Ki az én felebarátom?

(Lk 10:25-37) Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: ,,Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?' Ő ezt válaszolta neki: ,,Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?' Az így felelt: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből [MTörv 6,5]; felebarátodat pedig, mint önmagadat' [Lev 19,18]. Erre ő így szólt: ,,Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.' De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ,,De ki az én felebarátom?' Jézus akkor így kezdett beszélni: ,,Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: ,,Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.'' ,,Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?' Az így felelt: ,,Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.' Jézus erre azt mondta neki: ,,Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!'

Ki az én felebarátom? Vajon ez ma csak egy retorikus kérdés? Jelent ez számunkra ma valamit?... Érdekes a magyar nyelvben ez a szó, hogy felebarát, fele-barát. Mit jelent ez valójában? Félig-meddig barátom? Felemás barátom? Barátom is, meg nem is? Mi az, hogy felebarát?...

Sokszor van az, hogy különbözõ népcsoportok között gyûlölet lángol fel. Ember embernek farkasa... Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad és gyakran még egy nemzeten, országon belül is van, hogy bizonyos népcsoport a farkasok prédája lesz... 

A '90-es években, a szétesõ Jugoszlávia esete bizonyítja, hogy ezek a veszélyek ma is aktuálisok, és mint parázs a hamú alatt, ma is ott lapulnak. Ebbõl a szemszögbõl felvetõdik a kérdés, hogy ki a mi felebarátunk? Kit tudunk belefértetni ebbe a fogalomba? Belefér mondjuk a cigány? Vagy a zsidó? Hát az oláh, a tót, vagy az ukrán?... Melyik az a "felebarát", amelynek még csak a megemlítése is csavar egyet a gyomrunkon, összeszorítja a torkunkat, öklünket? Melyik az, amelyiket otthagynánk összeesve a járdán és átmennénk az út túlsó oldalára?...

Amíg a szívünkben útálat és gyûlölet van bizonyos népcsoportok iránt, amíg ezeket szívesen tudnánk nem létezõknek, amíg ezekkel semmiképpen sem fognánk kezet, addig nem ismerjük a felebaráti szeretetet. Vigyázzunk, hogy senkit meg ne útáljunk, mert annak az embernek is van õrangyala, aki minden nap Isten trónja elé járul. Nehogy bepanaszoljon minket (Mt 18:10)... Amíg a szívünkben gyûlölet van, akár egy ember iránt is, addig nincs részünk Isten országából (1Ján 3:15; 1Ján 4:20). Ezért hát tartsunk bûnbánatot és engesztelõdjünk ki szívünkből minden embertársunkkal...

A felebaráti szeretetet nem csak az utálat meg a gyûlölet gátolja, hanem az önzés, a közöny, meg a gyávaság is... A lényeg, hogy én legyek jól, én haladjak, aztán aki elesett, oszt jó helyen van... Magára vessen ha pipogya, ha elhagyta magát... Miért nem vigyázott magára? Miért nem gondoskodott jobban? Miért tartozna ez rám? Mindenki éljen meg, ahogyan tud... Ilyen az élet... Nagyon sajnálom, de nem tartozik rám. Ott a Caritas, a hajléktalan szálló, meg az a sok segélyszervezet. Jõjjenek és oldják meg a helyzetet. Azért vannak. Hát nem?...

Egyszer mentem át egy szûk sikátoron. Emberek álltak sorban a sikátorban egy kenyérüzlet ablakánál. Egy tagbaszakadt férfi tántorgott felém. Nagyon részegnek tûnt és félelmet keltett bennem. A sorbanállók hangosan kacagták és gúnyolták: Nna, jól benyalt az ipse... Amikor odaért hozzám, egyenesen a karjaimba tántorodott, majd visszahőkölve nekiesett a falnak. A hideg is kirázott. A sikátor végénél felocsúdtam... Akkor jutott el az eszemig, hogy ennek az embernek nem is volt alkoholszaga. Egybõl rájöttem, hogy ezzel az emberrel valami baj van. Nem tudtam nyugodni. Visszatértem a sikátor túloldalaára és ott rá is találtam a vasuti sínektõl pár méternyire. Hanyatesve feküdt a földön és kapálózott, mint egy hátára esett cserebogár. Nem volt képes sem megfordulni, sem felállni, csak a szemét meresztgette és tátogott... Odaléptem hozzá és megláttam mellette a szatyrát amelybõl kiszóródtak a dolgai. Közöttük láttam valamilyen gyógyszereket és egy zaharinos dobozt. Rögtön rájöttem, hogy ez az ember cukorbeteg és krizise van... Azonnal telefonáltam a mentõért és tíz perc múlva el is vitték a korházba. Akkor nagyon elgondolkodtam... Dél volt, az első műszak vége. Emberek százai jöttek ki a környezõ gyárak kapuin és haladtak el mellette a síneken át. Mind ránéztek, kikacagták, de oda nem ment volna akár egyvalaki is, hogy felemelje...

A fenti igerészben láthatjuk, hogy pont azok, akiknek a leginkább kellene ismerni Isten akaratát, a szeretet parancsolatát, az irgalmasságot, azok kerülik ki nagy ívben a szerencsétlenül járt embert. Vajon ma másképpen állnak a dolgok?...

A szamaritánusok, abban az idõben, Izraelben, olyan volt, mint ma nálunk a cigányok. Megvetett emberek voltak és lenézettek a zsidók szemében. Olyanok, akikkel nem álltak szóba (Jn 4:9)... Ez a szamaritánus talán nem is tanulta a törvényt, mert nem volt a választott nép körébõl, de a szíve természetes indulatából, benne volt a szeretet és az irgalmasság. Nem kellett senki se tanítsa, megmondja neki, hogy mit kell tennie. Egyszerûen érezte és megcselekedte... Képzeljük el, hogy minket, nagy templombajárókat, buzgó lelkiségi tagokat, magunkra hagynak bajunkban a közösség tagjai, de aztán jön egy cigány, akit nem látnak szivesen a templomban, a szentmisén, és felkarol, kisegít minket a nyomorúságunkból... Talán ilyen lehetne egy mai irgalmas szamaritánus történet...

Ezért aztán, ha egy ember segítő kezet nyújt felénk, bárkié is legyen az, bármennyire is piszkos, fehér vagy fekete, kérges vagy tetkós, fogjuk meg, mert az a mi felebarátunk keze, és az a segítő lesz majd a mi testvérünk...
 

  

 

Ima: Uram Jézus, szégyeljük magunkat, mert bizony nemigen vagyunk méltók a keresztény névre. Kérünk, adj nekünk bátorságot az irgalmasság cselekedetihez. Ámen.

Nem alkalmas az Isten országára

(Lk 9:57-62) Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: ,,Követlek téged, bárhová mész!' Jézus azt felelte neki: ,,A rókáknak odujuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.' Egy másiknak ezt mondta: ,,Kövess engem!' Az így felelt: ,,Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!' Jézus ezt válaszolta neki: ,,Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!' Egy másik is szólt neki: ,,Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!' Jézus azt felelte neki: ,,Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.'

Nem alkalmas Isten országára. Õ... Valaki ott... Akinek odaszólt az Úr Jézus... Mi igen! Isten ments, hogy rólunk legyen szó. Vajon? Tényleg nem rólunk van szó?...

Mit is jelent az Isten országa? Isten országa - ebben a világban - egy olyan ország, amelyet nem lehet behatárolni, nem lehet helyileg beazonosítani. Nincs rajta a térképen, nincsenek országhatárai, nincs országzászlója, nincs himnusza, nincs elnöke, miniszterelnöke, nincs kormánya vagy nincs parlamentje. Sõt, bizonyos értelemben, Isten országa még egyházi tisztségekbõl és szolgálatokból sem áll... Isten országa köztetek és bennetek van – mondja az Úr Jézus (Lk 17:21, A Károli-ban – a bennetek van).

(Lk 17:21) Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van.

(Lk 17:21, Károli) Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.

Szent Pál arra int, hogy ne a testieket keressük, mert Isten országa a lelkiekben való bõvelkedésben áll (Róm 14:17). Isten országa egy olyan valami, ami a Szentlélek Úristen müködése által bontakozik ki a megváltást befogadó hívõkben, akik hivatástudattal kapcsolódnak bele Krisztus testébe és a krisztusi közösségbe. Nem az egyenként hitre eljutott emberek hivatástudata hozza létre a hitközösséget, hanem a hitközösség szüli önmagába a hivõket. A hitközösség pedig az Egyház része, ami forrásként, az Õsszentségbõl csordult ki, amikor a római katona megnyította a lándzsával az Úr Jézus megfeszített testét. A szent oldalsebbõl víz és vér csordult ki, a kegyelem kiapadhatatlan forrása. Ekkor buggyant ki az Egyház a világba, ami aztán Pünkösdkor megszületett a Szentlélek eljövetelével...

Vajon az Egyház és Isten országa teljesen azonosak? Nem teljesen... Isten országa azok által valósul meg, akik befogadják az örömhírt, elfogadják Isten uralmát és megcselekszik akaratát. Hogy ez megvalósulhasson, ennek eszköze és célja az Egyház, amelynek feje Krisztus. De az Egyháznak nincs kimerítõ meghatározása... Mindenképpen, Isten országa leginkább Szent Pál Krisztus teste hasonlatában mutatkozik meg...

Krisztus teste

(1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból. Ha a láb azt mondaná is: "Nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez", azért a testhez tartozik. Ha pedig a fül azt mondaná: "Nem vagyok szem, tehát nem tartozom a testhez", azért a testhez tartozik. Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol volna a szaglás? Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok a tag, de a test csak egy. A szem nem mondhatja a kéznek: "Nincs rád szükségem" vagy a fej a lábnak: "Nincs rád szükségem." Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek. Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek, a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben, hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással. Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele. Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.

Látjuk, hogy miben áll Isten országa és talán vágyakoztunk is utána, de vajon alkalmasok vagyunk, hogy részesei legyünk? Az Úr Jézus több esetben is erõteljesen kijelenti, hogy van aki nem méltó Õhozzá, vagyis nem alkalmas Isten országára...

(Mt 10:37) Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.

(Mt 10,38)  Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám.

Próbáljuk meg összegezni a dolgokat. Melyek lehetnek azok az akadályok, amelyek elzárhatnak bennünket az Úr Jézustól, Isten országától, az Úr szolgálatától és végül, talán még az üdvösségtõl is?...

- Ha valaki nem hisz, nem tart bûnbánatot és nem akar megtérni;

- Ha valaki - amiután megtért - elkezdi visszasajnálni korábbi életét és visszatér a hitetlen, testi életformához: az önmegvalósításhoz, az anyagiassághoz, a bûnös életmódhoz, stb...

- Ha valaki jobban szereti családját és életét, mint az Úr Jézust és döntéseiben, prioritásaiban mindig önmagát, családját, saját életét helyezi elõbb és Isten dolgait pedig mindig hátrább;

- Ha valaki nem vállalja fel, hogy családja, barátai, munkatársai, üzlettársai, ismerõsei megvetik és elfordulnak tõle az Úr Jézusba vetett hite miatt;

- Ha valaki - a társadalmi nyomás hatására - megbotránkozik és megtagadja az Úr Jézust, azért, hogy jobban haladhasson az életben, hogy elfogadott, gazdag és sikeres legyen. Stb...

Az Úr Jézus, Isten létére, megalázta magát, szegényebb lett, mint egy róka, amelynek legalább van egy odúja... Vállalta mindezt, hogy nekünk életünk legyen. Mi pedig egy falat kenyérért, egy élettelen kõépíményért és egy csillogó pléhdarabért szégyeljük és megtagadjuk Õt?...

Ima: Jõjj Szentlélek Úristen, jöjj bátorság lelke. Töltsd be szívünket és add meg nekünk a bátorságot hitünk megvallására. Ámen.

Követeket küldött maga előtt

(Lk 9,51-56) Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: ,,Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?' De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.

Izrael népe tudta, hogy a Messiás eljövetelét egy követ fogja megelõzni, aki elõbb mindent helyreállít. Illésnek kellett eljönnie, aki egykor tüzes szekéren ragadtatott az égbe (2Kir 2,11-13; Mt 9:11-12).

 
(Mal 3:23-24) Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom. Ő újra fiaik felé fordítja az apák szívét, és apáik felé a fiaik szívét, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet.

Illés eljövetele Keresztelõ János személye által történt meg, amint maga az Úr Jézus tanusította (Mt 17:10-13). Keresztelõ Jánoson Illés lelke nyugodott (Lk 1:17) és az volt a küldetése, hogy "pusztában kiáltó szó" legyen (Jn 1:21-26), amely mindenkit bûnbánatra szólít fel. Ezáltal, az emberek eltávolíthatták az akadályokat a szívükbõl, hogy felkészülhessenek az Eljövendõ befogadására...

(Iz 40:4) Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, a hegyek ormai legyenek olyanok, akár a völgy.

(Mt 3:1-3) Ezekben a napokban Júdea pusztájában fellépett Keresztelő János, és így prédikált: "Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!" Ő az, akire Izajás próféta utal, amikor ezeket mondja: "A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!"

Miért tartja fontosnak az Üdvözítõ, hogy követeket küldjön maga elõtt? Csak azért, mert Õ a királyok Királya és mindenki hajlonva fogadja Õt? Miért nem toppan be csak úgy, és kész?... Aki készen áll, annak OK, és aki nincs kész annak annyi...  Azért, mert Isten a szeretet és Õ végtelenül irgalmas. Isten ismeri az embert és tûrelmes hozzá. Õ nem akarja, hogy akár egy is elvesszen közülük (Mt 18:14)... Mindenkinek meg akar adni minden esélyt az üdvözüléshez (1 Tim 2:4). Õ tudja, hogy az ember lelke nem egykönnyen gyúrható és formálható. Az embernek idõre van szüksége a tépelõdésre, a töprengésre, a habozásra, mielőtt döntene... Isten ezért mindig figyelmeztetõ követeket küld maga elõtt, akik elõkészítik az Õ útját a szívekben, akik megszántják a szívek szántóföldjét (Mt 13:23) és akik körülkapálják a fák tövét (Lk 13:8)...

Az Úr Jézus, amerre csak járt, elõreküldte a tanítványokat, de volt ahol nem fogadták Õt be... Vajon, vannak-e ma is Keresztelõ Jánosok, "pusztában kiáltó szavak”, taníványok, akiket az Úr maga elõtt küld? Igen, vannak. Ezek azok az emberek, akik érthetetlen módon, akár saját akaratukon kívül is, mindig kellemetlen dolgokról beszélnek. Ezek olykor igen keményen rombolnak le minden világi tabut: az emberi képmutatást, az egyházi elõljárók romlottságát, az emberek anyagiasságát, a szegények elnyomását, a házasságtörések elfogadását, paráznasággal való dicsekvést, stb. Ezek az emberek roppant kényelmetlenek... Õk azok, akiket azonnal kiközösítenek, akik magányosan eszik mindennapi kenyerüket, akiket soha, sehol sem fogadnak be... Szavaik csak amúgy puffognak, mint a petárda a sivatagban, anélkül, hogy bár egy visszhang is visszatérne belõlük... Nincs visszajelzés, nincs eredmény, nincs siker és nincs elismerés...

Vajon mindig követeket fog küldeni az az Úr Jézus maga elõtt? Nem... Az elsõ eljövetele irgalmas és alázatos volt. A második eljövetele viszont hirtelen következik be, dicsõséges és igazságos lesz. Az mondja, hogy úgy fog érkezni, mint a tolvaj az éjszakában (Mt 24:43; Lk 19:39). Ha a gazda tudná mikor érkezik a tolvaj, vigyázna vagyonára. Ha a szüzek tudnák mikor jön a Võlegény, nem aludnának el (Mt 25:5). Mi sem fogjuk tudni azt a napot... Ezért, ha felhívást hallunk a megtérésre, jusson eszünkbe, hogy az ilyen felhívásokból nem lesz sok... Nem lesz mindig és mindig, újabb és újabb felhívás...  Ha elutasítjuk a pusztában kiáltó szavát, a végén magunkra vessünk (Mk 6:11). Telnek az évek és egyszer csak eljön a nagy nap, amikor az Úr Jézus jön, hogy szemtõl-szembe találkozzon velünk. A találkozás napja és órája váratlan lesz, és az lehet a testvéri ölelés napja, vagy lehet a számonkérés és az ítélet napja. Rajtunk áll, hogy milyen lesz az a nap...

Ima: Add Uram kegyelmedet és az állhatatosság ajándékát, hogy hûen tudjak virrasztani. Ámen.

Ki a nagyobb?

(Lk 9:46-50) Azután felmerült köztük a kérdés, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus, aki ismerte szívük gondolatát, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és azt mondta nekik: ,,Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a legnagyobb.' Ekkor János így szólt: ,,Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űzött, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged.' Jézus azt felelte neki: ,,Ne tiltsátok meg; mert aki nincs ellenetek, veletek van.'

Amikor a gyerekek összegyûlnek játszani, hamar elkezdõdik a vita, hogy ki legyen a vezér. Az apostolok is, habár még csak laza közösségben követték az Úr Jézust és alig volt fogalmuk az Egyházról, amely a sziklára fog épülni (Mt 16:18), máris azon kapták magukat, hogy versengenek. Ki a nagyobb közöttük? A Zebedeus fiai máris külön protekcióért folyamodtak az Úr Jézushoz. Jóelõre fõhelyet akartak foglalni maguknak Isten országában (Mk 10:35). Manapság is vannak templomok, fõleg falun, ahol ha idegenként beülünk egy padba, nem restellik felállítani vagy odébbtaszigálni az embert... Valósággal  kilöknek a padból, mert állítólag, valamilyen íratlan szabály szerint, az a hely Mári nénié... Ilyenkor templom ide vagy oda, az ember felháborodik…

Az élet hamar megtanítja az embert, ha valahová kikerül az életben... Klisészerûen, egyhamar felbukkan a nagyratörõ kandidátus, aki fõnök akar lenni, aki dirigálni, irányítani és manipulálni akar mindenkit az õ tervei, szándékai, nagyravágyása vagy kapzsisága szerint. Sokan csakis azért akarnak felfele törtetni, hogy uralkodjanak, kihasználják embertársaikat és megszedjék magukat. Régen is így volt, de akkor volt egy remény, hogy majd felbukkan egy szent ember, aki megérti és megéli, hogy a nagyság nem az uralkodásban, a gazdagodásban, a másokon való élõsködésben áll, hanem mások szolgálatában. Volt egy-egy áldott hely, vagy pozíció, ahol a vezetõ, Isten kegyelmébõl, megértette, hogy az õ nagysága Istentõl van és a vezetõ munkássága szolgálatra való elhívás. Ma egy olyan rendszer kialakulását látjuk, amelyben minden pozíció mások kirablására és kihasználására irányul. És ez a rendszer mindent magához ragad és még a maradékot, a morzsákat is eltiporja (Dán 7:7)...

A világ érrendszere a gazsaság és vére a pénz. Isten országának érrenszere a személyes kapcsolatok és vére a szeretet. Amióta a Sátán megbukott, azóta Isten a nagyság elvét megfordította, mint a feje tetejére állított piramist és kifordította, mint a lehúzott kesztyût. A Sátán Isten helyére törtetett és sorsa a mélybe való bukás lett. Ha valaki pedig kicsinyé alázza magát, azt Isten felmagasztalja és maga mellé emeli...

(Mt 23:12) Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.

Az Úr Jézus teljesen kiüresítette önmagát és meghalt értünk a kereszten. Ezért az Õ neve a leghatalmasabb (Fil 2:9). Mindazok akik Õt követik, Õhozzá lesznek hasonlók. De ezt nagyon kevesen értik meg. A legszomorúbb, amikor pont azok, akik Jézus tanítványai, akik kiválasztott szolgái, akik ismerik Jézus tanítását, gyakran pont azok versengenek a legádázabban. Nagyon mûködik a „szent karrierizmus”. Kinek van nagyobb tisztsége, nagyobb beosztása, nagyobb címe az egyházban, vagy a közösségben... Nagyon vágynak arra, hogy mindig õk beszéljenek, hogy õk „szolgáljanak”, hogy „sztár-szolgálók” lehessenek, akinek a neve mindig ott a hirdetõtáblán, az újságokban, meg a TV-ben. Nagyon vágynak arra, hogy az emberek dicsérjék, tiszteljék õket, hogy hajlongjanak nekik és hogy érdemrendeket, kitüntetéseket kapjanak. Ha igazán vágynának Isten dicséretére (1Pét 1:7), akkor mindezeket eldobnák maguktól és az emberi dicséretek elõl elszaladnának (Jn 5:44)...

Nagy akarsz lenni? Csak egyet tehetsz. Alázd meg magad és légy mindenkinek a szolgája (Mk 10:43; 1Kor 9:19). Nincs olyan Isten országában, hogy a másik fölé helyezed magad. Isten minden nagyságot megszüntetett és összetört (Ef 2:8-9). Csakis kicsik lehetünk, mint a gyerekek... Másképpen nem jutahatunk be a mennybe. 

 

Ima: Szabadíts meg Uram minket a világ kevélységétõl. Ámen.



Kövess engem!

(Mt 9:9-13) Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: ,,Kövess engem!" Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: ,,Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?' Ő meghallotta ezt és így szólt: ,,Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: ,,Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot'' [Óz 6,6]. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.'

Az apostolok elhívása látszólag banális evangéliumi rész... A leendõ apostol dolgozik a hálójával, vagy ül a hivatali asztalánál, amikor odalép hozzá az Úr Jézus és azt mondja neki: "Kövess engem!". Erre az apostol azonnal feláll és követi Õt. Mintha meghipnotizálta volna őt az Úr Jézus... Se szó, se beszéd, se kérdés, se egyezkedés... Semmi... Az apostolok egy szóra elhagyták addigi életüket és egy gyökeresen más életbe vágtak bele. Ez minden hívõ dillemája: Ha én lettem volna akkor ott, meg tudtam volna ezt tenni? Vajon én képes lennék-e azonnal mindent otthagyni és követni Jézust?...

Ahogy az ember belegondol, lassan rájön, hogy ez a rövid tudósítás csak az eisberg csúcsa. Az apostol, aki a krisztusi meghívásra azonnal válaszolt, a korábban beért és meghozott döntését vitte akkor végbe... Isten már régóta munkálta benne ezt a döntést, mélyen a szívében. Az apostol már hallott Jézusról. Már követte az Urat távolról, hallgatta beszédeit, figyelte csodatetteit... Senki sem jöhet hozzám, ha a mennyei Atya nem vonza (Jn 6:44) - mondja az Úr Jézus. Tehát az apostol döntését, már napokkal, hetekkel azelõtt kezdte el érlelni szívében a mennyei Atya. Sok álmatlan éjszaka, sok imádkozás, sok töprengés elõzte meg a hivatás elfogadását. Sokszor suttogta az Úr az õ szívébe: Az enyém vagy... Kiválasztottalak ... Tervem van veled... Küldetésed van... Az azonnali felállás és követés nem egy spontán felbátorodásból fakadó lépés volt, hanem egy bizonyos idõ alatt titkon megharcolt és jól megfontolt döntés eredménye...

Az apostol, amikor felállt és az Úr után szegõdött, még nem tudta pontosan, hogy mivel is jár az Úr követése. De az Úr fokozatosan kibontotta előtte az Õ követésének emelkedõjét. Azt mondja, hogy aki követni akarja, vegye fel keresztjét és úgy kövesse Őt. Aki nem veszi fel a keresztjét, az nem méltó Õhozzá (Mt 8:34; Lk 14:27). Péter apostol, amikor János sorsáról érdeklõdik, a saját sorsára kap választ: Mi közöd hozzá... te kövess emgem (Jn 21:22)... Ebbõl megtudta, hogy egyszer majd életét kell adnia a hitért.

Az elsõ lelki szerelem ideje alatt (Jel 2:4-5), sokszor gondolunk arra, hogy az Úr Jézus követése valami rendkívülit jelent, valami más életállapotot. Valami nagy hivatás után vágyódunk, amelyre nem vagyunk rendelve, vagy elmennénk misszióba akár a a világ végére is. De az Úr  lassan megtanítja az embert, hogy az utazás és a misszió nem a messzeségben van, nem is az életállapot megváltoztatásában, hanem egy mély, bensõ, lelki utazásban. Ez egy mélyre ható, de felfele tartó, hosszú, lelki utazás... Ezen az úton, ha akarjuk, ha nem, vinni kell a keresztünket. S keresztünk hordozása a mindennapi döntéseinkbõl és lemondásainkból áll, amelyek nem tetszenek sem a családnak, sem a rokonságnak, sem a munkatársaknak, sem a régi barátoknak, s még csak a testvéreknek sem. Ez a kereszt gyakran magányossághoz vezet, mert ez az emelkedõ magányos. A Golgotára vezetõ út nem csoportkirándulás! Meglehet, akad néha egy-egy cirenei Simon számunkra is, de ne felejtsük: csakis Istennel születtünk e világra, és csakis Istennel halunk meg...

Eleinte az út könnyű és virgoncan haladunk rajta, mert visz magával a kezdeti buzgóság. Aztán jönnek a nehéz szakaszok, amikor nyavalygunk és háborgunk, vagy amikor a lelki szárazságtól nyüszíteni tudnánk. A vége felé megerõssödünk, s már örömmel haladunk felfelé, mert meglátjuk azt, ami Krisztus keresztjén túl van: a hegyen ragyogó Szent Várost. Ez erõt ad, mert a Szent Város nagyon szép, mert Isten olyan szépet készített azoknak akik õt szeretik, amilyent szem nem látott, fül nem hallott és emberi ész föl nem foghat (1Kor 2:9).

Kövess engem! - mondja az Úr. Ha testileg magunkra maradunk is, lelkileg mindig velünk az Úr. Minél nehezebb az út, annál inkább érezzük az Úr segítségét, mert Õ nem engedi meg, hogy erõnkön felül megpróbáltassunk (1Kor 10:13). És az igéretek igen nagyok ...

Ima: Imádunk Téged Jézus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. Add, hogy mi is mindvégig kitartsunk. Ámen.

Hallgatják és megcselekszik

(Lk 8:19-21) Odajöttek hozzá az anyja és testvérei, de nem juthattak hozzá a sokaság miatt. Szóltak neki: ,,Anyád és testvéreid kinn állnak, látni akarnak téged.' Ő azonban ezt felelte nekik: ,,Azok az én anyám és testvéreim, akik Isten igéjét hallgatják és megcselekszik.'

Kezdetben, a Húsvéti események utáni évtizedekben, még nem volt írott evangélium. Az örömhír csak beszéd által terjedt. Aztán az evangelisták leírták az evangéliumokat, az apostolok a leveleiket, majd a késõbbi tanítványok könyvekbe, kánonba rendezték azokat. Mára már sokféle formája van az evangelizációnak, de kezdetben csak az élõ szó volt. Keresztelõ Szent János elõkészítette az utat, majd az Úr Jézus meghírdette Isten országának eljövetelét (Mt 3:2; Mt 4:17) és elkezdte mûködését. Halála és feltámadása után, felment a mennybe és elküldte a Szentlelket. A Szentlélek felvértezte az apostolokat, hogy továbbadják Isten igéjét és hirdessék Isten országának örömhírét a népek között. 

Már kezdettől fogva - tudjuk az apostolok leveleibõl - egyesek csak hallgatták az igét, de nem cselekedték azt meg (Jak 1:22)... Ezt az Úr Jézus elõre megmondta a magvetõ példázatában (Mt 13:3-6). Lesznek olyanok akiknek elmegy az ige a fülük mellett és lesznek olyanok, akik befogadják ugyan az igét, de egyhamar megbotránkoznak. Ezek hiába hallgatják az igét, mert nem cselekszik meg azokat, nem élnek asszerint és nem teremnek jó gyümölcsöket. Azóta is elhangzik Isten igéje minden nemzedéknek. Mindig vannak akik megcselekszik az igét és vannak akik nem cselekszik meg. Sõt, vannak olyanok is, akik hivatásszerûen nemcsak hallgatják, hanem hirdetik is Isten igéjét és mégsem váltják tettekre...

Ebben az igerészben úgy tûnik, mintha az Úr Jézus goromba lenne édesanyjához és rokonságához. Mintha azt mondaná nekik: Most munkaidõben vagyok, ne zavarjatok... vagy mintha a családi és a rokoni kapcsolatokat meg akarná szûntetni. De ez nem így van... Itt arról van szó, hogy habár testbõl születünk és vér szerinti, rokonsági gyökereink vannak, egy újfajta, magasabbrendû rokonság felé tartunk... A vérbeli kapcsolatok lassan elmúlnak és helyükbe a lelki, magasabbrendü testvéri kapcsolatok kerülnek. A nemzetségek, nemzetek ideje is lejár és közeledik Isten országának és népének ideje ( Jer 24:7; Jer 32:38). Ott nem az fog számítani, hogy ki milyen családfához tartozik, hanem mindnyájan Isten gyermekei leszünk Krisztusban, a szentek közösségének és testvériségének tagjai. Szent Pál apostol is fájlalja, hogy a nemzetsége elutasítja az örömhírt (Rom 9:2; Gal 1:14), de vigasztalódik a származásilag görög testvéreivel, akiket az Úrban nyert (Rom 1:12). A régi, a test szerinti, az ádámi testvériség elmúlik és helyébe az új Ádám (Róm 5:14), a Krisztus általi testvériség lépik...

De vajon lépik-e? Mert ugyan sokan vannak meghívottak, de kevessen a választottak (Mt 22:14). Az embereket megkeresztelik az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében és ezáltal hivatalosan keresztények lettek. Aztán talán hallgatják is az igét, de teljesen másként élnek, mint ahogy az igében hallják... Sokan jönnek a Csíksomlyói búcsúra is különbözõ újpogány jelmezekben vagy szélsõjobboldali mozgalmak uniformisaiban, azok zászlói alatt. Ezek gyakran rettenetes eretnekségeket vallanak, vagy nyíltan fajgyülöletet és idegengyülöletet szítanak. „A Szûzanya hazavárja gyermekeit” – hírdeti a plakát. Vajon õk is a Szûzanya gyermekei és a mi testvéreink? Ha hinnének, ha megtérnek eretnekségeikbõl és gyülölködéseikbõl, ha bûnbánatot tartanának, akkor talán azok lehetnének ...

Másfelõl, habár tudjuk, hogy a román ortodoxok hagymakupolás terjeszkedést folytatnak már közel egy évszázada - ami persze egyáltalán nem testvéri magatartás - de mégis, amikor kerül egy lelkes kis román ortodox csapat, amely egy fakeresztet akar állíttani közterületre, akkor elkezdjük õket szidni, csakis azért, mert románok, anélkül, hogy megvizsgálnánk, hogy mit is akarnak és milyen szándékból? Õk valójában meg akarják vallani nyilvánosan hitüket Jézus Krisztusban és mi ahelyett, hogy örvendenénk, hogy valaki keresztet akar állíttatni közterületen, ellenük vagyunk, csakis azért, mert románok. Vajon kik testvéreink Krisztusban? Az elõbbiek vagy az utóbbiak?...

Senkit sem lehet rákényszeríteni a jóra és a szeretetre. Mindenki maga dönti el hogyan él, hogy csak hallgatója lesz-e az igének, vagy meg is cselekszi azt. Ugyanakkor, mindenki maga építi vagy rombolja a saját lelki házát... Rajtad áll, hogy szép lelki házad lesz-e vagy egy romhalmazod (Mt 7:27)...

 

 



Ima: Add meg Uram, hogy meglássam a testvért keresztény embertársamban, felebarátomban. Ámen.

Aki világot gyújt

(Lk 8:16-18) Senki, aki világot gyújt, nem borítja azt le egy edénnyel, sem ágy alá nem rejti, hanem a tartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert semmi nincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék és napfényre ne kerülne. Figyeljetek tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.

Mirõl szól ez a példázat? Ki gyújt világosságot és hol? Az emberi lélek egy házhoz hasonlatos és annak belseje egy szobához. Az emberi lélekben lévõ világosság nem más, mint a Szentlélek tüze és annak hét lángja (Jel 4:5), azaz, hét ajándéka (Iz 11:2-3). Isten megajándékozza az embert kegyelmével, a kegyelem kiapadhatatlan forrásából (Jn 1:16). Ez a kiapadhatatlan forrás pedig az Õsszentség, az Úr Jézus Krisztus, az isten-ember, Aki a világ világossága (Jn 8:12). Õ küldi el nekünk a Szentlelket (Jn 16:7-13), az Igazság lelkét, Aki a Vigasztaló...

A Szentlélekkel eltelt emberi lélek hasonlít az égõ húsvéti gyertyára. A hitehagyott, megbotránkozott ember lelke pedig hasonlít a kialudt gyertyára... Valaha égett, világított, de mára már kihült, a kanóca, dermedt és kormos lett. A hívõ ember szövétneke magassan lobogó lánggal ég és megvilágítja nemcsak lelke bensõ szobáját, hanem külsõ környezetét is. Világít, mert beszél a hitérõl, mert a szív bõségébõl szól a száj (Mt 12:34)... 

A Szentlélekkel eltelt embernek meg kell nyilvánulnia. Azért kapta a Lelket, hogy mûködjön általa, mert ha nem, haszontalan lenne ékessége és adottsága. Isten nem vesztegeti a Szentlélek ajándékait és adományait... Aki használja, annak tovább is adja, aki pedig nem használja és véka alá rejti, attól elveszi és annak adja, aki használja, mert aki Vele nem gyûjt, az tékozol (Mt 12:30)... Ha a gyertyát véka alá rejtjük, nem kap oxigént és kialszik. Ha a Lelket elfojtjuk, akkor a szövétnek lángja kialszik. Szent Pál apostol figyelmeztet bennünket, hogy a Lelket ki ne oltsuk (1Tessz 5:19)...

A dolgok belülrõl kifele, az emberi szívbõl kifele, szerteszét a világban áradnak... Az Úr meggyújtja bennünk a belsõ világosságát és táplálja azt abból a kiapadhatatlan forrásból, amely Õ maga, az Ősszentség. Ez az az örök életre buzogó forrás (Jn 4:14), amely egyszerre víz is, meg lobogó láng is... A buzgó hívõ szívébõl feljövõ bizonyságtétel, jócselekedet és életszentség pedig világosságot áraszt a tégla házakban, a közösségekben és az egyházban. Amint egykor Zebulun és Naftali földjének nagy világosság támadt (Iz 9:1; Mt 4:16), úgy támad ma is világosság a hívõ lelkek között, mert Isten országa bennünk és köztünk van ( Lk 17:21)...

De a világosság nyilvánosságot jelent... Aki megigazult Jézusban az világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá váljanak cselekedetei (Jn 3:20-21). Ha gonoszságban maradunk, ha gonoszságot rejtegetünk, ha szégyelnivaló titkunk van, ha titkolnivaló szándékunk van, akkor sötétségben járunk és nincs részünk Jézus világosságában. Ha ilyen dolgok vannak életünkben, akkor hozzuk nyilvánosságra a szentgyónásban, a gyóntató pap elõtt, aki a tanunk az Úr elõtt, hogy elõvételeztük ítéletünket. Ha ilyenmód világosságra hozzuk sötétségünket, akkor fátyol borul rá. Boldog ember az, akinek bûnei elfedeztetnek (Zsolt 32:1). Ha nem ezt tesszük, akkor amit titokban suttogunk, azt háztetõrõl fogják hirdetni (Mt 4:22), nyilvánosak lesznek a szív titkos gondolatai és a szentek közössége széllesvásznú moziban fogja nézni legtitkosabb szégyenünket...

Törekedjünk a világosságra és akkor a világosság ragyogó köntösbe fog öltöztetni bennünket...

Ima: Uram Jézus, fogadd el a mi bűnbánatunkat és tégy minket örök életre búzogó vízforrásokká. Ámen.

Segítették õt vagyonukból

(Lk 8,1-3) Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.

Az Úr Jézusnak nem csak isteni természete volt, hanem megtestesülése által, valóságos emberi természete is, Akinek fizikai szükségletei voltak. Működésének ideje alatt, teljesen a gondviselésre hagyatkozott és a mennyei Atya mindig rendelt Őmellé segítõket. Neki pedig nem volt semmije...

(Mt 8:20) A rókáknak van odújuk, de az Ember Fiának nincs ahová fejét lehajtania.

Ugyanezt a szolgálati létformát hagyta meg az apostoloknak is: Ne vigyetek magatokkal erszényt, két pár ruhát, két pár sarut vagy tarisznyát, hanem éljetek abból, amivel ellátnak...

(Mt 10:10) Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot!

(Luk 10:4) Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut.

Vajon ez ma is müködik? Néhány fiatal magyarországi ferences egyszer kipróbálta és sikeresen zarándokoltak Erdélybe csak egy szál csuhában. Helyenként meg-meg álltak, segítettek a mezõn dolgozóknak, az emberek meghívták otthonaikba és abból éltek, amivel megkínálták õket. Azt tapasztalták, hogy minden nap kaptak szállást és egy nap sem éheztek...

De az Úr Jézus nem csak az apostolokat küldte ki erre a kalandra, hanem a hetvenkét tanítvány által (Luk 10:1) a minden nemzetből (Ter 10) meghívott tanítványokat is. Ugyanakkor, Õ azonosul minden egyes követőjével. Azt mondta, hogy amit eggyel is teszünk a legkisebbek közül, azt vele tesszük és ha csak egy pohár vizet is adunk egynek az Ő tanítványai közül, az nem marad jutalom nélkül...

(Mt 10:42) S ha csak egy pohár friss vizet ad is valaki egynek, akár a legkisebbnek is azért, mert az én tanítványom: bizony mondom nektek, nem marad el jutalma.

(Mt 25:40) A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.

De mi hogyan is állunk ezzel? Ha megnézzük az egyházi hozzájárulások nyilvántartását, akkor azt tapasztaljuk, hogy a nyilvántartottak kb. 30%-a egyáltalán nem fizet egyházi hozzájárulást (kepét). A többi 70%-nak kb. fele csak mímeli a kepefizetést, holmi aprópénzzel... Aztán végül, lehet kb. 5-10% -a a híveknek, akik rendesen kifizetik az elõírt 1% -ot a személyes jövedelmükbõl.

Manapság egyre inkább hallani, hogy törvényt hoznak a koldulás ellen. Persze… Valóban, sok csaló él jól a koldulásból. De miért? Mert mi nem ismerjük a szegényeinket... És miért nem ismerjük õket? Mert nincs igazi közösség. Ha lenne igazi közösség, akkor tudnánk, hogy kik az igazi rászorulók és gondjukat viselnénk, ha az lehetséges, mielõtt még az utcára kerülnének... Ha ismernénk õket, akkor tudnánk, hogy ki a csaló és ki az igazi rászoruló. Manapság, ahelyett, hogy egy pohár vizet adnánk a rászoruló nyomorultnak, rendõrrel vegzáltatjuk és megbírságoltatjuk õt. Az pedig képes leszakítani neki a koldulásért a büntető cédulát, pedig nagyon jól tudja, hogy az a koldus soha nem lesz képes, hogy kifizesse a büntetést...

Régen mindenki szegényebb volt és ha házat kellett építeni, összegyűltek a szomszédok, meg a komák kalákára. Ha lakodalom volt, a közeliek levágtak egy-egy tyúkot és sütöttek néhány tál süteményt. Ma pedig irigyen kukucsálunk át a kerítésen, hogy cég dolgozik a szomszéd udvarán, mi meg nem haladunk. Az emberek ma már senkinek sem akarnak segíteni fizetség nélkül...

Mit tegyünk? Zárkózzunk be és szidjuk a világot? Az nem lehet... Nekünk tennünk kell a dolgukat. Fizessük ki tisztességesen az egyházi hozzájárulást és ne akarjuk Istent becsapni. Adjunk ételt az éhezõnek, adjunk vizet a szomjazónak, adjunk ruhát a mezítelennek, adjunk egy szál szivarat a szegény dohányosnak (ne intelmet a dohányzás ártalmairól...), adjunk néha egy pohár italt is a remegõ alkoholistának (ne akarjuk egybõl leszoktatni őt az italról...), segítsünk a munkától és a terhek súlyától roskadozóknak, támogassuk a betegeket és a gyengéket. Lehetõleg pénzzel segítsünk, ne haszontalan, kimustrált kacatokkal... Az adományozott pénz hármas örömet okoz: a pillanatnyi biztonság örömét, az elérhető dolgok közüli választás örömét és a vásárlás örömét...

Ne akarjunk eget rengetõ dolgokat tenni, mert sokan vesztek már el a karitatív válalkozások hinárjában... Csak kicsi dolgokat. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű (Lk 16:10). Jusson eszünkbe, hogy nagy lesz jutalmunk, mert amikor embertársunkat segítettük, az Úr Jézust segítettük...

Ima: Uram Jézus, bocsáss meg, hogy megfeledkeztem az irgalmasság cselekedeteirõl. Ámen.

Átadta õt anyjának

(Lk 7:11-17) Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság. Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. Amikor meglátta őt az Úr, megkönyörült rajta, és ezt mondta neki: ,,Ne sírj!' Majd odament, és megérintette a koporsót. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: ,,Ifjú! Mondom neked: kelj föl!' A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának [1 Kir 17,23]. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: ,,Nagy próféta támadt közöttünk!' És: ,,Isten meglátogatta az ő népét!'. Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken.

Egyszer édesapám azt mondta nekem: 

- Fiam, ahogy telnek az évek, bizonyos könyveket el kell olvasni… 

A szüleim nem éltek vallásos életet, ezért aztán fiatal koromban úgy éltem, mint a vadnyúl a mezõn, amely azt se tudja, hogy ég van a feje fölött... Amikor harmincéves lettem, egyszerre csak eszembe jutott édesapám mondása és elhatároztam, hogy kiolvasom a Szentírást. Az elsõ betûtõl az utolsóig …

Egy szabadság alatt kezdtem neki. Amint olvastam a Teremtés könyvét, rácsodálkoztam, hogy mennyire ésszerû és érdekes, és arra is, hogy elhiszem azt, amit olvasok... Hú-ha! Hiszen akkor nekem van hitem! – ujjongtam fel...

Ekkor eldöntöttem, hogy rajtacsípem Istent, milyen is Õ valójában… Kiolvastam, kijegyzeteltem Mózesnek mind az öt könyvét. Aztán rájöttem, hogy nem jó ez így, mert nyugdijas leszek, mire kiolvasom az egész Szentírást. Ekkor, egy ideig a Jelenések könyvével bíbelõdtem, majd egy sugallat által nekifogtam a Máté evangéliumának. Ebben a könyvben találtam rá Jézusra, a Tanítóra... Rájöttem, hogy Õ kell nekem. Ez az amit kerestem… Ekkor beteljesedett az életemben az az ige, hogy:

(Jn 6:44;65) Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki .

Az mennyei Atya megadta nekem, hogy rátaláljak Jézusra...

Ezekben az idõkben mindig az Úr Jézushoz imádkoztam. De amint lélekben elõre haladtam és növekedtem, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy minden gondolatom a mennyei Atya felé irányul. Egy idõ után azt vettem észre, hogy imáim egyre inkább a mennyei Atya felé fordulnak. Ekkor megéltem a Lélek által, hogy teljes szívembõl, örömmel tudtam kiáltani, hogy: Abbá! Atyám (Gal 4:6)… Ekkor rájöttem arra is, hogy ez nem magától történik, hanem az Úr Jézus nyilatkoztatta ki nekem, az Atyát, mert:  

(Mt 11:27) Senki sem ismeri az Atyát, csak az, akinek a Fiú kijelenti …

Egy idõ után elkezdtem írni. Amikor egy-két év múlva beleolvastam írásaimba és gondolataimba, elcsodálkoztam… Botorkálva kezdtem el, de egyre inkább fejlõdtem... Honnan van mindez? Hiszen tudom, hogy én ki vagyok és mit tudok ... Ezt semmiképpen sem tehettem a magam erejébõl... Ekkor ráeszméltem, hogy mindez csakis a Szentlélek mûve lehet. Aztán, nemsokára eljutottam egy közösségbe, ahol sok olyan emberrel találkoztam, akik az enyémhez hasonló útat jártak be. A közösségben pedig mélyebben megismertem a Szentlelket és az Õ müködését... Így eljutottam a harmadik isteni személyhez, a Szentlélekhez...

Azt gondoltam, hogy nem lesz több ismerkedésem, de tévedtem. Egy idõ után, egyre nagyobb feszültséget okozott bennem a Szûzanyához való imádkozás. Az Úr Jézus az egyetlen közvetítõ Isten és ember között (1Tim 2:5), Õ az egyetlen út az Atyához (Jn 14:6), de ugyanakkor Mária, az Úr Jézus édesanyja. Nem bánthatom meg sem a Szûzanyát, sem pedig az Úr Jézust azáltal, hogy édesanyját nem tisztelem kellõképpen. Ugyanakkor, az igazságot is feltétlenül meg kellett találnom és helyére kell tennem a dolgokat magamban. Kettõsség szaggatta lelkemet...

Amint világosságért könyörögtem, hogy ez a kétely eloszoljon, egy jelt kaptam. Volt a szekrényünk tetején, fellítva, egy fekete-fehér berámázatlan csíksomlyói Szûzanya kép. Amint ott könyörögtem a sötétben, a kép egyet koppant a szekrény tetetjén, majd leesett mellém a földre. A képet visszahelyeztem a szekrény tetejére és kipróbáltam mindent, de semmilyen húzat nem dönthette le onnan. Ez nagyon meglepett... Ezután felbuzdulva, keresni kezdtem és az egyik testvér tanácsára elolvastam a dogmatika könyvbõl a mariológia fejezetet. Amint elolvastam, egy csapásra megszûnt bennem mindenféle kétely és feszültség...

Így jutottam el Máriához, Isten Anyjához, az Egyház Anyjához és János apostol személye által az én személyes égi Édesanyámhoz is (Jn 20:26). Az Úr Jézus feltámasztott engem a lelki halálból, majd átadott Édesanyámnak, mintha csak én lettem volna az ő egyetlen fia. Anyám pedig nem maradt valahol a messzeségben, hanem közeljött és kijelentette magát nekem. Volt amikor figyelmeztetett, nehogy bajba keveredjek, volt amikor nehéz helyzetben azzal vigasztalt, hogy a gyermek Jézust nyújtotta felém, volt amikor emlõjébõl tejjel táplált, hogy növekedjek és fõleg, ott volt mellettem, amikor visszazuhantam és megütöttem a magam...

Az Úr Jézus életre keltett engem és átadott a Szent Kereszt elõtt felvonuló Egyház láttára Édesanyámnak, hogy megossza velem is az ő keblének édes melegségét:

 
(Zsolt 131:2) Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem.

Veled is megteszi, ha nem ellenkezel és elfogadod őt...

Ima: Drága mennyei Atyám, köszönöm a sok kegyelmet, amit Szent Fiad, Jézus, által adtál nekem és köszönöm, hogy égi Édesanyát adtál, aki betakar palástjával és oltalmaz. Ámen.

Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj

(Lk 7:1-10) Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba. Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt. Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját. Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: ,,Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építette nekünk.' Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: ,,Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: ,,Menj'', elmegy; vagy a másiknak: ,,Gyere'', odajön; és a szolgámnak: ,,Tedd ezt'', megteszi.' Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és az őt követő sokaságnak ezt mondta: ,,Bizony, mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!' A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.

A szentmise liturgiájában féltérdre ereszkedünk, jobb öklünket a mellkasunkra helyezzük és ezt mondjuk: Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj… 

Egy alkalommal, a prédikációban, megkérdezte retorikusan a püspökünk: Gondoltunk-e valaha arra, hogy tényleg nem vagyunk méltók, hogy az Úr Jézus a szívünk hajlékába jõjjön?...

A gyakorló hívõ, szép lassan eljuthat arra az elfásult állapotra, amikor már nem érzi lelkének valós, bûnös állapotát... Ilyenkor azt gondolja magában az ember: minden vasárnap, sõt hétköznap is misére járok, rendszeresen fizetem a kepét, részt veszek az egyházközség életében, a körmeneteken az elsõk között vagyok, hordozom a baldakint, a feltámadási szobrot, a keresztet, felolvasok a vasárnapi szentmisén... Hát ez nem elég?

Ki tudja? Lehet, hogy az ítéletkor, amikor mindezeket felsoroljuk az Úr Jézusnak, mint az a zsidó, aki azzal érvelt, hogy Nem tanítottál-e a mi utcánkban?, akkor az Úr Jézus azt válaszolja nekünk is: Távozz tõlem gonosztevõ, nem tudom honnan való vagy (Luk 13:26-27). Gondoljuk meg… Van-e vallásosságunknak valamilyen őszinte, igaz, evangéliumi tartalma?... Vagy talán az egész csak egy megszokott vallásos cselekedet-sorozat, lelketelen rituális megnyilvánulás... Keressük-e még a szûk útat, azt a jézusit, a lehetelennek látszót?... Érezzük-e mellkasunkban, szívünkben, a Szentlélek tüzét? Ott a lelkünk mélyén... Halljuk-e még a Lélek szavát? Vagy mindez mára csak egy emlékfoszlány, egy néhai kezdeti tûz, egy rég elhamvadt buzgalom…

Egy alkalommal Szent Fausztina nõvérnek meghagyta az Úr Jézus, hogy figyelmeztesse a kolostor elõljáróját, mert a kolostorban bûnös életet élnek. Ha nem tartanak bûnbánatot és nem térnek meg, akkor Õ kivonul a kolostorból. Hasonlóképpen a mi életünkben is, ha megfeledkezük az Úrról és bûnös életet élve, csak külsõségekben kimerülõ vallásos élet élünk, akkor az Úr kivonulhat életünkbõl és akkor a Szentlélek megszomorodva elhallgat bennünk (Ef 4:30). Akkor minden kükső vallásosságunk hiábavaló lesz... Hiába dicsérnek bennünket az emberek, hogy milyen jó katolikusok vagyunk, ha az Úr ítélete nem az...

Ha ez van, akkor bûnbánatot kell tartsunk, vissza kell térnünk az Úr Jézus tanításához és le kell mondanunk az emberek jó véleményérõl, megbecsülésérõl és dicséretérõl. Az emberek azt dicsérik, amit õk jónak gondolnak, nem törõdve Isten dolgaival. Erre nekünk is csak egy lehet a válaszunk: Távózz tõlem Sátán ! (Mt 8:38). Nekünk fel kell vennünk keresztünket és Jézus kell követnünk...

Ima: Uram Jézus, ma új erővel indulok neki az előttem álló útnak. Segíts visszatalálnom a kezdeti szeretethez. Ámen.

A szálka

(Lk 6:39-42) Hasonlatot is mondott nekik: ,,Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? És hogyan mondhatod testvérednek: ,,Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát '', a te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből!

Mivelhogy mi emberek mindig csak kifele nézünk a fejünkbõl és a saját személyünket ösztönösen kivonjuk mindenféle megítélés alól, ezért csakis mások szemében látjuk meg a szálkát. A szálkának pedig lennie kell, mert hát az õsbûn óta lehetetlen, hogy tökéletlenség ne legyen az emberben. Ezt el kell fogadnunk, mint az emberi élet természetes velejáróját. Bármennyit is küszködünk, bárhány évet is élünk a földön, egy perc sem lesz az életünkben szálka nélkül...

Lassan rájövünk vagy ráébresztenek embertársaink, hogy mi sem vagyunk kivételek, hogy nekünk is vannak hibáink, nekünk is önmagunkba kell szállnunk és meg kell vizsgáljuk magunkat. Lassan rájövünk, hogy önmagunk vizsgálata, csíszolása, korrigálása, nem más, mint a tanitványság egy-egy lépcsõfoka, vagyis Krisztus követése... Hiszen nincs más Mester, akihez mérhetnénk magunkat. Kinek a mintájára csiszolódhatnánk? Csakis a Krisztus mintájára... Lassan rájövünk, hogy nem jó az, ha csak elméleti szinten sajátítjuk el Krisztus tanítását és ha csak fejünkbõl kitekintve, mindig másokon észleljük a krisztusi tanítás és az életmód közötti ellentmondásokat. Az igazság egyre inkább a szívünkre hat és a Szentlélek egyre inkább meggyõz, hogy ne másoknál keressük a hibát, hanem a saját életünkben... 

Így egyre inkább rájövünk, hogy a tökéletesedés folyamata három fokozatból áll:

1. a tanítás hallgatása  és befogadása;
2. a tanult dolgok megcselekvése és megélése;
3. a tanítás továbbadása.

Ez a sorrend nem cserélhetõ fel... A probléma akkor adódik, amikor nem cselekedjük meg, nem éljük meg Krisztus tanítását, de nagy buzgalommal és szigorral akarjuk továbbadni másoknak, illetve megkövetelni azt másoktól. Ez szembeütközik az igazsággal...

(Mt 5:20) Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában. Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.

Ez bizony komoly figyelmeztetés az üdvösségünkre vonatkozóan...

Ha megtanultuk Krisztus tanítását és cselekedeteinkben valóban megéljük azt, akkor eljutunk a szelídségre és az alázatosságra. Azt mondja az Úr Jézus:  

(Mt 11:29) Tanuljatok tõlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívü.

Ha eljutottunk a szelídségre és az alázatosságra, akkor tanításunk, intésünk is szelíd és alázatos lesz (2Tim 2:25; 1 Pét 3:16). Ekkor már a mi is a Mesterhez hasonlítunk ...

Van aki azt gondolja: Mivel soha nem jutok el a Mester szintjére, ezért soha nem lesz szálkamentes a szemem... Ezért hát soha nem foglalkozok mások szálkáival. Elég nekem a magam baja – gondolja magában - mit törõdjek én mások szálkáival. De ez valójában nem más, mint önzõ begubózás. Az ilyen ember magánakvaló... Ez a szeretetlenséget és az irgalmasság hiányát tükrözi... A bűnösöket meginteni az irgalmasság lelki cselekedetei közé tartozik. Mindig kaphat az ember ürügyet arra, hogy sorsára hagyja testvérét, de az ilyen ember nem számol azzal, hogy kamat nélkül hagyja az egyetlen talentumát, amelyet egyszer majd az Úr számon fog kérni (Mt 25:26)...

Ezért aztán a tökéletesedés és a szálka dolga nem más, mint szeretetben, szelídségben, alázatosságban és jóságban való növekedés... Amit ma befogadtam, megtanultam és megéltem, azt holnap testvéreimnek is átadom szeretetben, szelídséggel, alázattal és jó példával. Ez egy mindennapos feladat, amely által kéz a kézben haladunk az üdvösség útján...

Ima: Jézusom bízom Benned! Ámen.

Erő áradt ki belőle

(Lk 6:12-19) Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett. Majd lement velük és megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak egy nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengermellékéről, akik eljöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket pedig tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és meggyógyította mindnyájukat.

Erõ áradt ki Belőle... Wow!… Milyen klassz!… Mennyire csiklandozza ez az ezoterikusok fülét... Minden reikis, ezoterikus, dianetikás, táltos meg sámán tapsol örömében. Lám, úgyebár, amit a magyarok õsei, valahol a dicsõ, pogány, ázsiai múltban tudtak és már akkor ismertek, benne van a szentírásban is... Ezt nem a Katolikus Egyház találta ki, sem a papok, hanem ez nyilván egy õsi szkíta, pártus örökség...  Mi Csíksomlyóra nem a kegytempolomért megyünk - mondják - sem a miséért, sem Máriáért, sem a papokért, hanem azért, mert Csíksomlyó hegye egy szent hely, ahol az erõ árad ki... Ott sugárzik az erő, az energia a hegyen… Tudjuk, meg is ingáztuk...

Efféle tévedésekkel találkozunk nap mint nap egyes magyar keresztények között, történelmi felekezettõl függetlenül. Vannak akik katolikusoknak voltak keresztelve, vannak akik reformátusoknak, stb. Egy a közös bennük: nem ismerik a hit dolgait. Ezt a tudatlanságot, a túlzott nemzeti ragaszkodást, a lelki szomjúságot vagy akár a kevélységet kihasználva, elragadta õket õket egy okkult szektás mozgalom... Ez valójában eretnekség és istenkáromlás. Pedig hát manapság annyira nem divatos valakit leeretnekezni. Állítólag sérti az emberi méltóságot…

De honnan jön ez a tévedés? Onnan, hogy az emberek nem ismerik Istent és a teremtés nagy mûvét. Konkrétabban, nem tudják azt, hogy többféle ég van...

(Ter 1:6-8) Azután újra szólt Isten: "Legyen boltozat a vizek között, s válassza el a vizeket a vizektől!" Meg is alkotta Isten a boltozatot, s elválasztotta azokat a vizeket, amelyek a boltozat alatt voltak, azoktól, amelyek a boltozat felett voltak. Úgy is lett. Isten elnevezte a boltozatot égnek.

(ApCsel 1:9)  Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.

(2Kor 12:2)  Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt - hogy testben-e, vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a harmadik égig.

Az elsõ ég az, amit az emberek mindig is kéknek láttak a fejük fölött: az atmoszféra. A második ég az, amit a modern ember kutat és próbál meghódítani: a kozmosz. A harmadik ég az, ahová az ember nem tud feljutni saját erejéből, hanem csakis az Úr Jézus által: a menny...

Az égben, vagyis mennyben van a mennyei Atya trónusa (ApCsel 7:49) és a föld az Õ a lábainak zsámolya (Mt 5:34-35). Míg az elsõ két eget fizikai erõk és törvények uralják, addig az utóbbit a lelki erõk. De mivel a lelki erõk magasabbrendûek, mint a fizikai erõk és törvények, ezért a lelkiek hatást gyakorolnak a fizikaiakra (testiekre), de a fizikaiak nem bírnak hatást gyakorolni a lelkiekre. Ezért van az, hogy az Úr Jézus szólt és a tenger lecsillapodott (Mk 4:39). Az Úr Jézus, az Ő isteni, lelki hatalmával, erõt gyakorolt a fizikai törvényekre. De vajon a gravitáció törvényének van-e hatása egy angyalra? Hát méginkább az Úr Jézusra? Nincs... Az Úr Jézus, amikor akart a tengeren járt, vagy felemelkedett a földrõl és eltûnt a felhõk fölött. Az angyalok is, ha akarnak repülnek vagy lebegnek...

Ne tévesszük össze az erõt a Szentlélekkel. Még a lelki erõt sem... A Szentlélek, a harmadik isteni személy és az erõ pedig az a hatás, amit Õ gyakorol. A lelki erõ kihat az alacsonyabbrendű szellemi vagy testi szférákra és megnyilvánul, mint fizikai erõ is. De mivel Isten nem csak közvetlenül hat erővel és világosít meg, hanem angyalai által is, ezért az alacsonyabbrendû erõket gyakran, az alacsonyabbrendû szellemi teremtmények fejtik ki (Jn 5:4)...

Ne legyünk alacsonyrendû gondolkodásúak és hitűek, hanem emeljük fel szívünket és értelmünket a magasabbrendű szellemi szférákba, oda, ahonnan a magasabbrendű erõ árad ki...

Ima: Uram Jézus, Te minden teremtett dolog fölött vagy. Óvj meg minket minden káromlástól és tévedéstõl. Add, hogy birtokoljuk Szentlelkedet és az Õ ajándékait, hogy szolgálhassunk Neked. Ámen.

Kelj föl és állj a középre!

(Lk 6:6-11) Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt a elszáradt kezű emberhez: ,,Kelj föl és állj a középre!' Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: ,,Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?' Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!' Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.

Életemben két elszáradt kezû embert ismertem. Mindkettõ fiatalon halt meg. Az egyik az unokatestvérem férje volt, aki kb. harminckét évesen hunyt el és a másik egy szomszéd fiú, aki talán a huszadik évét sem érte meg. A zsugorodott kar mindkettõnél olyan vérkeringési problémákat okozott, amelybe korán belehaltak... 

Hajlamosak vagyunk ne gondolni az ilyen sorsú emberekre. Nem szeretjük magunkat a helyükbe képzelni. Hálistennek nem mi vagyunk ilyen helyzetben. Szegények... Azzal rohanunk is tovább, hogy bûnt-bûnre halmozzunk... Pedig ha leállnánk csak egy percre és odahajolnánk az ilyen életekhez, az talán a javunkat szolgálná...

Õket is nagy reményekkel várták a világra. Elõször úgy látszott, hogy minden rendben van, aztán, amikor kiderült a baj, beköltözött a nyomorúság a családba. Ideig-óráig reméltek, ilyenben-olyanban hittek ennek, hittek annak, de aztán szép lassan belefáradtak, elcsüggedtek és elfogadták az elfogadhatatlant... A szomszédok elõször sajnálkoztak, aztán meg arra gondoltak, hogy vajon mit vétett a család, hogy ilyen büntetést mért rájuk a jó Isten. Vajon ki vétkezett? A gyerek biztos nem... Az apja, az anyja, a nagyszülõk? Aztán szép lassan megfeledkeztek a szomszédok is, elkerülték portájukat és a szenvedõ család, a beteg gyermek, maradtak a nyomorúságos életükkel. Minden nap figyelni a növekvõ gyereket, fájlalni a zsugorodó karját... Minden nap aggódni és szégyenkezni... Próbálni takargatni, rejtegetni a probémát és próbálni normálisan viselkedni, beilleszkedni az iskolai, egyetemi vagy munkahelyi közösségbe...

Azt gondolhatnánk, hogy távol áll tõlünk ez a nyomorúság. Pedig nem... Nagyon „cool”-ok vagyuk, kemény fiuk, akik jól elrejtjük problémáinkat, érzéseinket. Pedig odabent mi is csonkabonkák vagyunk ( v.ö. Luk 14:13;21, a Károli szerint). Oly sokan vagyunk, akiket nem akartak, nem fogadtak el, nem szerettek, nem dicsértek meg, nem ünnepeltek meg középre állítva. Már anyánk méhében összehúzódtunk, amikor megéreztük, hogy kaparókanalat szánnak nekünk, utána szívünk szorult össze, amikor szüleink nem fogadtak el, nem szerettek és nem dicsértek meg. Aztán, szép lassan, ez a sok szorongás, összeszorulás, lelki zsugorodássá változott és elzsugorodtak lelki tagjaink, amelyek bizalomra, hitre, tettvágyra, jócselekedetekre vittek volna minket...

Csak nézzük könnyes szemekkel a szép amerikai filmeket, amelyben meglepetéssel ünnepelnek meg valakit, gyönyörû születésnapi tortával, amikor a család és a többi 20-30 barát, tiszta szívbõl énekeli a „Happy birth day to you”-t. Nekünk, talán soha nem volt születésnapi tortánk, talán soha nem ünnepeltek minket és talán soha nem álltunk közepén. Ez a mi csonkaságunk! Ez a mi elsorvadt tagunk... Soha nem állhattunk a középen... Soha nem volt, talán egyetlen-egyszer sem, hogy legalább egy kis ideig, minden csak rólunk szóljon...

Amikor az Úr Jézus azt mondta az elszáradt kezű embernek, hogy: Kelj föl és állj a középre!, akkor a zsinagógában minden szem rá szegeződött, minden csak róla szólt. Róla, akit addig soha, senki nem vett számba... És most, a Mester õt szólította a zsinagóga középére. Ez a pillanat az elszáradt kezü ember „Happy birth day to you”-ja volt...  Ha a szívünkben, lelkünkben nekünk is csonkaság van, bizzunk, mert eljön a mi „Happy birth day to you”- nk is, amikor mi leszünk közepén, amikor egyedül miránk fog figyelni az egész szentek közössége. Akkor majd az Úr meggyógyítja minden csonkaságunkat (Jer 34:6) és letöröl szemünkrõl minden könnyet (Jel 7:17, Jel 21:4).

Ima: Uram Jézus, kérlek gyógyíts meg csonkaságomat és töltsd be szeretet-éhségemet. Ámen.