Elfáradtatok

(Mt 11:28-30) Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”

Az Úr Jézus, mint valóságos Isten és valóságos ember, jól ismeri az embert. Ismeri, mint teremtményét, ismeri, mint gyermekét és ismeri, mint testvérét. Ha az mondja, hogy ne féljetek, hogy ne aggódjatok, hogy ne haragudjatok, stb., akkor azt nem másoknak mondja, hanem nekünk. Bármi rossz, amitõl óv bennünket az evangéliumokban, az nem másokkal történik meg, hanem velünk. Ezért, ha Õ azt mondja, hogy elfáradunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egyszer el is fogunk fáradni. Egyedül az Úr Jézus fáradhatatlan. Õ nem lankad, míg gyõzelemre nem viszi az igazságot…

(Iz 42:4) … nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a szigetek.

Mi azonban csak emberek vagyunk, akik elfáradunk, sõt belefáradunk… 

A fáradtságnak több típusa van: a mindennapi fizikai fáradtság, a fizikai túlhajszoltság, a mindennapi szellemi fáradtság, a krónikus szellemi fáradtság, az általános fáradtság, lelki fáradtság...

A fizikai fáradtság

A fizikai fáradtságnak két oka van: az egyik a természetes gravitáció nyomása, amely testünkre hat és a másik, a földön ûlõ õsi átok, amely miatt keményen meg kell dolgoznunk a mindennapi betevõért...

(Ter 3:17) Az embernek ezt mondta: "Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján.

Ezért természetes, hogy dolgoznunk kell és minden nap el kell fáradunk estére. De van olyan ember aki eltúlozza a munkát, nem él kiegyensúlyozottan, megerõlteti a testét és megbetegszik. Van akinek kitágul a szíve vagy az aortája, van aki infartust kap és hirtelen belehal. A napi fizikai túlhajszoltság, az egészség lerombolásához, komoly betegségekhez vagy akár hirtelen halálhoz is vezethet. Minden emberben megvan a természetes ösztön, hogy miként adagolja fizikai tartalékait. Csak a vakmerõ ember lép át a megérzett határon…

A szellemi fáradtság

A mindennapi tanulás, tanítás, irodai, számítógépes munka, stb., kifárasztja az embert szellemileg. Érezzük, hogy néhány óra után ki kell szellõztetnünk a fejünket. A szellemi munkában is meg kell találnunk az egyensúlyt a teljesítmény és a pihenés között. Szükség van a kikapcsolódásra és az alvásra. Évente egyszer-kétszer az embernek szüksége van egy hosszabb pihenésre, hogy összeszedje magát, hogy megújult erõvel tudjon dolgozni. Van aki nem vigyáz magára és túlfeszíti magát a szellemi munkában. Az ilyenek szellemi kimerültségbe esnek, ami szédüléssel, hányingerrel és aluszékonysággal jár...

A kronikus fáradtság

A kronikus fáradtság, egy öszetett fáradtság, amelynek hosszútávú következményei lehetnek. Ez elsõsorban szellemi fáradtság, de fizikai fáradtság is. Sokfajta tünete van: fejfájás, szédülés, aluszékonyság, hányinger, izomfájdalom, kálcium és magnézium hiány, remegések, ájulások, impotencia, stb. A krónikus fáradtság sunyi módon lopakodik be az életünkbe. Dolgozunk, mert kell, mert elvárják, mert hajtanak, mert hajtjuk magunkat vagy mert azt gondoljuk, hogy erõnk végtelen. Az Úr Jézus is vigyázott, hogy néha pihenjenek a tanítványok...

(Mk 6:31) Ő pedig így szólt hozzájuk: "Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!" Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük.

Az embernek figyelnie kell fizikai és szellemi képességeire, korlátaira és nem szabad a krónikus fáradtság csapdájába belemászni. A krónikus fáradtságba lassan kerül bele az ember és csak lassan tud belõle kimászni. A természetes gyógyírja a pihenés, kálcium, magnézium, B vitaminok és életstílus váltás.

A lelki fáradtság

A lelki fáradtság az, amikor elfáradnak lelkünk szárnyai és már nehezen tudjuk lelkünket felemelni az Úrhoz. A lelki fáradtság az, amikor már nem tudunk mosollyal fordulni az emberekhez, amikor már nem tudunk só lenni az emberek életében és amikor a szívünkben lévõ, életre buzgó forrás, már nem tud magasra szökkelni...

(Mt 24:1-13)  A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Úgy érezzük, hogy szeressük a világot, hogy kitágul a szívünk a szeretettõl? Jól van... De vigyázzunk, mert a szárnyaló szeretetünket megtörheti a világ goznoszsága és az okozott sérülések. Vigyázzunk, hogy a sérülések és a fájdalmak miatt nehogy megkeseredjen és belefáradjon a lelkünk...

(Mt 5:13) Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák.

A só nem más, mint a mûtrágya... Manapság divatos a biogazdálkodás, de az igazság az, hogy “pétisó” nélkül nem lesz jó termés. Nekünk is ilyen só kell, hogy legyünk, amely ízesít, táplál és jó termést hoz az emberek szívében. De ha a mûtrágyát nem jól tárolják, akkor megázik, megfagy és erejét veszíti. Az ilyen “pétisót” nem szabad a földre szórni, mert csak mérgezné a földet. Az ilyent kidobják töltésnek valahová a gödrökbe. Vigyázzunk, hogy lelkünkbõl ne fogyjon ki a lelkesítõ, buzdító, bátorító, jó cselekedeteket termõ szeretet. A felebarátunk iránti isteni szeretet tesz bennünket lelki sóvá. Ha lelkünk elfárad, akkor nem tudunk só lenni és haszontalanokká válunk...

(Jn 4:14) De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne."

Az Úr Jézus az Élõ Vízek forrása. Ha belõle iszunk, akkor a Szentlélek által, az örök élet beszédének vize bugyog ki szájunkon (Jn 4:13-14; 7:38). Érezzük, hogy van egy kút a szívünk mélyén és onnan élõ víz bugyog fel belõlünk, mások lelki szomjának oltására. Ha elfárad a lélek, akkor ez a forrás, ez a kút, kiapadhat bennünk...

Mivel testünk és szellemi-lelkünk teljes egységet alkotnak, ezért vigyáznunk kell a teljes lényünkre. A testi és a szellemi fáradtság magával hozhatja a lelki fáradtságot. A fizikailag vagy szellemileg fáradt ember nem tud már imádkozni és nem tudja szívét Istenhez emelni. Ha nem tudunk imádkozni, akkor egyszer csak kiürül a lelki korsónk és lámpásunkban nem marad elég olaj...

(Mt 25:3) A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele.

Megérthettük ezekbõl, hogy mennyire veszélyes dolog a lelki fáradtság...

Megelõzhetjük a lelki fáradtságot és ha már benne vagyunk, akkor is van kiút belõle.

 Néhány konkrét lépés:

1.      Álljunk le mindennel és rendezzük át életünket;
2.      Pihenjünk, szedjük rendbe az életünket és kezdjük el újból imádkozni;
3.      Gondolkodjuk át, elmélkedjük át az elmúlt rossz idõszakot;
4.      Járuljunk szentgyónáshoz és szentáldozáshoz vagy lelki gondozáshoz;
5.      Engedjük el minden ragaszkodásunkat;
6.      Hagyjuk, hogy Isten vezessen és cselekedjen az életünkben;
7.      Kezdjük el ismét gyakorolni az erényeket és a jócselekedeteket.

A lelki fáradtság ellenszere az Úr Jézus Krisztusban való töretlen bízalom. Minden fáradtság gyógyírja az, ha a Szent Keresztet szemléljük, ha feltekintünk a keresztre...

(Iz 40:31)  De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.

Ima: Uram Jézus, elfáradtam. Segíts, hogy meglássalak, segíts, hogy fel tudjak nézni Rád. Segíts, hogy elrejtõzzem szent sebeidben. Ámen.

Emlékezetébe véste

(Lk 2:15-19) Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvõ gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekrõl nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette.

 A Fájdalmas rózsafûzér második beveztõ titka így szól: Aki emlékezetünket erõsítse. Ha valaki elõször imádkozza ezt a rózsafûzért, talán meglepõdik ezen a titkon. Miért olyan fontos dolog ez a titok, hogy ennyire kiemelten kéri az imádkozó Egyház? Ahogyan telnek az évek és megöregszünk, egyre inkább megértjük ennek a kérésnek az értelmét...

Az emlékezés az ember életében

Már az elemi iskolában észrevehetjük, hogy mennyire fontos emlékezni. Fõleg az elemi iskolás kislányok között szokás az emlékes füzet készítése. Régebben a felnõtt fiatalok is készítettek emlékes füzetet. Az ilyen emlékes füzetekbe fotókat szoktak ragasztani vagy rajzokat készítenek és megkérik a barátokat, barátnõket, hogy írjanak bele egy-egy versikét vagy egy-egy szép gondolatot...

Késõbb készítenek családi fotoalbumokat, sõt ma már filmarhívumokat is, amelyekben benne vannak a fontosabb események: a babakor, a szülinapok, az iskolakezdések, az évzárók, a keresztelõk, bérmálkozások, esküvõk, kirándulások, üdülések, stb. Fontos az ember és a család életében az emlékezés...

Van ami élesen megmarad az emlékezetünkben és van amit elfelejtünk. Vannak emlékek, amelyekre szivesen emlékezünk és vannak emlékek, amelykre nem szivesen emlékezünk vissza. Vannak emlékek, amelyeket egyszerûen kitörölnénk, ha lehetne... Vannak emlékek, amelyek megmagyarázhatatlan módon felkavarják lelkünket és könnyeket fakasztanak a szemünkbe...

Az emlékezet megtisztítása

Azt mondják, hogy az emlékek nem vesznek el, hanem halálunk óráján egész életünk világosan fog lepörögni elõttünk... Van aki azt mondja, hogy olyan lesz a különítéletünk az Úr Jézus ítélõ trónja elõtt, mintha leűlénk Vele egy képernyõ elé és megnéznénk életünk teljes és vágatlan DVD-jét. Hát ez elég kényelmetlen lenne... Boldog az az ember, akinek bûnei nincsenek felvéve erre a DVD-re és nem kell végignéznie ezeket...

(Róm 4:7-8) Boldog, akinek a bûne megbocsátva, akinek be van födve gonoszsága. Boldog ember, akinek az Úr vétkeit fel nem rója.

Tehát tisztítsuk meg emlékezetünket a bûneinktõl. Ezt elsõsorban a folyamatos lelkiismeret vizsgálattal tehetjük meg és a kiengesztelõdés szentségével, vagyis a szentgyónással, ami a különítéletünk elõvételezése. A protestánsok is megtisztíthatják emlékezetüket lelki beszélgetéssel, lelki gondozással, amely végén imádkoznak a megtisztulásra vágyó hívõért. A Szentlélek betölti és megtisztítja a sérült emlékterületeket, a lélek sérült kamráit...

Az ember nem azonos az emlékezetével

Manapság divatosak az olyan sci-fi filmek, amelyben az emberi klónozás témáját boncolgatják. A téma alapja, hogy az ember én-je az emlékeiben él és az emlékei határozzák meg személyét. Így aztán, önmaga klónozása által, az ember akár örökké is élhetne... 

Azonban ez nem így van... Az ember sokkal több, mint az emlékei és sokkal több, mint valami számítógép-memória. Az embernek Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelke van, amely már magzatkorban létezik, él és érez. Ebbõl a szellemi-lelki magból növekedik az ember, akinek halhatatlan lelke van és ebben jönnek létre az emlékek. A megtapasztalások, a neveltetés, a tanulás, az események és a cselekedetek, mind hozzájárulnak az ember lelki fejlõdéséhez. Az ember lelke, Isten kegyelmébõl, egy kis kamrából, óriási kastéllyá tud növekedni. A fent említett folyamatokban lehetnek rossz dolgok is, mint pl. botránkozások, megbántások, rossz tapasztalatok, személyes bûnök, stb, azonban ezek, hogyha karban van tartva a lélek, rendben kigyógyulnak és nem épülnek be fájdalmasan az ember lelkébe...

Egy betegség miatt, vagy az öregkorral, megjelenik a felejtés és a leépülés. Lehet ez szenilitás, öregkori demencia vagy Altzheimer kor. Az ember leépülhet, akár olyanná válhat, mint egy növény... Vajon, ilyenkor az ember elveszett az emlékezetével együtt? Nem... Az ember ott van bent, csak elromlott az interface. Elromlott a lélek fizikai kapcsolata a külvilággal. Az ember én-je, a lelke odabent van, de nem tud már megnyilvánulni. Az ember memóriáját nem lehet letölteni egy memóriaegységre, majd egy új testbe feltölteni. Az ember csak akkor ember, ha a teste és lelke teljes egységben van, ahogyan Isten teremtette. A véglegesen leromlott memóriájú ember, csak az Úr Jézusban tud újra önmaga lenni, a Szentlélek által...
 

Emlékezés a társadalomban

Nagyon fontos az emlékezés a társadalomban. Már a kisiskolásoknak is tanítják a történelmet. Az értelmiségiek egész rétege dolgozik azért, hogy a társadalmi emlékezetet kutassák, rögzítsék, ápolják és tanítsák. Ez a történelem tudományának szerepe... Az embereknek fontos, hogy megismerjék az emberiség emlékezetét a kezdetektõl, egésszen a napjainkig. A népeknek, mind nagyon fontos, hogy ismerjék történelmüket, eredetüket, gyökereiket, amilyen régrõl csak lehetséges. Ásatásokat, kutatásokat és tanulmányokat végeznek ezért...

Fontos, hogy a társadalmi emlékezés is megtisztuljon és meggyógyuljon. Erre való a történelem tisztességes feltárása, a bizonyos korszakokat elítélõ nyilatkozatok, dokumentumok, könyvek, vagy a nemzetek közötti hivatalos kieggyezések. Gyakran elõfordult, hogy országok, nemzetek, vezetõk vagy egyházfõk, elítéltek diktaturákat, népírtásokat és hivatalosan bocsánatot kértek a múltbeli atrocitásokért. Ez csakis akkor jöhet létre, ha azokban az országokban, nemzetekben, az egyes emberek megtérnek és belátják, hogy csakis békében, megértésben és kölcsönös tiszteletben lehet teljes életet élni. Az ilyen széles körû személyes megtérések tették lehetõvé, hogy az emberek bocsánatot kérjenek a keresztes hadjáratokért vagy elítéljék a náci, fasiszta vagy a kommunista diktaturákat...

Fontos a személyes életünkre nézve is, hogy a társadalmi emlékezés meg legyen tisztítva, be legyen gyógyulva, mert társadalmunk  békéje és végül személyes békénk függ ettõl. A meg nem tisztított emlékezetû társadalomban, a múlt gonosz szellemei feltámadnak és a társadalmi bûnök megismétlõdnek...

Emlékezés Isten kegyelmére

Az Úr Jézus azt mondja, hogy senki sem mehet Õhozzá, ha az Atya meg nem adja neki (Jn 6:65). Tehát Isten kegyelme vezet el bennünket az Úr Jézus Krisztushoz, a Szabadítóhoz. Megtérésünk és annak lelki folyamata olyan hatalmas kegyelem, amelyrõl nem szabad megfeledkeznünk. Jól az eszünkbe és szívünkbe kell vésnünk ezeket a kegyelmeket és csodákat. A szentírás számos helyen figyelmeztet, hogy mennyire fontos emlékezni Isten kegyelmére...

(Zsolt 50:22) Ti, akik megfeledkeztek Istenrõl, szálljatok magatokba, különben elvesztek, s nincs, aki megmenthet titeket.

(Zsolt 137:5) Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon le a jobbom!

(ApCsel 20:31) Ezért legyetek éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül, könnyek között figyelmeztettelek benneteket.

(Júd 1:5) Emlékezetetekbe szeretném idézni, bár egyszer s mindenkorra tudtok mindent, hogy az Úr Egyiptomból kiszabadította a népet, de késõbb azokat, akik nem hittek, elpusztította.

Nem feledkezhetünk meg az Úrról és az Õ irgalmáról egy pillanatig sem... A tiszta, egészséges emlékezet az Úrral való kapcsolatban áll, a Szentlélek által. Ha hûségesen ragaszkodunk az Úrhoz, akkor Õ folyamatosan tisztítja, gyógyítja és erõsíti emlékezetünket. Minél inkább a keresztre tekintünk, az Úr megváltó mûvére, annál inkább erõsebb lesz az emlékezetünk. A keresztáldozat fájdalma felszántja emlékezetünket és éberen tartja azt...

Az emlékezetünk gyógyítása

Vonuljunk vissza egy csendes helyre és elmélkedjük végig életünket:

-  Milyenek voltak az elsõ éveim a szüleimmel; elfogadott voltam-e vagy sem?

-  Milyen volt az óvódában?

-  Milyenek voltak az elemi iskolás éveim?

-  Milyen volt a gimnázium?

-  Milyen volt a katonai szolgálat?

-  Milyen volt az egyetem?

-  Milyenek voltak a tanítók, a tanárok, a vizsgák?

-  Milyen volt az elsõ szerelmem és a többiek?

-  Milyen volt az esküvõm?

-  Milyen volt a fiatal házaséletem?

-  Milyen volt a szûlés, a gyermekáldás? 

-  Milyen volt az életem dereka és a gyerekek nevelése?

-  Milyen problémáim, konfliktusaim voltak, a családban, a munkahelyen, a közösségben?...

-  Milyen személyes kapcsolatok okoznak bánatot, keserûséget, haragot vagy dühöt?...

   Stb...

Gondoljunk a szüleinkre, nagyszüleinkre, régi munkatársainkra, elhunyt barátainkra, ellenségeinkre és imádkozzunk értük. Sok eltemetett bûn, sérülés lehet ezekben az életszakaszokban. Kérjük a Szentlelket, hogy hozza fel és gyógyítsa ezeket. 

Akarod-e felszínre kerüljenek sérüléseid? Akarod-e átadni ezeket Jézusnak?...

Ima: Uram Jézus! Légy irgalmas hozzám. Tisztítsd meg életem DVD-jét, hogy amikor majd visszanézzük, ne kelljen szégyenkeznem. Ámen.

Ne féljetek!

(Mt 10:28-33)  Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.

Amikor az Úr Jézus azt mondja, hogy ne féljünk vagy ne aggodalmaskodjunk, akkor azt nem parancsolatként mondja, hanem bátorításként, mert tudja, hogy félni fogunk. 

II. János Pál pápáról két dolog juthat eszünkbe: „Totus tuus ego sum.”, "Egésszen a tiéd vagyok" és a  „Ne féljetek!”. Õ volt a teljes önátadottság és a félelmet nem ismerõ Isten embere. Ez nem két erény, hanem egy és ugyanazon erény két oldala. Az Istennek való teljes öntátadottság és a félelem leküzdése, szorossan összetartoznak...

A félelem

Mi a félelem? A félelem az az intenzív rossz érzés, szenvedély, amelyet valaminek az elvesztése vagy a kudarc miatti aggodalom okoz. Félelmünk tárgya lehet: az életünk, a biztonságunk, egészségünk, javaink, szabadságunk, jogaink, pozíciónk, munkahelyünk, stb. A félelem lehet obiektív vagy szubiektív. Pl. obiektív félelem volt az Úr Jézus gyötrõdése a getszemáni kertben, mert Õ bíztosra tudta, hogy mi vár rá, de gyakran a mi félelmünk szubiektív, mivel rövid idõn belül bebizonyosodik, hogy az a rossz dolog, ami miatt annyit aggódtunk, nem következik be...

Egy másik fajta félelem az, amelyet a bûn és a lelkiismeretfurdalás okoz. Az õsbûn óta, bennünk van a félelem és a rejtõzködés (Ter 3:7-8). A rossz lelkiismeret rejtõzködésre és rejtegetésre késztet bennünket. Ekkor a félelem, egyfajta aggodalom azért, hogy nehogy felfedezzék, felfedjék rejtett énünket, rejtett dolgainkat...

Félelmeink oka

 

Félelmeink oka: a bûn, a hitetlenség, az alázat és az önátadás hiánya:

- Fél az, aki bûnös, nehogy világosságra kerüljenek dolgai, vagy nehogy bûnhõdnie kelljen;

- Fél az, aki nem hisz Isten gondviselésében, hatalmában, szabadításában és abban hogy Õ nagyobb, mint a mi problémáink;

- Fél az, aki nem elég alázatos belátni, hogy az élet túl nagy autó ahhoz, hogy mi vezessük és hogy át kell adnunk a kormányt az Úrnak;

- Fél az, aki nem adja át dolgait és problémáit, egyszóval mindenét az Úrnak...

 

Állandóan félek? Félelemben élek? Mi az oka? Bûnben élek? Még nem tértem meg bizonyos bûnökbõl? Kevés a hitem? Nem hiszem el, hogy Isten tenyerén van az egész életem, az egészségem, a családom, minden javam? Nem hiszem el, hogy Isten hatalmasabb, mint a problémám? Nem vagyok elég alázatos? Azt gondolom, hogy én majd megoldom problémáimat, ne szóljon bele Isten a dolgaimba? Nem jutottam el valójában soha az önátadásig ? Lehet, hogy csak mondogatom, hogy átadom az életemet, de valójában nem tettem ezt meg soha?...

 

Félelmek az életben

Sokféle félelem van az életben:

A kisgyerek fél a sötétségtõl;

A kisgyerek fél elmaradni az anyukájától;

A kisgyerek fél az óvódától;

Az iskolás fél egy új osztályközösségtõl;

A tanuló fél egy vizsgáktól;

A gyerek fél egy új környezettõl, várostól;

A gyerek fél egy rossz filmtõl;

A gyerek fél a másfajta emberektõl;

Az ember fél a póktól, békától, kígyótól;

Az ember fél a magasságtól, a szoros helyektõl;
Az ember fél a közösségtõl, a tömegtõl;

Az ember fél a munkahelyi problémáktól, feladatoktól, konfliktusoktól;

Az ember fél a munkanélküliségtõl, a pénztelenségtõl;

Az ember fél a csalóktól, a tolvajoktól;

A nõ fél a tisztességtelen, erõszkos férfiaktól;

A nõ fél a szûléstõl;

Az ember fél gyerekei, házastársa, családja miatt;
Az ember fél a balesetektõl, szerencsétlenségektõl;

Az ember fél a háborútól, az erõszktól;

Az ember fél a betegségtõl, a vértõl, az orvosoktól;

Az ember fél véleményt nyilvánítani, hitét megvallani;

Az ember fél, hogy kiderül a bûne, elítélik és bezárják;
Az ember fél a babonától, az okkult dolgoktól;

Az ember fél az eljövendõ büntetéstõl, a kárhozattól;
Az ember fél a haláltól...

 

Ha felismerjük magunkat valamelyik példában, imádkozzunk az Úrhoz és adjuk át neki félelmeinket...
 

 

 

A félelem gyógyírja az önátadás és a szeretet

 

Minden félelemnek oka az aggodalom, hogy nehogy veszteség érjen bennünket. Nehogy elveszítsük magunkat, életünket, egészségünket, jólétünket, nyugalmunkat, biztonságunkat, gyerekeinket, tulajdonunkat, stb. Félelmeink oka, a mindenáron való ragaszkodás és a kudarc el nem fogadása. Ezért, félelmeinket csakis az Istennek való önátadás oldhatja fel. Ha átadjuk magunkat Istennek és magunkkal együtt minden problémánkat, akkor a szeretet kiszorítja belõlünk a félelmet.

(1Jn 4,18)  A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet.

 

Miért van szükség az önátadásra? Mert bennünk, emberekben, önmagunktól nincs szeretet. Isten a szeretet és a szeretet Istentõl van. Nem úgy van, hogy mi szeretjük elõbb Istent és majd Õ válaszol szeretetünkre, hanem Isten szeret elõbb minket, betölt minket az õ szeretetével és így leszünk képesek viszontszeretni Istent és embertársainkat.

 (1Jn 4,19)  Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket.

 

Ima: Uram Jézus! Félelemben és rettegésben élem életemet. Kérlek segíts, add nekem szeretetedet és szabadíts meg félelmeimtõl. Ámen.

Minden hiábavalóság!

(Préd 1:1-3) A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának a szavai. Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság! Mi haszna az embernek minden fáradozásból, amit magára vállal a nap alatt?

Salamon dicsõsége

Salamon, Dávid fia, király és próféta volt, aki nagy áldásokban részesült életében... Nem az õ érdemeiért áldotta meg az Úr, hanem apja, Dávid iránti irgalmából, akit az Úr kiválasztott és felkent Sámuel próféta által. Az Úr megígérte, hogy megáldja Dávid házát, és trónját megszilárdítja mindörökre...

(Jer 33:17) Mert ezt mondja az Úr: Dávid nem marad férfi sarjadék nélkül, hogy legyen, aki Izrael házának trónjára üljön.

(2Krón 1:8) Salamon így felelt az Istennek: „Nagy irgalmat tanúsítottál atyám, Dávid iránt, engem pedig megtettél helyette királynak.

(Iz 22:22) Az õ vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja.

Salamon bûnös kapcsolatból született (2 Sám 11:4-5) és mégis, õ lett apja, Dávid király utóda (1Kir 1:34). Õ építette fel a Jeruzsálemi Templomot (1Kir 6:14) és az õ imáját hallgatta meg az Úr a templom felszentelésekor (1Kir 8:22). Az Úr mérhetetlen bölcsességgel és gazdagsággal áldotta meg Salamont (2Kron 1:11-12). Mindezek ellenére, Salamon gyarló ember volt. Szíve keménysége miatt, az idegenek asszonyok és a bálványok miatt, az Úr elvette tõle az északi országrészt és azok késõbb megalapították Izraelt (1Kir 11:32)...

Jézus, Sirák fia sem írt valami hízelgõen Salamonról és felrótta neki, hogy ágyékát az asszonyoknak adta (Sir 47:19). Tehát Salamon az a férfi volt, aki minden jót, gazdagságot és élvezetet megtapasztalt: kapott isteni áldást, kegyelmet, nagy bölcsességet, mérhetetlen gazdagságot és hatalmat. Rengeteg felesége és ágyasa volt. Felépítette Isten templomát és a királyi palotát Jeruzsálemben. Isten meghallgatta imáit, épített, alkotott, vezetett, kormányzott és bíráskodott. Hódoltak neki a népek és semmi sem volt, amit ne kapott volna meg életében. Mégis, élete csúcsán, így kiáltott fel: Minden hiábavalóság!...

Salamon megfigyelte a természet állandóságát; az isteni ajándékokat: a bölcsességet és a tudományt; megtapasztalta az örömeket és az élvezeteket; megfigyelte a balgaságot és az esztelenséget. Bármit is szemlélt vagy tapasztalt, a végsõ következtetése az volt, hogy minden hiábavalóság. Mi volt ennek a hiányérzetnek, ennek a reménytelenségnek oka? Hát mi más, mint a halál… Az embernek bizony meg kell halnia. Bármilyen hatalmas is volt, bármit is alkotott, bárhogyan is élt, oda kerül ahová a többi…

A halál a reménytelenség oka

Mivel az ember lelke halhatatlanságra van teremtve, ezért a halál valósága hihetetlen számára. Látjuk a temetéseket, a sírhantokat, tudjuk, hogy egyszer nekünk is eljõn a vég, de valahogyan mégsem tudjuk elhinni. A halál annyira természetellenes, hogy egyszerûen elképzelhetetlen...

A halál a bûn következménye és annak zsoldja. A halál elõször is azért lett, mert az õsbûn által az ember elszakadt Istentõl, az élet forrásától. Másodszor pedig azért is lett, hogy korlátozza a bûn növekedését és elhatalmasodását a földön...

(Ter 2:17) De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.

(Ter 6:3) Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltetõ lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.”

(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsõségét.

Mivel az ember nem igazán tudja elhinni a halál tényét, és bûnös természete által önzõ és nagyravágyó, ezért beleveti magát a vagyongyûjtésbe, a földi szállás építésébe, a hatalom megszerzésébe és az élvezetek keresésébe. Nem akar tudomást venni arról, hogy mindezeket hamarosan itt kell hagynia. Sokan visszaélnek az Úr tűrelmével és még 80 éves korukban is csak a földeket, a gazdaságot, a vagyont és más hiábavalóságokat hajszolnak, ahelyett, hogy Istent keresnék...

Volt egy öreg, keménynyakú székely, aki sokat gazdálkodott és dolgozott életében. Durva és kemény volt még a feleségével és a gyerekeivel is. Gyűjtötte a vagyont és a földeket, a családjától minden jót megtagadott és csak hajtotta őket. Testvéreivel évtizedekig perelt a földekért meg a családi örökségért. Erõs ember volt, így hát nem betegeskedett, hanem egy napon agyvérzést kapott és néhány nap után meghalt. Felravatalozták a díszes, belsõ szobában és jöttek a rokonok, a komák meg a falubeliek a temetésre. Ott állt a gyászoló család feketében a koporsó mellett, könnyezõ szemekkel, de a feleség nem a férjét síratta, hanem a saját életét. Így kiáltozott zokokva a férje koporsója mellett: "Nna!... Most hol vannak a földjeid? Hány hektárt viszel magaddal?..."

Reményégünk Krisztus

Az ember, az õsbûn által a halált választotta, de Isten nem hagyta az embert a halálban és a reménytelenségben. Isten, az Õ felfoghatatlan szeretete által, új életet adott az embernek...

(Jn 3:16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

Isten egyszülött Fiát adta értünk, hogy nekünk életünk legyen és bõségben legyen.

(Jn 10:10) Én azért jöttem, hogy életük legyen és bõségben legyen.

Aki Jézus Krisztusban hisz, annak örök élete van és aki Benne reménykedik az nem csalatkozik...

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.

(Róm 5:5) A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.

A hit, a remény és a szeretet által, már ebben az életben megtapasztaljuk, hogy életünk nem hiábavalóság, hanem Krisztusban minden értelmet nyer, még a halál is. Krisztusban a halál nyereség és eltávózás egy jobb életre, arra a helyre, amelyet Õ készített el számunkra...

(1Kor 13:13) Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.

(Fil 1:21) Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.

(Jn 14:3) Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

Életünk hiábavalóságai

Sokat panaszkodunk, hogy gyakorlatilag életünk javát az árnyékszéknek dolgozzuk. Sokat fáradozunk azért, hogy együnk, de aztán minden az árnyékszékbe kerül. Aztán sokan 30 évre szóló hitelt vesznek fel, azért, hogy egy kis lakást vegyenek maguknak. Egy életet dolgonak, hogy legyen ahová lehajtsák a fejüket. És így sok mindent fel lehetne sorolni, amiért az ember látszólag hiábavalóan robotol. De Szent Pál azt mondja, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék...

(2Tessz 3:10) Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.

Azért élünk a földön, hogy Istené legyünk, hogy eljussunk az örök hazába és hogy ott örökké boldogan éljünk. De az örök hazába ezen az életen át vezet az út... Tehát semmi sem hiábavaló, ami ezt az életet helyesen szolgálja és segít bennünket kiteljesedni, útban az örök élet felé. Ezért semmi evilági dolog, ami az örök életre mutat, nem hiábavaló. 

Nem hiábavaló a tanulás, a szakma elsajátítása, a munka, az otthon megteremtése, a család, az étel, a ruha, az autó, a pihenés, a kirándulás, az orvos, a gyógyszer, stb. Minden hasznos, minden jó és minden Istentõl való. Semmi sem hiábavalóság. És mégis, bármi ezekbõl egyhamar hiábavalóssággá tud válni... Minden hiábavalóság, ami nem szükséges útban a végcél felé, ami nem Isten akarata szerint való, ami nem Krisztusban van cselekedve...

Sok hiábavalóság van az életünkben:

- Hiábavalóság az, ha valaki örökké csak tanul, doktorál, hogy magasztalja önmagát, de tudománya senkinek se használ;

- Hiábavalóság az, ha valaki olyan könyveket ír, filmeket, zenét alkot, amelyek nincsenek Isten dicsõségére és az emberek épülésére;
- Hiábavalóság az, ha valaki jó szakember, de nem segít, nem hasznal senkinek se;
- Hiábavalóság, ha valaki palotákat épít, holott egy kisebb házban is bõségesen megférne;
- Hiábavalóság az, ha valaki nagy gazdaságot, vállakozást, gyárat vezet, de azok nem használnak senkinek és alkalmazottai nyögnek a keze alatt;
- Hiábavalóság az, ha az ember elhagyja családját, ismét fiatal akar lenni és fiatal feleséget, fiatalos életet keres magának;
- Hiábavalóság az, ha valaki sok pénzt gyűjt, de senkinek sem használ vele, hanem csak a bankszámlában gyönyörködik;
- Hiábavalóság az, ha az ember megöregszik és ragaszkodik vagyonához, tárgyaihoz, amelyekre már nincs szüksége;
- Hiábavalóság az, ha az ember úgy öregszik meg, hogy számára Isten csak egy kérdõjel és a templom csak egy mûemlék; 

És még lehetne folytatni...

Ha Istené nem lettünk, akkor hiábavalóan éltünk. A legnagyobb hiábavalóság a kárhozat. Nem csak a fizikai halál létezik, hanem létezik az örök halál is, ami a kárhozat...

(Mt 10:28) Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!

(Jel 20:15) Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.

Tisztítsuk meg életünket folyamatosan a hiábavalóságoktól, mert egyszer úgyis meg kell tisztuljunk. Csomagoljuk össze a lelki kincseinket és legyünk készen bármely pillanatban elköltözni...

(1Kor 3:13)  Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tûzzel érkezik, és a tûz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája.

(2Kor 5:6-8) Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban. De bizakodunk, és inkább szeretnénk elköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz.

Amit majd összecsomagolunk és magunkkal viszünk, és ami megmarad a tûz próbája után, az lesz a miénk, ami valóban nem hiábavalóság...

Ima: Uram Jézus! Bocsásd meg a fiatalkori balgaságaimat és adj nekem bölcsességet, hogy megtisztítsam életemet a hiábavalóságoktól. Ámen.

Mondd meg az egyháznak

(Mt 18:15-20) Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni [MTörv 19,15]. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

Az Úr Jézus Krisztus nemcsak meghalt értünk a kereszten és feltámadt a halálból, hanem egyházat is megalapított (Mt 16:18), hogy továbbvigye megváltó mûvét az idõk végezetéig (Mt 28:20). Létrehozta maga körül a Tizenkettõ közösségének intézményét (Mt 10:2; 20:17), majd tágabb körben a tanítványok közösségét. Az utolsó vacsora kenyértörésében (Mt 26:26), a római katona lándzsaszúrása nyomán Szent Szívébõl kiáradó kegyelemsugár által (Jn 19:34), pünköskor a Szentlélek eljövetele által (ApCsel 2:2), létrehozta az Egyházat...

Szent Péter elsõ prédikációjának hatására (ApCsel 2:14) mintegy háromezeren keresztelkedtek meg (ApCsel 2:41) és létrejött az elsõ õskeresztény közösség (ApCsel 2:42). A szétszóródás után pedig létrejöttek a keresztény közösségek, úgymond "egyházak" (Jel 2:1). Ezek létrejöttével máris jelentkeztek az elsõ problémák. Szent Péter és Pál apostolok, leveleikben, bõven írnak ezekrõl a közösségi problémákról. Gyakran intették és feddték a testvéreket, hogy éljenek szeretetben, békességben és egyetértésben...

De hogyan van ez ma? Mi van akkor, ha megbánt engem valaki, vagy én bántok meg valakit? Mi van akkor, ha valakivel nem tudok egyetérteni és vita alakul ki? Hogyan kezeljük a személyes vagy közösségi konfliktusokat?...

A konfliktuskezelés eljárása

Az Úr Jézus, a fenti tanításával, egy testvéri szeretetre alapozott gyakorlati eljárást ad számunkra a konfliktusok kezelésre. Ez az eljárás három lépésbõl áll:

1. A négyszemközti figyelmeztetés

Ezt egyesek ezt „irgalmasság szövetsége” szabályának is szokták nevezni. Azzal kezdem, hogy vajon nem-e én értettem rosszul a dolgokat. Startból mindig a jót feltételezem testvéremrõl és nem a rosszat. Azt feltételezem, hogy csak tévedett, hogy nincs tudatában annak, amit tett és nem szándékosan cselekedett. A második dolog az, hogy vigyázok a testvérem jóhírére, tekintélyére és méltóságára. Igyekszem arra, hogy ne ítéljem el õt meggondolatlanul, vagy nehogy rágalmazzam õt, mert ez az igazság elleni bûn lenne. Mindezeket figyelembe véve, az elsõ dolgom felkeresni testvéremet és jelezni neki, hogy szeretnék vele beszélni négyszemközt. Ha a testvérem pozitívan fogadja kérésemet, nyitott és hajlandó négyszemközt tárgyalni, akkor már jó úton haladunk...

Akadályok

Nincs bennem elég szeretet, ezért rosszat feltételezek testvéremrõl, haragszom vagy félek és nem tudok négyszemközt beszélni vele. Ekkor haragomba zárkózok és füstölgök, vagy elkezdem szórni mások között a panaszaimat testvérem állítólagos tévedéséről. Nagy hiba, ha a kiengesztelõdés elsõ lépését kihagyjuk, fõleg ha egybõl elszaladunk panaszkodni egy feletteshez, elõljáróhoz...

2. A csoportos figyelmeztetés

Ha sikerült az elsõ lépés, akkor a probléma máris megoldódott. Legalábbis egy idõre... De meglehet, hogy a négyszemközti beszélgetés során árnyolódik a helyzet. Lehet, hogy rosszul értettem valamit, lehet, hogy nincs is igazam... Nyitott vagyok-e a párbeszédre? Vagy talán minden áron ragaszkodok a véleményemhez, elképzelt sérelmemhez? Akarom-e tudni, hogy mit gondolt, mit szándékozott valójában a testvérem? Meg tudom-e hallgatni õt?... Ha bebizonyosodott, hogy igazam van és testvérem nem látja be hibáját, akkor elgondolkodhatok azon, kit kérjek fel, hogy támogasson. Kik azok testvérek, barátok, akik megértik a problémát és kellõképpen segítenek szeretetben meggyõzni a tévedõ testvért?...

Akadályok

Talán nincs bizalmam másokhoz fordulni az űggyel. Hogyan kérjek meg két vagy három testvért? Hogyan értessem meg velük a bajomat? Megéri ez az egész cirkusz?... De lehet, hogy nincs két vagy három testvér, akit magam mellé állítsak. Ugyanakkor, tudatosítanunk kell, hogy itt elsõsorban nem a magunk igazáról van szó, hanem a testvérünk megtérésérõl. Nem a mi sérelmünk kiengesztelése a cél, hanem testvérünk lelkének megmentése. A figyelmeztetésnek nem szabad önzõ célt szolgálnia, hanem mindig a másikért, a tévedõ testvérért kell megtenni. Ha nincs emberünk, akit elhívjunk a csoportos figyelmeztetésre, akkor lehet, hogy megrekedünk az elsõ lépésnél. Fogadjuk el ezt békében. De az is lehet, hogy gyengeségbõl átugorjuk a második lépést és egybõl közösségi, nyilvános figyelmeztetéshez folyamodunk...

3. A közösségi figyelmzetetés

Ez az utolsó lépés a konfliktuskezelés eljárásáben. Ha a probléma súlyos és tényleg indokolt, akkor azt a közösség elé lehet vagy kell vinni. Ezt csak úgy lehet megtenni, hogy az ember elmegy a felelõs vezetõhöz, elõljáróhoz és megosztja vele a problémát. A vezetõ tudomásul veszi, majd tanácskozik a közösség oszlopos tagjaival, vezetőivel. Miután megítélték a dolgot, ha szükségesnek látják, a közösség elé viszik az ûgyet. A közössében meghozott döntés vagy ítélet kötelezi a feleket. A határozatot nem lehet semmibe venni vagy felrugni. Egy hivatalosan, nyilvanosan meghozott egyházi vagy közösségi döntés érvényes marad a mennyben is (a kulcsok hatalma, Mt 16:19; 18:18). Ezeket a döntéseket, ítéleteket, van amikor az egyházi törvények szabályozzák...

Akadályok

Mára a keresztény, krisztusi közösség is individualizálódott és gyakran szétesve, romokban hever. A közösségi kapcsolatok mintha már csak a misztikus kötelékek lennének... Hiányoznak a tényleges, együtt élő-érző emberi kapcsolatok. Annyira megsokasodtak a keresztény közösségekben a szõnyeg alá sepert, megoldatlan problémák, hogy gyakran ellehetetlenednek az testvéri kapcsolatok. Ebbõl kifolyólag, már alig nyilvánul meg egy reális elõljárói, kormányzó tekintély. A közösségekben az engedelmesség fellazult. Az előljáróknak, közösségvezetõnek nehéz a dolguk... Ezért aztán, ezt a harmadik lépést, enyhén szólva, nehéz dolog alkalmazni. Az emberek többsége soha nem él ezzel a lehetőséggel, lépéssel. Csak ritkán láthatjuk megnyilvanulni ezt, leginkább akkor, amikor egy papot vagy egy szerzetest fegyelmi okokból elhelyeznek vagy felfüggesztnek. Mivelhogy a közösségi, elõljárói elbírálás nem mûködik, ezért a belső konfliktusok elhúzodnak és nincs elõrelépés...

Kérdések:

1. Alkalmazom-e mások felé az „irgalmasság szövetségét”?
2. Hajlandó vagyok-e az ellenem tévedõrõl startból jót feltételezni?
3. Hajlandó vagyok-e személyesen beszélni az ellenem vétõvel és tisztázni vele a dolgokat?
4. Fel tudom-e adni véleményemet, igazamat?
5. Meg tudok-e bocsájtani, ha testvérem nem látja be tévedését és nem kér bocsánatot?
6. El tudom-e viselni békében, ha a testvérem nem változtat véleményén, magatartásán?
7. A vitás ûgyben, az én igazam fontos vagy a tévedõ testvérem lelki üdvössége?
8. Akarom-e oltalmazni tévedõ testvérem jóhírét, becsületét, emberi méltóságát?
9. Az ellenem vétõ testvér barátait vagy ellenségeit kérném fel a csoportos figyelmeztetésre?
10. Megfontolom-e a figyelmeztetõ lépéseim szükségességét?
11. Megfontolnám-e komolyan a harmadik figyelmeztetõ lépés súlyosságát és következményeit?
12. Tekinthetem-e tévedõ testvéremet úgy, mint egy „pogányt vagy vámszedõt”?

Mond meg az egyháznak 

Ha jól belegondolunk, az irgalmas lélek felfogja, hogy ezek a lépések nagyon komoly dolgok. Ezeket csakis szeretetben, testvérünk lelki üdvéért tehetjük meg. Az eljárást nem alkalmazhatjuk önzõ módon, hogy bebizonyítsuk igazunkat, hogy elégtételt vegyünk, hogy elítéljünk egy bûnös embert vagy hogy kizárjuk õt a közösségbõl. A mi Istenünk egy irgalmas Isten. Õ nem akarja a bûnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és üdvözüljön (Ez 18:23). Ezért az egyházi törvények is olyan szellemben vannak megalkotva, hogy lehetõleg felmentsék a bûnöst vagy enyhítõ körülményt nyújtsanak számára...

Mond meg az egyháznak, de hogyan? Hát, leginkább imában... Imádkozzunk az Egyházzal, Krisztus misztikus testében, a szentek közösségével együtt a tévedõkért és akkor az Krisztus kegyelme átvezet minket a figyelmeztetõ lépéseken annélkül, hogy elítélnénk testvérünket, mert a szeretet mindent remél (1Kor 13:7)...

Ima: Bocsásd meg Uram, ha nem voltam irgalmas, ha haragudtam testvéremre, ha kibeszéltem hibáit, ha megrontottam jóhírét és ha nehéz helyzetbe hoztam õt elõljárói elõtt. Ámen.

A szőlővesszők

(Jn 15:1-8) Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.

Az Úr Jézus sokszor tanított példázatokkal. Ezek a példázatok nem sántítanak az analógia szerint, hanem részleteiben is pontosak és kibonthatók. Így van ez a szõlõtõ példázattal is. Minden részletnek mély értelme van az üdvösség és a kegyelem szempontjából...

A szõlõtõ ábrázolás

A szõlõtõ ábrázolásnak három eleme van. A központi elem a szõlõtõ. A szõlõtõ azonban nem áll a semmiben, hanem egy környezetben, ami persze a talaj, a kert földje és a mellette álló láthatatlan szõlõmûves. A szõlõmûves kapával, ollóval és fejszével van felszerelkezve, tettre készen. Ez a második elem. Aztán vannak a szõlõvesszõk, amelyek a szõlõtõn találhatóak. Ez a harmadik elem. A talaj dolga tartani és táplálni a szõlõtõt, a szõlõtõ dolga tartani és táplálni a szõlõvesszõket és a szõlõvesszõk dolga gyümölcsöt teremni. A szõlõmûves dolga ápolni a szõlõtõt, tisztítva vagy lemetszve annak ágait. Csakis akkor nem hiábavaló a szõlõmûves munkája, a talaj tápereje és a szõlõtõ nedve, ha a szõlõvesszõk gyümölcsöt teremnek...

A talaj és a kert ez a világ, amelybe megtestesült az örök Ige (Jn 1:14), Akinek élete van önmagában, amint az Atyának is élete van önmagában (Jn 5:26). A szõlõmûves a mennyei Atya. A szõlõtõ az örök Ige, Isten Fia, a názáreti Jézus Krisztus, Aki megtestesült a Szentlélek által Mária méhében és beleszületett Dávid nemzetségébe. A szõlõvesszõk a meghívottak és választottak sokassága (Mt 22:14), Krisztus testének tagjai. A szõlõtõn feláramló nedv, amely táplálja a szõlõvesszõket, az a Szentlélek kegyelme. A szõlõvesszõk gyümölcse pedig a Szentlélek gyümölcsei (Gal 5:22), meg a krisztuskövetõk jócselekedetei (Mt 5:16). Ez Isten akaratának és parancsolatainak megcselekvése által valósul meg. A szõlõtõ ábrázolás hasonlatos a Szent Pál Krisztus teste ábrázolásával (1Kor 12). Így, a szõlõtõ a fõvel, Krisztussal egyezik és a szõlõvesszõk, a tagokkal, Krisztus tagjaival...

(1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.

Szent Pál különbséget tesz a természetfölötti nemes ágak és a természetes, vadon nõtt ágak között. A vadon nõtt ágak az üdvösségre meghívott pogányok, míg a nemes ágak azok, akik a természet szerint is Izrael népébe születtek belé. Tehát mi, a megkeresztelt pogányok leszármazottjai, a nemes tõbe beleoltott vadon nõtt ágak vagyunk, akik megnemesedtünk.

(Róm 11:24) Ha téged ugyanis levágtak a természetes vad olajfáról, s a természet rendjén felülemelkedve beoltottak a nemes olajfába, mennyivel inkább beoltják majd azokat saját olajfájukba, akik természet szerint is oda valók.

A szõlõvesszõk sorsa

A szõlõmûves minden természetes vad szõlõvesszõt arra szán, hogy beleoltassék a nemes szõlõtõbe. Aki elfogadja a meghívást Isten országaba, az beleoltatik a szõlõtõbe. De amint a fenti szentírási rész is mutatja, nem elég beleoltva lenni a szõlõtõbe, hanem növekedni is kell és gyümölcsöt is kell teremni. Tehát a szõvesszõk iránt az a követelmény, hogy megdicsõítsék a szõlõmûvest azáltal, hogy jó gyümölcsöt teremnek...

A szõlõvesszõnek három döntése, helyzete lehet. Az elsõ az, hogy beleoltódik a szõlõtõbe és jó gyümölcsöt terem. A második az, hogy elszakad a szõlõtõtõl. A harmadik helyzet döntés nélküli, amikor a beoltott szõlõvesszõ nem akar elszakadni se a szõlõtõtõl, de gyümölcsöt sem akar teremni.

A szõlõvesszõnek  különböző állapotai lehetnek:

1. Elszakad a szõlõtõtõl

Az ilyen szõlõvesszõ már nem részesül az éltetõ nedvben, amely a szõlõtõtõl származik és így elszárad. Ezek azok az emberek, akik a személyes, halálos bûneik által, elszakadnak Jézus Krisztustól és a kegyelemtõl, majd lélekben elszáradnak. Az ilyenek már nem részesülnek a Szentlélek kegyelmében és így újra a gonosz hatalmába kerülnek. Ha vissza nem oltódnak a szõlõtõbe, akkor a végsõ sorsuk az örök tûzben való kárhozat lesz...

2. Lemetszik a szõlõtõrõl

Amely szõlõvesszõ beleoltatik a szõlõtõbe, de nem akar gyümölcsöt teremni, elõbb-utóbb le lesz metszve. Ezek azok az emberek, akik meg lettek ugyan keresztelve, ismerik is Jézus Krisztust, de nem hisznek Benne és nem akarnak az Õ tanítása szerint élni. Ha a szõlõvesszõt a fügefa esetéhez hasonlítjuk, akkor láthatjuk az evangéliumokban, hogy az ilyen gyümölcstelen fák kiszáradnak, kivágják õket és a tüzre dobják...

(Mt 21:19) Az út mentén látott egy fügefát. Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így szólt: "Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!" A fügefa azon nyomban kiszáradt.

(Lk 13:6 ) Aztán egy példabeszédet mondott. "Egy embernek a szőlejében volt egy fügefa. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Három év óta mindig jövök, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet?

Ez az állapot is a kárhozatra vezethet...

3. Megtisztítják

Amely szõlõvesszõ a szõlõtõben marad és gyümölcsöt terem, azt a mennyei Atya visszametszi, hogy megtisztuljon és még több gyümölcsöt teremjen. Azok a krisztuskövetõk, akik az Úrban maradnak, hûen követik Õt, elkezdenek jó gyümölcsöt teremni. De életükben marad néhány rossz hajtás, amelyek nem teremnek jó gyümölcsöt. Ezeket a rossz hajtásokat visszametszi az Úr, hogy tovább nemesítse a szõlõvesszõt. Ezek a visszametszések a lelki élet különbözõ szakaszai, amelyekben különbözõ megprobáltatásokat és kereszteket él meg a krisztuskövetõ. A megprobáltatások és keresztek arra jók, hogy visszanyessék bûnös természetünket és hogy életünk bizonyos területein megtisztulva, engedelmességet és alázatosságot tanuljunk. A lelki élet paradoxonja, hogy a megtérés utáni krisztuskövetést nem a megkönnyebbülés követi, hanem a nehézség és kereszt, hogy még inkább Krisztushoz hasonuljunk. Ezért a megprobáltatások  és keresztek a jó lelki fejlõdés útjelzõi. Csakis ez a harmadik állapot, a szűk ösvény vezet az örök életre...

A szõlõmûves dicsõsége

Isten dicsõsége, az Õ hatalma és gyönyörűsége... Isten dicsõségnének megnyilvánulása az Õ hatalmas és gyönyörüséges tervének megvalósulása. Isten dicsõsége megvalósult a szõlõtõben, amikor beteljesedett a megváltás mûve a kereszten. A feltámadt és megdicsõült Megváltó folytatja megváltó mûvét egésszen az idõk végezetéig, a feltámadásig, a mi teljes megváltásunkig és az egész teremtett világ megváltásáig. De a szõlõmûves dicsõségének meg kell nyilvánulnia a szõlõvesszõkben is azáltal, hogy sok jó gyümölcsöt teremnek...

(Jn 15:16) Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt.

Isten sok szõlõvesszõt (vagy sok fát...) álmodott meg. Úgy álmodta meg õket, hogy jó gyümölcsöt teremjenek:

(Mt 7:17-19)  Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.

A szõlõmûves dicsõsége abban nyilvánul meg, hogy a szõlõvesszõk, a szõlõtõben maradva, jó és maradandó gyümölcsöt teremnek. A szõlõvesszõk csak akkor tudják megdicsõíteni a szõlõmûvest, ha szorosan a szõlõtõben maradnak. Amint az ágak nem tudnak élni a törzs tápláló nedve nélkül, úgy mi sem tudunk jót cselekedni, csakis ha az Õsszentségbõl, Jézus Krisztusból áradó kegyelemmel táplákozunk. Ezek a gyümölcsök lehetnek belsõ vagy külsõ gyümölcsök.

A belsõ gyümölcsök a Lélek gyümölcsei:

(Gal 5:22) A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség,...

A külsõ gyümölcsök a jócselekedetek: az igaz tettek, az irgalmasság cselekedetei, a testvéri szeretet gyakorlása...

(Mt 5:16)  Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!

A szõlõvesszõ élete nem egy korlátozott, szabadságtól megfosztott élet, hanem egy szabadságban megélt, bõséges élet. A szõlõtõbõl, Jézus Krisztusból, belénk áradó kegyelem, bõséges életet ad...

(Jn 10:10)  Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.

Ima: Uram Jézus Krisztus! Add, hogy mindig ragaszkodjam törvényeidhez és soha el ne szakadjak tõled. Ámen.