az õ imáját hallgatta meg az Úr a templom felszentelésekor (1Kir 8:22). Az Úr mérhetetlen bölcsességgel és gazdagsággal áldotta meg Salamont (2Kron 1:11-12). Mindezek ellenére, Salamon gyarló ember volt. Szíve keménysége miatt, az idegenek asszonyok és a bálványok miatt, az Úr elvette tõle az északi országrészt és azok késõbb megalapították Izraelt (1Kir 11:32)...

Jézus, Sirák fia sem írt valami hízelgõen Salamonról és felrótta neki, hogy ágyékát az asszonyoknak adta (Sir 47:19). Tehát Salamon az a férfi volt, aki minden jót, gazdagságot és élvezetet megtapasztalt: kapott isteni áldást, kegyelmet, nagy bölcsességet, mérhetetlen gazdagságot és hatalmat. Rengeteg felesége és ágyasa volt. Felépítette Isten templomát és a királyi palotát Jeruzsálemben. Isten meghallgatta imáit, épített, alkotott, vezetett, kormányzott és bíráskodott. Hódoltak neki a népek és semmi sem volt, amit ne kapott volna meg életében. Mégis, élete csúcsán, így kiáltott fel: Minden hiábavalóság!...

Salamon megfigyelte a természet állandóságát; az isteni ajándékokat: a bölcsességet és a tudományt; megtapasztalta az örömeket és az élvezeteket; megfigyelte a balgaságot és az esztelenséget. Bármit is szemlélt vagy tapasztalt, a végsõ következtetése az volt, hogy minden hiábavalóság. Mi volt ennek a hiányérzetnek, ennek a reménytelenségnek oka? Hát mi más, mint a halál… Az embernek bizony meg kell halnia. Bármilyen hatalmas is volt, bármit is alkotott, bárhogyan is élt, oda kerül ahová a többi…

A halál a reménytelenség oka

Mivel az ember lelke halhatatlanságra van teremtve, ezért a halál valósága hihetetlen számára. Látjuk a temetéseket, a sírhantokat, tudjuk, hogy egyszer nekünk is eljõn a vég, de valahogyan mégsem tudjuk elhinni. A halál annyira természetellenes, hogy egyszerûen elképzelhetetlen...

A halál a bûn következménye és annak zsoldja. A halál elõször is azért lett, mert az õsbûn által az ember elszakadt Istentõl, az élet forrásától. Másodszor pedig azért is lett, hogy korlátozza a bûn növekedését és elhatalmasodását a földön...

(Ter 2:17) De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.

(Ter 6:3) Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltetõ lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.”

(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsõségét.

Mivel az ember nem igazán tudja elhinni a halál tényét, és bûnös természete által önzõ és nagyravágyó, ezért beleveti magát a vagyongyûjtésbe, a földi szállás építésébe, a hatalom megszerzésébe és az élvezetek keresésébe. Nem akar tudomást venni arról, hogy mindezeket hamarosan itt kell hagynia. Sokan visszaélnek az Úr tűrelmével és még 80 éves korukban is csak a földeket, a gazdaságot, a vagyont és más hiábavalóságokat hajszolnak, ahelyett, hogy Istent keresnék...

Volt egy öreg, keménynyakú székely, aki sokat gazdálkodott és dolgozott életében. Durva és kemény volt még a feleségével és a gyerekeivel is. Gyűjtötte a vagyont és a földeket, a családjától minden jót megtagadott és csak hajtotta őket. Testvéreivel évtizedekig perelt a földekért meg a családi örökségért. Erõs ember volt, így hát nem betegeskedett, hanem egy napon agyvérzést kapott és néhány nap után meghalt. Felravatalozták a díszes, belsõ szobában és jöttek a rokonok, a komák meg a falubeliek a temetésre. Ott állt a gyászoló család feketében a koporsó mellett, könnyezõ szemekkel, de a feleség nem a férjét síratta, hanem a saját életét. Így kiáltozott zokokva a férje koporsója mellett: "Nna!... Most hol vannak a földjeid? Hány hektárt viszel magaddal?..."

Reményégünk Krisztus

Az ember, az õsbûn által a halált választotta, de Isten nem hagyta az embert a halálban és a reménytelenségben. Isten, az Õ felfoghatatlan szeretete által, új életet adott az embernek...

(Jn 3:16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

Isten egyszülött Fiát adta értünk, hogy nekünk életünk legyen és bõségben legyen.

(Jn 10:10) Én azért jöttem, hogy életük legyen és bõségben legyen.

Aki Jézus Krisztusban hisz, annak örök élete van és aki Benne reménykedik az nem csalatkozik...

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.

(Róm 5:5) A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.

A hit, a remény és a szeretet által, már ebben az életben megtapasztaljuk, hogy életünk nem hiábavalóság, hanem Krisztusban minden értelmet nyer, még a halál is. Krisztusban a halál nyereség és eltávózás egy jobb életre, arra a helyre, amelyet Õ készített el számunkra...

(1Kor 13:13) Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.

(Fil 1:21) Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.

(Jn 14:3) Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

Életünk hiábavalóságai

Sokat panaszkodunk, hogy gyakorlatilag életünk javát az árnyékszéknek dolgozzuk. Sokat fáradozunk azért, hogy együnk, de aztán minden az árnyékszékbe kerül. Aztán sokan 30 évre szóló hitelt vesznek fel, azért, hogy egy kis lakást vegyenek maguknak. Egy életet dolgonak, hogy legyen ahová lehajtsák a fejüket. És így sok mindent fel lehetne sorolni, amiért az ember látszólag hiábavalóan robotol. De Szent Pál azt mondja, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék...

(2Tessz 3:10) Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.

Azért élünk a földön, hogy Istené legyünk, hogy eljussunk az örök hazába és hogy ott örökké boldogan éljünk. De az örök hazába ezen az életen át vezet az út... Tehát semmi sem hiábavaló, ami ezt az életet helyesen szolgálja és segít bennünket kiteljesedni, útban az örök élet felé. Ezért semmi evilági dolog, ami az örök életre mutat, nem hiábavaló. 

Nem hiábavaló a tanulás, a szakma elsajátítása, a munka, az otthon megteremtése, a család, az étel, a ruha, az autó, a pihenés, a kirándulás, az orvos, a gyógyszer, stb. Minden hasznos, minden jó és minden Istentõl való. Semmi sem hiábavalóság. És mégis, bármi ezekbõl egyhamar hiábavalóssággá tud válni... Minden hiábavalóság, ami nem szükséges útban a végcél felé, ami nem Isten akarata szerint való, ami nem Krisztusban van cselekedve...

Sok hiábavalóság van az életünkben:

- Hiábavalóság az, ha valaki örökké csak tanul, doktorál, hogy magasztalja önmagát, de tudománya senkinek se használ;

- Hiábavalóság az, ha valaki olyan könyveket ír, filmeket, zenét alkot, amelyek nincsenek Isten dicsõségére és az emberek épülésére;
- Hiábavalóság az, ha valaki jó szakember, de nem segít, nem hasznal senkinek se;
- Hiábavalóság, ha valaki palotákat épít, holott egy kisebb házban is bõségesen megférne;
- Hiábavalóság az, ha valaki nagy gazdaságot, vállakozást, gyárat vezet, de azok nem használnak senkinek és alkalmazottai nyögnek a keze alatt;
- Hiábavalóság az, ha az ember elhagyja családját, ismét fiatal akar lenni és fiatal feleséget, fiatalos életet keres magának;
- Hiábavalóság az, ha valaki sok pénzt gyűjt, de senkinek sem használ vele, hanem csak a bankszámlában gyönyörködik;
- Hiábavalóság az, ha az ember megöregszik és ragaszkodik vagyonához, tárgyaihoz, amelyekre már nincs szüksége;
- Hiábavalóság az, ha az ember úgy öregszik meg, hogy számára Isten csak egy kérdõjel és a templom csak egy mûemlék; 

És még lehetne folytatni...

Ha Istené nem lettünk, akkor hiábavalóan éltünk. A legnagyobb hiábavalóság a kárhozat. Nem csak a fizikai halál létezik, hanem létezik az örök halál is, ami a kárhozat...

(Mt 10:28) Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!

(Jel 20:15) Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.

Tisztítsuk meg életünket folyamatosan a hiábavalóságoktól, mert egyszer úgyis meg kell tisztuljunk. Csomagoljuk össze a lelki kincseinket és legyünk készen bármely pillanatban elköltözni...

(1Kor 3:13)  Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tûzzel érkezik, és a tûz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája.

(2Kor 5:6-8) Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban. De bizakodunk, és inkább szeretnénk elköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz.

Amit majd összecsomagolunk és magunkkal viszünk, és ami megmarad a tûz próbája után, az lesz a miénk, ami valóban nem hiábavalóság...

Ima: Uram Jézus! Bocsásd meg a fiatalkori balgaságaimat és adj nekem bölcsességet, hogy megtisztítsam életemet a hiábavalóságoktól. Ámen.