A mai elkényelmesedett, szuper háztartási gépekkel, lap-topon és hotdog-on felnevelkedett tápos nyugatinak, gyakran a leghalványabb fogalma sincs arról, hogy mit jelent naponta túrni, lapátolni a mocskot, csupasz kézzel megfogni a büdös szemetet, az oszladozó ganét... Ennek az adásnak sok mondanivalója van lelki téren is…
A németországi teológia egyik fellegvárában volt egyszer két nagyon tehetséges, fiatal teológus. Az idő elteltével a két teológus útja egyre inkább eltávolodott... Az egyik egyre inkább konzervativvá, oszloppá és kősziklává vált, míg a másik egyre inkább liberálissá, lázadóvá és rombolóvá. A két ember sorsa mára két ellenpólust testesít meg. Teljesen különváltak és közöttük nyilvánvaló és összeegyeztethetetlen ellentét jött létre. Ez olyan, mint amikor Isten különválasztotta a világosságot a sötétségtől...
A nyugati világ, ami persze nem azonos a nyugati kereszténységgel, előszeretettel pártolja a liberálist, a progresszivat, a rombolót, a sötét oldalra elcsúszottat és káromolja az igazat, a sziklát. És ennek talán így kell lennie… Annak idején is inkább választota a nép Barabást, mint az Úr Jézust. De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy ez az utóbbi ember belekövesedett, úgymond belemumifikálódott a téves nézeteibe, meggyőződéseibe. És ő nincs egyedül ezzel, hanem sok millió ember állapotát szemlélteti...
Miért van így és mit lehetne tenni ez ellen?... Isten nem avatkozik bele közvetlenül és erőszakkal az emberi nézet kialakulásába, mert tiszteli az ember szabad akaratát, akit az Ő képére és hasonlatosságára teremett. Nem nyúl bele az ember lelkébe durva kézzel, csavarhúzóval, hogy helyreigazitsa azt, és hejreállítsa az emberi lélek devianciáit. Viszont Isten szüntelenül, egy életen át hívja, hivogatja az embert, vissza a helyes útra, hol a szeretet puha kötelékeivel, hol súlyos láncokkal...
Szent Pál szeretethimnuszának nem lehet ellene mondani szégyentelenül... A szeretet mindig remél. De ott van a hideg józanság is, meg az élettapasztalat, amely könyörtelenül bizonyítja, hogy a mumifikálódótt, megkövesedett lelkű, tévedéseiben megrögzött ember, nem sokat változik. Ami lekövesedett, mocsokba, ganéba keveredett, azt már nagyon hehéz kiemelni, megtisztítani, életre kelteni és helyes útra terelni. És ez annál inkább nehéz, minél magasabb rangú, képzettebb vagy idősebb emberről van szó...
A legtöbben hisznek Istenben, Jézus Krisztusban és vallásosak a maguk módján, de a lelkük és életük, egyes területeken, tévedésbe rekedt, mumifikálódott, ami aztán lelki bénaságba és tisztátalanságba juttatta őket...
- Van akinek hitét okkult tanok járják át. Miközben Jézus Krisztust vallják és gyakorolják a hagyományos vallásosságot, mindenféle boszorkányságot, mágiát és okkult praktikákat követnek (reiki, asztrológia, horoszkópok, jóga, természetgyógyászatok, akupunktura, stb.)...
- Van aki a vallásosságot nemzeti sérelmei vagy idegengyülölete igazolására használja, nem ritkán keverve okkultizmussal is. Az ilyen nem ritkán súlyos tragédiához vezetett a történelem során...
- Van aki az evangéliumot a szegények és a gazdagok közötti osztályharc eszközévé vagy a nemzeti kisebbségvédelem eszközévé alacsonyítja le. Pedig az evangéliumot nem lehet kisajátítani, sem ketrecbe zárni. Az evangélium ugyanúgy szól a gazdagnak is, mint a szegénynek és ugyanúgy szól az elnyomó nemzetnek is, mint az elnyomott kisebbségnek. Isten igéjét nem lehet bunkósbotként használni, sem furfangosan kiforgatni. Mindig lesznek elfogultak, közvetlenül érdekeltek, akiknek a hamis beszéd csiklandozza fülüket, de a tiszta szívűek hamar átlátnak a szitán és elfordulnak a hamis igehirdetéstől.
- Van aki megszállottan hirdeti Jézust, sokakat megtévesztve. Eszeveszetten üvölt a színpadon emberek ezrei, tízezrei előtt és az embereknek eszükbe sem jut, hogy Jézus és követői nem szoktak magukból kikelve üvöltözni szípadokon, mert bennük Isten országa szelídség, alázat, béke és engedelmesség...
- Van aki az igét saját erkölcsi romlottsága után igazítja és szerinte Jézus meleg volt, vagy nős... Más evangéliumokat keresnek, szent grált vagy a templomosok kincseit. Az ilyenek szerint a cölibátus természetellenes és és a nőket okvetlenül pappá kell szentelni...
A tévedések sokféléek, de egy a közös bennük: az, hogy belemumifikálódnak az ember lelkébe és lealjasítják azt. Így aztán az ilyen ember egész életén át téves nézeteit szajkózza és egyre inkább lealjasodik és egyre inkább tisztátalanná válik. Olyan lesz mint egy ganés istálló, vagy mint egy közvéce. Amerre csak eljár, mindenhol lelki bűzt áraszt, amitől a finom lelkű emberek elhúzzák orrukat és utálkozva elfordulnak...
Az a sajnálatos, hogy ez a lelki állapot olyan mint a mocsár, vagy mint a mozgó homok... Ahogy az ember belereked, minden vergődése egyre mélyebbre sülyeszti. Nincs szabadulása, vagy majdnem lehetetlen a szabadulás. Az ember önerőből nem tudja megfordítani élete zátonyra futott hajóját (1Tim 1:19). Ezért aztán sokan halnak meg büneikben és tévedéseikben. És ekkor válik nyilvánvalóvá az, hogy az Úr Jézus Krisztuson kívül nincs más szabadító.
Azt tanultuk, hogy senki üdvössége felől nem eshetünk kétségbe (KEK). Főleg akkor nem, ha az ember hitt Jézus Krisztusban... Joggal reméljük, hogy az ilyen, piszkos lelkű emberek is irgalmasságra lelnek. Az Úr Jézus levetette ruháját, kötényt kötött derekára és megmosta a tanítványok lábát. Nem utálta a "dirty job"-ot, a piszkos munkát. Azt mondta, hogy nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy Ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Ez ma is így van, amikor az Úr Jézus és angyalai, munkálkodnak a mumifikálódott, fekális állapotú lelkekkel... Csak sejteni lehet, hogy micsoda "dirty job" lehet ott, mekkora lehet Isten szeretete, amely arra készteti, hogy a bűn mocskába rekedt embert megmentse és megtisztítja, hogy alkalmassá tegye az örök boldogságra...
Néhány kérdés:
1. Mennyire mumifikálódtunk bele a saját tévedéseinkbe és a lelki ganénkba?...
2. Ha megsejtettük lelkünk sajnálatos állapotát, van-e bátorságunk szembenézni önmagunkkal?...
3. Hisszük-e hogy az Úr Jézusnak van hatalma megszabadítani minket téves meggyőződéseinkből és tisztátalanságunkból?...
